Nem elég tökös a giccshez

Sok hűhő semmiért, Amy Acker
Vágólapra másolva!
Klasszikus vígjátékhoz nyúlt a Bosszúállók című, nagysikerű popcornmozi után Joss Whedon rendező. Mi történik, ha a Sok hűhó semmiért szerelmes messinai nemeseit egy IKEA-bemutatótérre hasonlító villába repítjük, öltönyt-kiskosztümöt adunk rájuk, és az egészet bőven megöntözzük alkohollal?
Vágólapra másolva!

Sok esetben csak a baj van a Shakespeare-adaptációkkal filmen. Vagy úgy néznek ki, mint egy kamerával felvett színházi előadás (ezek a klasszikus fekete-fehér változatok), vagy az erőszakos modernizáció csapdájába esünk, vagy többé-kevésbé sikeresen megküzdünk azzal, hogy kosztümös filmet, szinte szuperprodukciót faragjunk belőle, mint Kenneth Branagh.

Forrás: TIFF

Nem tudom megállapítani, Joss Whedon tehetséges rendező-e. Annyi biztos, hogy a Bosszúállók-ba sikerült belezsúfolnia az összes Marvel-képregényhőst, és a végeredmény minden idők egyik legnyereségesebb produkciója lett. Whedon tavaly szokatlan kalandra vállalkozott. Shakespeare 1598-as vígjátékát, a Sok hűhó semmiért-et (Much Ado About Nothing) rendezte meg minimális költségvetésből, gyakorlatilag egy helyszínen, kézikamerával.

Mi is a történet? Nagyon egyszerű. Két fiatal össze akar házasodni. Két másik fiatal pedig nem, de tulajdonképpen igen. Ennyi már elég is, ráadásul a motívumok már Shakespeare korában is közismertnek számítottak, mint például Borachio (Spencer Treat Clark) cselvetése az első páros, Hero (Jillian Morgese) és Claudio (Fran Kranz) egybekelésének megakadályozására. A cselekmény maga Shakespeare helyezi Messinába, a szereplők olasz neveket kapnak - ezzel maga a szerző távolítja a sztorit kora Angliájának valóságától.

Forrás: TIFF

A helyszín egy felső középosztálybeli család villája, ahol a figurák állandóan boros-brandys-koktélos pohárral a kezükben mászkálnak, és állandóan a szerelemről szövegelnek, be nem áll a szájuk. A fő kérdés pedig az, hogy a szende Hero valóban fogadott extra udvarlót a szobájában az esküvője előtti este, vagy sem.

Az öltönyös-kiskosztümos szereplők és az IKEA-ból berendezett ház némi Woody Allen-es ízt kölcsönöz a produkciónak, de végig az a benyomásom, hogy valami hiányzik. A rosszindulatú magyarázat szerint Whedon az adaptáció problémáját egyszerűen megkerülte azzal, hogy a fekete-fehér mellett döntött, mondván, hogy az kellő elidegenítést és ironikus felhangot biztosít ahhoz, hogy a néző ne tegye fel a következő kellemetlen kérdést: érdemes egyáltalán Shakespeare-bohózatból filmet forgatni?

Forrás: TIFF

Ráadásul ez valahogy nem az igazi fekete-fehér. Mintha Jay Hunter operatőr elfelejtett volna világítani, az arcok néha halványszürkén olvadnak a háttérbe a belső terekbe, a nappali vagy a könyvtárszoba fala előtt (még szerencse, hogy van egy-két sötét Billy-polc). Nincs kontraszt, nincs átgondolva ez az egész - illetve biztos vagyok benne, hogy van mögötte koncepció, de a végeredmény olyan, mint amikor az olcsó digitális fényképezőn valaki fekete-fehérre állítja az üzemmódot.

Ez a film valószínűleg jobb lett volna színesben, hatásosabbak lettek volna a klasszikus szövegek például a banki középvezetőnek kinéző Leonato (Messina kormányzója - Clark Gregg) szájából. Vagyis lehetett volna az egész tökösebben giccses. Egy kiváló jelenet mégis akad a sok nagyon-nagyon átlagos körül. Egy buli reggelén vagyunk, az ifjú Claudio úszószemüvegben pancsol a feszített víztükrű medencében, kezében az elmaradhatatlan koktélospohár. Nem véletlenül ez került a plakátra.

Forrás: TIFF

A jóindulatú változat szerint a fekete-fehérrel Whedon a klasszikus hollywoodi romantikus vígjátékokra utal, és ha a néző hagyja magát sodortatni Beatrice és Benedetto (Amy Acker és Alexis Denisof) szópárbajain, akkor remekül szórakozhat. Végül is semmilyen nagy baj nincs ezzel a művel, az utolsó harminc percre minden hatáselem helyrerázódik. Galagonya és Bunkós, a két őr figuráját csetlő-botló rendőrökre gyúrni át az egyik legjobb rendezői fogás, amiért rendkívül hálás volt a kolozsvári TIFF filmfesztivál közönsége.

Amíg a Bosszúállók-ról azt írtuk, hogy "fantasztikusan sikerült popcornmozi", most nem tudunk ennyire pazarlóan bánni a jelzőkkel. A 2012-es Sok hűhó semmiért első randis filmként talán túlzás, és nem is vetítik a magyar mozik, de az ötödiken már érdemes bevetni.

- - - - - - - - - - - - - - -

A Sok hűhó semmiért-et a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.