Nem hergeljük a nézőket

Császi Ádám meleg kamaszfiúkról szóló szerelmes filmje volt idén az egyetlen magyar nagyjátékfilm a berlini filmfesztivál programjában. A Viharsarok most került a magyar mozikba, ennek alkalmából beszélgettünk a rendezővel megkoreografált szexjelenetekről, szemérmes magyar filmekről, és arról, miért unta meg a saját stílusát, mire eljutott első filmjéig. 

Más érzés úgy várni a film itthoni bemutatóját, hogy a világpremier igazából már megtörtént Berlinben?

Az biztos, hogy a Berlinalén nagyon izgultam, és most már feleannyira sem fogok. Remélem, hogy a nagy külföldi érdeklődés hat az itthoni nézőszámokra, mert szerintem a Viharsarok egy nézőbarát film, ami releváns témáról szól. Szeretném, ha sokan megnéznék, és elkezdenének gondolkozni rajta.

Császi Ádám Forrás: Andras D. Hajdu

Mit nevezel nézőbarát filmnek?

A Viharsarok-nak van egy rendesen megírt története, átélhetőek a karakterek, és a film stílusát sem úgy találtuk ki, hogy elriassza vagy hergelje a közönséget. Nem mondanám, hogy iszonyatosan könnyen befogadható stílus, de mindenképpen érthető és átlátható. Szerintem bárki, aki beül a filmre, végig tudja nézni.

A berlini vetítés után kaptál olyan visszajelzéseket, amik megleptek?

Sokáig azt hittem, hogy ennek a filmnek a humorát csak én értem. De Berlinben beigazolódott, hogy bár ez fekete humor, és szándékosan nem is jeleztük, hogy bizonyos részeket viccesnek szántunk, ennek ellenére nevettek a nézők.

A Viharsarok stábja a berlini filmfesztiválon: Sütő András, Varga Ádám, Sebastian Urzendowsky, Császi Ádám, Petrányi Viktória és Gyárfás Eszter Forrás: Berlinale

A film egyszerre realista és társadalomkritikus, ugyanakkor a szerelmi történet, a kevés párbeszéd és a fényképezés miatt kap egy lírai, elemelt hangulatot is. Nem érezted problémásnak a két megközelítésmód összebékítését?

A képi világot és a miliőt szerintem nem is kell összebékíteni, mert ezek eleve egymásnak feszülnek. A Viharsarok egy tiltott szerelem története, és a szerelem azt jelenti, hogy két ember akárhol a világban egy olyan szigetet alkot, ami csak az övék. De ennek a két erőnek az egymásnak feszülése ott van az egyik fiú, Áron történetében is. Ő átél egy szép meleg szerelmet, miközben heteroszexuális embernek tartja magát, és egyáltalán nem képes ezt feldolgozni, ahogy a körülötte lévő közeg is tanácstalan ezzel kapcsolatban. Nála a gyönyörű romantika fordul át az iszonyatos brutalitásba.

Ahogy néztem a filmet, hol az egyik, hol a másik fiú sorsa érdekelt jobban, de valójában egyiküknek sem sikerült igazán közel kerülnie hozzám. A koncepció része volt, hogy nem választottál ki egy főszereplőt?

Az volt a cél, hogy a három fiú jelentsen három eltérő viszonyulást a témához. Bernard, a német fiú eleve egy olyan közegből származik, ahol ez nem annyira problematikus, és viszonylag könnyen néz szembe az érzelmeivel. Szabolcs számára ez a kamaszkori identitáskeresés része, és nagyjából a film kétharmadánál eljut oda, hogy feldolgozza és elfogadja a homoszexualitását. Áronnak viszont ez nem sikerül, mert ő egy olyan közegből származik, amely nem segít neki abban, hogy értelmezze azt, ami vele történik. Számomra egyébként Áron drámája a legerősebb a három közül.

Áron (Varga Ádám) a Viharsarok című filmben Forrás: Cirko Film

Úgy látod, hogy ez működik, és a nézők a három variáció közül kiválasztják, kinek a sorsa érinti meg őket a leginkább, és azzal tartanak a történetben?

Igen. Tesztvetítettük a filmet ismerősöknek és barátoknak, és nagyon érdekes volt a reakciójuk, mert mindenki más szereplővel tudott inkább azonosulni.

A rövidfilmek, amelyekkel a pályád indult, az 1 hét, az Undorgrund és a Filmszemle-díjas Gyengébb napok sokkal inkább az életszerű dialógusokra és a karakterekre koncentráltak, mint a képi világra. Miért váltottál stílust?

Abból a stílusból nekem feketén-fehéren elegem lett, meguntam. De azt azért sajnálom, hogy a Gyengébb napok-at nem csináltam meg játékfilmnek. Tényleg hatalmas a különbség a két stílus között, annak ellenére, hogy mindkettő szociografikus témát dolgoz fel. De a Gyengébb napok elsősorban a groteszkkel operált, amit én nagyon meguntam, és ami szerintem ezekben a kisfilmekben ki is merült. A groteszk megközelítés ironizál a karaktereken, és ezért nem tud igazán közel kerülni hozzájuk, ami engem nagyon zavart már a Gyengébb napok vágása során is. A másik a verbalitás, ezek a filmek elsősorban a dialógusokra épültek, amivel nincsen semmi baj, csak rájöttem, hogy a képek leértékelése már nem izgat tovább. Most épp ennek az ellenkezője izgat. Hogy tettek legyenek benne, sok vizuális történés, de hasson mégis természetesen.

Úgy érzed, hogy a képekben való fogalmazás és a sok dialógus kizárja egymást?

Talán nem. De egy film elkészítéséhez meg kell hozni egy halom alkotói döntést, és az nagyon fontos, hogy hova teszed a hangsúlyokat. Ha azt mondod, hogy inkább azt szeretnéd, ha a filmedben az embereket a vizuális történetmesélés és a tettek definiálnák, akkor ehhez tartanod kell magad, és ez kijelöl egy stílust. Nem beszélve arról, hogy a Viharsarok nem attól annyira hallgatag, mert nekem megváltozott közben az elképzelésem a filmről, hanem mert a téma miatt az egész a hallgatásra épül. Nem nagydumás nagyvárosi karakterekről szól, hanem kőművesekről, focistákról, és a kamaszkornak sem a bulizós oldalát mutatja meg, hanem a fojtott szexualitás részét. Ennek a filmnek a világában a hallgatás szerintem sokkal beszédesebb, mint a szavak, mert ezek az emberek a legfontosabb dolgokról nem tudnak beszélni, és ez nagyon behatárolja a stílust is, amelyben fogalmaztunk. Nyilván ha egy olyan témáról filmeznék, ahol szükséges lenne több dialógust használni, akkor azt tenném. Nem gondolom, hogy ebből most egy manírt kellene csinálni. Nincsenek olyan kikötéseim, hogy mostantól minden szereplő csak három mondatot mondhat.

Császi Ádám Forrás: Andras D. Hajdu

A Gyengébb napok után készítettél két kisfilmet, az Ünnepet és az Éjszakát. Ezekből mit tanultál, amit később a Viharsarokban is alkalmaztál?

Elsősorban arra jöttem rá, hogy nem szeretem azt a típusú elemeltséget és kimódolt stílust, ami akár az Ünnep-re, akár az Éjszaká-ra jellemző. Sokkal jobban szeretem, ha a kamera kézben van, ha a képek alapvetően realisták, de van egy költői minőségük is.

Úgy érzed, hogy Rév Marcellben megtaláltad ehhez az ideális operatőrt?

Azt gondolom, hogy a Marci nagyon különleges operatőr, és kifejezetten erre alkalmas. Az ő munkáiban van egy elemi szintű spontenaitás, minden képe úgy néz ki, mintha nem lenne beállítva, és mindegyik nagyon jó. Emellett nagyon könnyű vele együtt dolgozni. Minden képet együtt csináltunk, snittenként rajzoltuk föl. Az első olyan élményem volt operatőrrel, hogy azt éreztem, ugyanarra gondolunk. Ráadásul ő olyan ember, aki mindig melletted áll, és maximálisan részt vesz a munkában.

Az a partneri viszony, amelyben te szeretsz együtt dolgozni az operatőröddel, mennyire következhet abból, hogy az egyetemen olyan tanáraitok voltak, mint Grunwalsky Ferenc és Kende János?

Az operatőr tanárunktól, Kende Jánostól nagyon sokat tanultam. De én alapvetően azt szeretem, ha valamit együtt hozunk létre, és ha a kettőnk képi világa találkozik. Persze nyilván én fogom kijelölni a koncepciót, amin aztán ötletelünk. A Viharsarok-nál is összegyűjtöttünk fotókat, festményeket, filmrészleteket, és azokból elkezdtem kidolgozni egy elképzelést, Marci pedig ezekhez még hozott saját képeket. Ez ugyanolyan közös munka volt, mint amikor Szabó Ivánnal együtt írtuk a forgatókönyvet. Nem hiszek abban, hogy a filmkészítés rendezői műfaj. A rendező a döntéshozó, de ez igazából teljesen funkcionális. A forgatáson, az előkészítés alatt, amikor a legkeményebb a meló, egyszerűen kell valaki, aki a döntések gazdája. De én azt gondolom, hogy alkotni csak szabadságban lehet. Az én feladatom nem az, hogy mindenki helyett jobban tudjam, hanem hogy mindenki a lehető legjobban tudjon dolgozni.

Varga Ádám és Sütő András a Viharsarok című filmben Forrás: Cirko Film

Ez érvényes a színészekkel való munkára is?

Igen. Idegesítően sokat szoktunk próbálni és improvizálni. Sőt, olyan is előfordult, hogy egy konkrét improvizáció később bekerült a forgatókönyvbe, mert sokkal erősebb volt, mint amit mi ki tudtunk volna találni. Szerintem, ha szabaddá teszed az embereket, akikkel dolgozol, akkor sokkal többet és jobbat csinálnak, mint amit valaha is kértél.

A színészvezetéssel kapcsolatban azt mondtad, az a tapasztalatod, hogy minél jobban magyarázod a szöveget, annál rosszabb lesz a színész.

Minden a castinggal kezdődik. Sütő Andrást és Varga Ádámot is azért választottam ki a fiúk szerepére, mert amikor csináltuk a próbafelvételeket, úgy tudtak létezni a kamera előtt, hogy elhittem nekik, hogy emberek, és nem színészek. Holott mindketten képzett színészek. A szereplők kiválasztása után a második lépés az együtt töltött idő, a próba, ami abszolút meghatározó. Ott dől el minden. Az improvizációnak pedig főleg az a célja, hogy a szereplők megközelítsék egymást, hogy ne munkának, teljesítendő feladatnak érezzék a forgatást, hanem alakuljon ki személyes viszony közöttünk. Szerintem nem lehet színészt vezetni anélkül, hogy ne kerülj nagyon közeli, személyes viszonyba vele. Ezenkívül mindig arra próbálom biztatni őket, hogy higgyenek a legegyszerűbb, legemberibb, legőszintébb gesztusaikban. Ezt ők azért fogadják el nagyon nehezen, mert úgy tűnik számukra, hogy ha nem játszanak, akkor nem csinálnak semmit. Azt hiszem, hogy egy alakítás akkor kezd rossz lenni, amikor azt érzed, hogy ismételhető a színész számára, mert akkor biztos lehetsz benne, hogy az eszköztárából dolgozik. Én azt szeretem, ha a saját, legnyersebb emberi jelenlétükre építenek. Mindig azt mondom, hogy meg kell tanulni nem eljátszani a szerepet. Attól még, hogy sokat beszélgetünk egy karakterről, a színész nem fogja tudni jobban eljátszani. A karaktert nem a színész építi, hanem a film, amire van egy komplex eszköztár.

Császi Ádám Forrás: Andras D. Hajdu

Hogy alakult ki nálad, hogy ezt a fajta színjátszást keresed a filmjeidben?

Próbálkoztam rengeteg színházi, filmes elmélettel, és egyszer csak kialakult, hogy nálam mi működik. És ez tényleg mindig működik, vagy az is lehet, hogy akiket én választok, azok nagyon jó partnerek erre a fajta színjátszásra.

Ennek köszönhető az is, hogy a Viharsarok-ban ennyire életszerűre sikerült a szexuális vonzalom és a vágy ábrázolása?

A fiúk akkor is ugyanezeket az instrukciókat kapták, amikor az erotikát vagy a szexualitást ábrázoltuk a filmben. Az összes ilyen jelenetet lepróbáltuk előre, ami eszméletlen meló volt. Azt mondtam nekik, hogy csak addig próbáljuk el, amíg nekik nem rossz. A stáb is és én is igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ne sérüljenek ezekben a jelenetekben. Soha nem kezeltem természetesnek, hogy ők ezeket megcsinálják, inkább privilégiumnak tekintettem, amit megtesznek a filmért. Ez pedig felszabadította őket. Ezenkívül pontosan tudták, hogy ezek azért kellenek a filmbe, mert hazugság lenne nem megmutatni. Azt is, hogy a meleg szexualitás ugyanolyan szép és erotikus. Szóval ezek a jelenetek nem maguktól ennyire hitelesek, hanem félnapos, egész napos próbák eredményei. Nagy paradoxon a filmmel kapcsolatban, hogy mindenki azt mondja, mennyire spontának a színészek, miközben minden jelenet maximálisan megkoreografált. Minden egyes mozdulat bepróbált, a szexjeleneteknél is. Ez nagy magabiztosságot jelentett nekik, mert nem kellett saját magukat rendezniük, és így belevihették az érzelmeket.

Sebastian Urzendowsky, Sütő András és Varga Ádám a Viharsarok című filmben Forrás: Cirko Film

A szexualitásnak ez a fajta őszinte és hiteles ábrázolásmódja nem igazán jellemző a kortárs magyar filmekre. Szerinted miért?

Bennem nincs olyan elhatározás, hogy provokatív filmeket készítsek, nem akarok hatásvadász lenni. Azért nem veszek ezekből vissza, mert akkor úgy érezném, hogy hazudok az anyaggal kapcsolatban. De egyébként még mindig azt érzem, hogy túl szemérmesek vagyunk. Szerintem az erotikának és a homoerotikának is teljesen normálisan megjeleníthetőnek kellene lennie a filmben. El kell fogadnunk végre, hogy ez ábrázolható, és hogy nem szabad, hogy viszolygást keltsen. Ezekről szabad beszélni. A művészetnek, azt gondolom, az a feladata, hogy valamiféle totalitást ábrázoljon, legalább azt a témát, amit választ, próbálja a legteljesebben bemutatni, és ebbe beletartozik a szexualitás is. Persze nem mindegy, hogy milyen szándékkal.

A film egy fociedzésen zajló rövid meditációval kezdődik, amelyben az edző olyan mondatokat mantrázik a fiúknak, mint "Szerelmes vagyok a labdába, pont olyan kerek, mint a barátnőm feneke." Ezeket ti írtátok, vagy saját gyűjtésből származnak?

Azt mi találtuk ki, de tényleg léteznek ilyen szövegek. Muhi András Pires volt a fociszakértőnk, ő fiatalkorában focistának készült. Segített megírni ezt a szöveget, mert régen végighallgatott egy csomó ilyet. El is mentünk egy futballklubba, és meghallgattunk egy meditációt, szóval ezek tényleg létező dolgok.

Korábban nem készültél filmesnek, és nem voltál szenvedélyes moziba járó sem. Említetted egy interjúban, hogy igazából az első két rövidfilmed forgatása közben jöttél rá arra, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a filmben, és hogy rendezni szeretnél.

Nekem ma sem elsődleges inspiráció a film. Nyilván nézek filmeket, de még mindig erősebben hatnak rám például Todd Hido fotói vagy Doris Lessing regényei. Tényleg nem készültem rendezőnek, ez ilyen furcsán alakult. Írtam, festettem, később fotóztam. Aztán egy idő után elkezdtek a társadalmi folyamatok érdekelni, és az, hogy hogyan élnek körülöttem az emberek. És ennek az ábrázolására a film nagyon erős és jó eszköz, mert a filmkép iszonyatosan konkrét. Elsősorban mint alkotót érdekel a film, és nem mint befogadót. Olyan most sincs, hogy nagyon közel érezzem magamhoz valamelyik rendezőnek a stílusát. Petrányi Viki mondta, hogy szerinte a Gyengébb napok olyan, mint Fassbinder, de mikor ezt mondta, én még nem láttam egy Fassbinder-filmet sem. Úgyhogy megnéztem párat, de szerintem nem is olyan.

A Viharsarok-kal kapcsolatban viszont több másik filmet is emlegetnek. Mondjuk a Deltá-t és a Brokeback Mountain-t.

A Deltá-nak és a Viharsarok-nak a története távolról hasonlít egymásra, mert ez egy vándormotívum. Mindkét film egy archetipikus történetet használ föl. De stilárisan nagyon kevés köze van egymáshoz a két filmnek. A Brokeback Mountain-nek is hasonlít a története, és ez elviszi a kritikus figyelmét arról, hogy mennyire más a két film. Az egy nagyon mutatós, hollywoodi dráma. Egészen másképp ábrázolja az érzelmeket, nagy gesztusokkal, nagy érzelemkitörésekkel. A Viharsarok ennek épp az ellentéte.

A Viharsarok sztoriját egy bűnügyi hírből kiindulva írtátok meg. Mi ragadott meg a történetben, és miért érezted úgy, hogy ezt el akarod mesélni?

Elkezdtem az eset mélyére ásni, és meglátni, hogy valójában miről szólt. Aki látta a kisfilmjeimet, az tudja, hogy mindig kisebbségekről, kallódó, margóra szorult emberekről filmeztem, és már nagyon régóta szerettem volna melegekről filmet rendezni, csak nem volt meg hozzá a történet.

Mit szólsz ahhoz, hogy a Viharsark-ot melegfilmként emlegetik?

Nem zavar. A médiának nyilván valahogy meg kell jelölnie a filmet. Nem gondolom egyébként, hogy ez egy melegfilm lenne. Nekem a Viharsarok mindig egy szerelmi dráma volt, a tiltott szerelem drámája.

Mit gondolsz a Coming out körüli felháborodásról?

Nem láttam a filmet, szóval csak így tudok róla beszélni, de szerintem túl lett reagálva. Érzek egy zavart azzal kapcsolatban, hogy mit várunk egy vígjátéktól. Értem, hogy egy vígjátéktól sem akarjuk, hogy azt állítsa a homoszexualitásról, hogy abból ki lehet gyógyulni, de ez akkor is egy vígjáték. Szerintem a realisztikusságnak azt a fokát nem vállalja a film, hogy egy ilyen állítás ne férjen bele. És egyáltalán nem gondolom, hogy az alkotó ezt rossz szándékból tette bele. Ha pedig ez egy csodás elem a történetben, és az emberek ezért bementek a mozikba, és tudtak ezen nevetni, akkor rendben van. A Coming out abból a szempontból fontos, hogy a magyar közönség egyáltalán nézett meleg emberekről szóló filmet. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ezek az emberek kigyógyulnak, vagy nem gyógyulnak. A film érdeme, hogy legalább a téma bekerült a mainstreambe úgy, hogy a melegség egy szerethető dolog.

Császi Ádám Forrás: Hajdú D. András

Igaz, hogy a következő terved egy horrorfilm?

Nem, egy kamaszkori dráma lesz egy kettős gyilkosságról a magyar vidéken. Egy kisvárosban játszódik, ahol egy lány eljut odáig, hogy elköveti a gyilkosságokat. Alapvetően egy dráma, amelybe beépülnek műfaji elemek a thrillerből és a horrorból. Azt szeretem, ha egy dráma úgy épül fel, hogy erős feszültséget kelt. Klasszikus műfaji filmet szerintem nem csinálnék soha, de nagyon érdekel a thriller és a horror. Elsősorban azért, mert azt gondolom, hogy hatalmas tartalékai vannak a műfaji gondolkozásnak a dráma számára.

Magyar pusztában dünnyögnek a meleg fiúk

A Viharsarok hosszú idő óta az első magyar film, amelyben sikerült életszerűen ábrázolni a szexualitást, ami itt történetesen homoszexuális vonzalmakat takar. A három fiú közt kialakuló szerelmi háromszög érzékletes, de azt a film berlini sajtótájékoztatóján sem magyarázta meg nekünk a rendező, hogy a szereplők miért csak fásultan nyökögnek minden egyes jelenetben.

Kritikánk a filmről