Vágólapra másolva!
Rachel McAdams megint egy időutazóba szeret bele, Richard Curtis megint romantikázik nekünk. Ha szeretnéd premier előtt látni az Időről időre című filmet, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az Origo Filmklub vetítésére.
Vágólapra másolva!

Richard Curtis, az Igazából szerelem és a Rockhajó rendezője, a Négy esküvő és egy temetés írója, új vígjátékot csinált Időről időre (About Time) címmel. A film egy Tim nevű fiúról szól, akivel huszonegyedik születésnapján közli az apja, hogy a családjukban a férfiak mind időutazók, így Timben is megvan ez a különleges képesség. A srác arra kezdi használni az időutazást, hogy csajügyeit fellendítse. Meg is ismerkedik a helyes Maryvel, de kiderül, hogy az időutazás nem mindenre orvosság, sőt, sok gubancot is tud okozni.

Időről időre Forrás: UIP

Timet Domhnall Gleeson alakítja, aki az utolsó két Harry Potter-film Bill Weasley-je volt, illetve Levint játszotta az Anna Kareniná-ban, szerelmét, Maryt Rachel McAdams játssza, aki Az időutazó feleségé-ben egyszer már került hasonló helyzetbe. Tim apja pedig Bill Nighy, aki Curtis előző két rendezésében, illetve a Curtis által írt Kávé és szerelem-ben is fontos szerepet játszott.

Curtis úgy nyilatkozott az Időről időre sztorijáról, hogy "ebben a filmben kicsit utol akartam érni magamat. Már sok filmet írtam arról, hogy emberek hogyan szeretnek egymásba. Olyankor feltételezzük, hogy az esküvő után is minden rendben megy majd. Ez a film viszont arról is szól, hogy az élet milyen bonyolulttá válik, ahogy telik az idő: a házasság után gyerekeid születnek, aztán meghalnak a szüleid."

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Bill Nighy figurája rockzenész volt az Igazából szerelem-ben.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt október 16-án szerdán 19 órára a MOM Park moziba.

Abonyi Konrád, Albert Mercédesz, Bárth Dániel, Berecz László, Béres Dóra, Bucsai Kitty, Csákvári Bálint, Csányi Sándor, Cseh Sándor, Cseresznye József, Cseri Zsuzsanna, Csölle Katinka, Darvas Zsuzsanna, Dömötör Tamás Albert, Élő Bence, Faddi Anna, Fazekas Melinda, Fehér Ágnes, Fehér Attila, Ferencz Gábor, Ferenczi Erika, Findeisz Roland, Forster Zoltán, Futó Orsolya, Gadányi Barbara, Gál Attila, Gárdonyiné Garai Judit, Gódor Nikoletta, Gönczi Tamás, Gunder Anett, Guzi István, Győrfi Márton, Hanzál Erika, Harkai Linda, Hevér Beáta, Hopál Réka, Ivacskovics Gergely, Jancsár Petra, Jávorszky Mariann, Joó Péter, Kádas Eszter, Kasza Dániel, Kelemen Gábor, Kiss Alexandra, Kiss Judit, Klima Katinka, Kovács Gabriella, Kovács Julia, Köbli András, Könözsi Zsuzsanna, Kővári Bálint, Litkei Ágnes, Lődi Erika, Ludány Ivett, Magai András, Merényi Zsolt, Mészáros Anett, Mezei Tímea, Molnár D. Péter, Nagel Katalin, Nagy Boglárka, Nagy Krisztina, Németh Orsi, Ormai Tímea, Országh Erika, Osikóczki Katalin, Őri Mátyás, Petricska Natália, Pirint Ágnes, Pócsik Zoltán, Pokó Dóra, Polaneczki Csaba, Polyák Andrea, Puskás Károly, Reiner Attila, Rezsabek Angéla, Ribiánszky Péter, Serczik Marianna, Silye Zita, Soproni Diana, Szabó Izabella, Szabó Krisztina, Szakonyi Balázs, Szántó Fanni, Szikszai Anna, Szilágyi Józsefné, Sztupák Márton, Táborszki Tünde, Tóth Attila, Tóth Patrícia, Tuka Boglárka, Tunyogi Péter, Ulveczki Éva, Unyi Kálmán, Urbanek Csilla, Váczi Gergő, Vakli Lilla, Valasinyovszki Lilla, Váradi Ági, Veres Éva, Világos Nóra, Zöllner Roland

Amennyiben nem látod a nevedet a fenti listában, ne szomorkodj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!