Vágólapra másolva!
Az Ill Manors című thriller drogdílerek, prostituáltak, drogosok nem éppen szívderítő világába kalauzol. Ha szeretnéd premier előtt látni, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub vetítésére.
Vágólapra másolva!

Az Ill Manors - Rázós környék olyan közegbe ránt be minket, amit szívesebben nézünk a mozi biztonságából, mint a valóságban: különféle bűnözők, drogdílerek, prostituáltak erőszakos mindennapjait mutatja be a zenés thriller. A filmet a Plan B művésznéven tevékenykedő rapper, Ben Drew rendezte, aki maga is a film helyszínéül szolgáló lepukkant kelet-londoni városrészben, Forest Gate-ben nőtt fel.

Forrás: Mozinet

A film nyolc szereplő történetét követi egy héten keresztül, és mindegyik epizódnak megvan a maga hiphopszáma, amit Plan B írt. A főszereplők közt vannak hivatásos színészek és amatőrök is, egy részük korábban már dolgozott Plan B-vel zenés vagy filmes projekteken (köztük a Michelle című 2008-as rövidfilmjén, ami az Ill Manors alapjául szolgált).

A GQ-nak adott interjúban Ben Drew beszélt a 2010 őszi londoni zavargások és filmje kapcsolatáról: "a film nem a zavargásokra reagál, 2010 szeptemberére már a nagy részét leforgattuk. Pont fordítva van: a zavargásokra azoknak a problémáknak a következtében került sor, amiket a filmben is bemutatunk. Ezek a problémák jelen voltak már 2000-ben is, amikor befejeztem az iskolát, vagy még régebben. Az emberek nem tudnak ezekről, ezért nem is tesznek semmit, hogy megváltozzon a helyzet. Sajnos ezeknek a problémáknak a megoldása a politikusok kezében van, akik nem ebből a világból jönnek."

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Plan B első albumának Who Needs Actions When You Got Words volt.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt április 17-én szerdán 19 órára a Westend mozi 9-es termébe.

Bán Judit, Bihari Gabriella, Bobák Dorottya, Bogdán Hajnalka, Bucsek Ágnes, Budai Máté, Cseresznye József, Csollák Dezső, Egyed Tímea, Flórián Csilla, Fülöp Judit, Fűtő Róbert, Gallai Attila, Garamszegi Péter, Gasparik Szilvia, Géczi Ákos, Harkai Linda, Hárshegyi Laura, Herczeg Zsanett, Hoboi Tímea, Horváth Gábor, Horváth Ádám, Ivanovics Gyöngyi, Jeles Nikolett, Juhász Gábor, Káncz Anna, Kántor Adrienn, Kardos Júlia, Kasza Gábor, Kékesi Bálint, Kelemen Beáta, Kemény Beatrix, Kenyeres Roland, Kis Norbert, Kiss Nikolett, Kiss Orsi, Kormos Márton, Kósa András, Kovács Tamás, Krisch Enikő, Kukity Ádám, László Éva, Leskó Tamás, Makrai Éva, Marosvölgyi Péter, Máté Dóra, Matuszka Máté, Menyhért Kristóf, Mikle Sándor, Mile Máté, Németh Nóri, Nyilas Zsófia, Obaidi Jamsheed, Oláh Kata, Papp Attila, Pócsik Zoltán, Rabi Éva, Ránics Zsuzsanna, Reiner Attila, Reszler Gergely, Rózsás Emilia, Rucska Péter, Sebestyén Kata, Soproni Diana, Szabó Attila, Szabó Ottilia, Szalontai Szabolcs, Szilágyi Bertalan, Szőke Balázs, Sztupák Márton, Takács Zita, Terény Lászlóné, Torda Krisztián, Tősi Julianna, Tucker Dávid, Ugrai Miklós, Valkó Rita, Varga Anita, Varga József, Vass Katalin Réka, Vass Zoltán, Végső Viola, Végvári Annamária, Vereczkei Zoltán, Vurst Eszter, Wittman Ernő, Zakar Lilla, Zakariás János, Zsigmond Ildikó

Amennyiben nem látod a nevedet a fenti listában, ne kámpicsorodj el, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!