Nagyon jó a kicsi is

Friss hús
Vágólapra másolva!
Szuper volt a tavalyi Friss Hús filmfesztivál, csomó remek magyar kisfilmet lehetett megnézni két nap alatt. Idén újra megrendezik a Friss Húst, és a fesztivál máris terjeszkedik: ezúttal nem két, hanem négy napon át zajlik majd március 27., csütörtök és 30., vasárnap közt a budapesti Toldi moziban, és a szervezők a magyar filmek mellett már nemzetközi versenyprogramot is összeállítottak. A magyar válogatásban idén már negyven film szerepel.Fátyol Hermina a Provincia című filmbenForrás: Mirage Film StudiomiddleBemutatják Szabó Simon A fal című filmjét, amely egy tizenhat éves cigány fiúról szól, aki munkát vállal egy építkezésen, ahol egy falat kell felhúzni, és csak később tudja meg, mire is szolgál az építmény, amelynek a létrehozásában segédkezik. A fal-at díjazták a finnországi Tampere filmfesztiválján, ezért automatikusan bekerült a decemberi Európa Filmdíjért versengő kisfilmek közé.Újra megtekinthető lesz Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációs filmje is, amely már óriási népszerűségre tett szert a neten, amikor karácsony környékén pár napig megnézhető volt. A berlini filmfesztivált megjárt El (kritikánk) és Symphony Nr. 42 (kritikánk) is szerepel a programban.A Provinciá-ra pedig különösen kíváncsiak vagyunk, mert Kárpáti György Mór rendezte, aki az Erdő-t (nézd meg!) is csinálta, és Orosz Ákos és Fátyol Hermina játszik benne.A filmek teljes listája:A fal (Szabó Simon)A hívó (Odegnál Róbert)A strange kind of love (Varsics Péter)A szörfös halála (Szurcsik Benedek)A többi néma csend (Bodnár Andrea)Altalena (David Dell'Edera)Búcsú (Désy-Móray)Café Grimm (Szirmai Márton)Candide (Bera Nándor)Csomagtartó (Baranyi Gábor Benő)Csúszópénz (Kovács István)Delfinkirály (Szentpéteri Áron)Dipendenza (Horváth Molnár Panna)El (Ferge Roland)Előbb adtam (Brauner Máté)Én ma anyámnál alszom (Csicskár Dávid)Flip (Zsély Csilla)Gömbakác (Kölcsey-Gyurkó Levente)Hátsó lépcső (Pápai Pici) Hogyan keletkezett a világ? (Tamás Iván)Holiday at the Seaside (Grosan Cristina)Idegen föld (Kovács István)Ischler (Hartung Attila)Játszótársak (Visky Ábel) Képmás (Badits Ákos)Maflicsek (Visky Ábel)Marika nem cica (Kerékgyártó Yvonne)Muszter (Teszler Tamás)Nyuszi és Őz (Vácz Péter)Otthon (Gelley Bálint)Porta (Bocz Bálint)Provincia (Kárpáti György Mór)Ricsi (Hörcher Gábor)Sintér (Fabricius Gábor)Symphony Nr. 42. (Bucsi Réka)Szárítás (Hevesi István)Távolság (Zurbó Dorottya)Teadélután (Ottlik Anna)Tizenhárom és fél perc (Hegedűs Georgina)Tízezer (Bendó Zsuzsanna)Tünet (Kovács Gábor Attila)
Vágólapra másolva!