Mindjárt láthatjuk a magyar sci-fit

Aura
Vágólapra másolva!
Már írtunk róla, hogy a Sherlock Holmes nevében-t, a Hasfalmetszők-et és más kisköltségvetésű filmeket jegyző Bernáth Zsolt és csapata tavaly minimális költségvetésből egy Aura című sci-fit forgatott, amit eredetileg februárban terveztek bemutatni. A premier kicsit tolódott, de április 20-án vasárnap este 6-kor megtekinthető lesz a film az újranyílt Tabán moziban, utána pedig a Puskin mozi veszi fel a műsorára. Az Aura négy tiniről szól, akik egy puszta közepén ébrednek az autójukban, és mindjárt gyanítani kezdik, hogy valami nagyon nem stimmel: bár elvileg reggel van, sötétség veszi őket körül. Rájönnek, hogy egy sötét „aura” borul rájuk, ami elzárja őket a külvilágtól.AuraFotó: Csikós ÁrpádmiddleAz Aurá-t már levetítették a görög Horrorant filmfesztiválon, bekerült a ma kezdődő brüsszeli fantasztikus filmek fesztiváljának a programjába, ahol április 12-én mutatják majd be, illetve az április 24-től zajló londoni sci-fi fesztiválon is szerepel majd. A brüsszeli fesztiválon egyébként nem ez lesz az egyetlen magyar alkotás: Bodzsár Márk Isteni műszak-ját is beválogatták a programba.
Vágólapra másolva!