Bruce Willis már játék babának sem jó

G.I. Joe: Megtorlás
Vágólapra másolva!
Van az a szint, ami kiemelkedően röhejesnek hat még egy olyan univerzumban is, amelynek alapjait a harci játékfigurák élete, a vérbe fecskendezve az ember teljes testét átformáló, a levegőbe eresztve viszont mindent elpusztító nanoatkák, meg függőleges falakon kardozó, néma nindzsák jelentik. A G. I. Joe: Megtorlás erőlködés nélkül eléri ezt a szintet.
Vágólapra másolva!

Egy szuperlátványos kvázi-szuperhősfilmtől nyilván senki nem várja el az életszerűséget vagy a szó klasszikus értelmében vett hihetőséget, de ahhoz, hogy élvezhető maradjon, azért bizonyos szabályoknak muszáj megfelelnie még egy olyan filmnek is, amelyben fontosabb a fegyverarzenál kidolgozottsága és a robbanások minél nagyobb mennyisége, mint a sztori. Legalább a saját, mégoly laza keretein belül nem árt hitelesnek maradnia, a saját maga teremtette játékszabályokat betartania, és nem merészkedni túl a komolyan vehetőség egy bizonyos szintjén. Igazán nem lehet azt mondani, hogy nem elég nagy mozgásteret biztosító korlátok ezek - még a Bosszúállók-nak is sikerült belül maradni, pedig abban aztán minden volt. A G. I. Joe második része mégis megbukik ezen a vizsgán még a leglágyszívűbb zsűri előtt is.

Forrás: UIP Dunafilm
G. I. Joe: Megtorlás | Channing Tatum és Dwayne Johnson

Jon M. Chu rendező és az írók itt aztán tényleg mindent megengedtek maguknak, amihez kedvük volt. Az előző rész végén meghalt komoly ellenség például minden magyarázat nélkül feltámad - aztán egy ponton ráadásul mindenféle jellemfejlődés nélkül, kétszavas magyarázattal szembefordul korábbi szövetségeseivel. A szuperbiztonságos, még-soha-senki-nem-szökött-meg-innen-mert-nem-is-lehet börtönből másfél percet vesz igénybe a kitörés. Az elképzelhetetlenül fejlett technikával ellátott kommandósok elől simán el lehet bújni azzal, hogy az ember víz alá bukik. Egy pár perces jelenetben pedig a világ összes atomnagyhatalma kilövi az atomrakétáit az összes többiekre, aztán visszavonja a döntést, aztán előkerül egy atombombánál is hatásosabb fegyver, aztán elpusztul egész Nagy-Britannia. Aztán az, amikor a híradóban elmondják, hogy az elnököt valójában klónozták, a klónozott elnök és ördögi katonái pár percre átvették a világuralmat, egy ország eltűnt a föld színéről, de sebaj, mert már minden megoldódott, az a boldog, konfliktusmentes és mindenki számára teljesen elfogadható lezárást jelenti.

Forrás: UIP Dunafilm
G. I. Joe: Megtorlás | Bruce Willis

Olyan ez az egész, mint egy tanmese arról, hogy mivel lehet még egy ilyen filmben is túlzásba esni. Elfogadtuk a tömegpusztító műszentjánosbogarakat, az autónál gyorsabb futást lehetővé tevő fémöltözetet, az Eiffel-torony pusztulását fémevő atkák által, a sivatag közepéről minden jármű és pénz nélkül hazajutó katonákat, az amerikai elnök megkettőződését - de azért ezt a sok marhaságot már tényleg nem lehet kínos nevetgélés vagy bosszankodás nélkül kibírni.

Forrás: UIP Dunafilm
G. I. Joe: Megtorlás | Adrianne Palicki

Pedig az ilyen buta túlkapások nélkül teljesen megfelelhetett volna az elvárásoknak ez a folytatás. Van benne két szenzációsan szép nő (Elodie Yung és Adrianne Palicki), akik révén még egy botcsinálta feminista mondanivaló is került a filmbe. Vannak benne tényleg nagyon látványos és jó dinamikájú akciójelenetek, ráadásul ezek ötletesebbek is az átlagnál - a függőleges hegyháton lefolytatott alpinista nindzsaösszecsapás például tényleg emlékezetes. És a második részbe megérkezett végre Bruce Willis is, aki tényleg csak a jelenlétét adja hozzá a filmhez (valljuk be, tulajdonképpen ez elég is), mert olyan közömbös fejet, máshová vágyódást, lelkesedés nélküli és a rutint is csak emlékezetből produkáló játékot, mint az övé, még a legkiégettebb pornószínész időskori, az unokák taníttatásának költségeire gondolva elvállalt filmjében sem látni túl gyakran.

Forrás: UIP Dunafilm
G. I. Joe: Megtorlás | Elodie Yung

De lehet, hogy az alkotók szándékosan teljesítettek ilyen rosszul: talán így keresték az igazi, nagy kihívást. A G. I. Joe folytatását ugyanis tényleg sokkal nehezebb lehetett így elrontatni, mint tisztességes iparosmunkaként kivitelezni.