Vágólapra másolva!
Ma éjjel hetvenedszer osztották ki a Golden Globe-díjakat. A legjobb drámának Az Argo-akciót, a legjobb rendezőnek Ben Afflecket választották. A színészi kategóriákban díjazták Daniel Day-Lewist, Hugh Jackmant és Anne Hathawayt is. Az életműdíjjal kitüntetett Jodie Foster köszönőbeszédében először beszélt nyíltan homoszexualitásáról.
Vágólapra másolva!

A hollywoodi külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) idén hetvenedik alkalommal adta át a Golden Globe-díjakat. A gála házigazdája a két közkedvelt komika, Tina Fey és Amy Poehler volt, akik a Saturday Night Live-ban dolgoznak együtt, és a Bébi mama című 2008-as vígjáték főszereplői is voltak.

Forrás: AFP
Ben Affleck Az Argo-akció másik két producerével, Grant Heslovval és George Clooneyval

Az idei díjkiosztó annyiban eltért a múltbeliektől, hogy eddig az Oscar-jelöléseket csak a Golden Globe-gála után jelentették be, idén viszont ezt előrehozták, és már a múlt héten bejelentették a jelölteket. Bár a Golden Globe- és az Oscar-szavazók összetétele teljesen más (előbbiről a külföldi újságírók, utóbbiról maguk a filmesek döntenek), a változtatás némiképp mégis azt az érzetet kelti, hogy azok az eddig is komoly esélyesnek tartott Oscar-jelöltek, akik/amelyek ma Golden Globe-bal távoztak, mint Daniel Day-Lewis és Michael Haneke Szerelem című filmje, szinte biztos befutók lesznek az Oscaron is. Másrészről a két szavazótábor közti ízlésbeli különbségek is még nagyobb hangsúlyt kaptak, mint azt a rendezői Oscarra nem is jelölt Ben Affleck díjazása jelzi.

A gála legérdekesebbnek mondható pillanata az volt, amikor az életműdíjjal kitüntetett Jodie Foster coming outolt, bár homoszexualitása régóta köztudott volt. Foster ráadásul úgy intézte a bejelentést, hogy nem mondta ki, hogy meleg: "Büszkén és hangosan kijelentem... egyedülálló vagyok! Valami nagy coming outra vártatok ma este? Én azt már megtettem ezer évvel ezelőtt, a kőkorszakban." Beszédében később köszönetet mondott volt élettársának, Cydney Bernardnak, akivel két közös fiuk van.

Forrás: AFP
Jodie Foster az életműdíjával

Az este nagy meglepetése, hogy Steven Spielberg Lincoln-ja, amely a legtöbb jelölést - összesen hetet - kapta idén, mindössze egyetlen díjat vitt haza: a legjobb férfi alakításét a drámai kategóriában, amelyet Daniel Day-Lewis kapott az amerikai elnök megformálásáért. A Lincoln-t bemutató klipet mindenki számára váratlan módon Bill Clinton konferálta fel, akinek az utolsó pillanatig titokban tartott részvételét állítólag Spielberg intézte el. A díját átvevő Day-Lewis ezért azzal kezdte beszédét, hogy "biztosak vagytok benne, hogy elfér még egy volt elnök a színpadon?".

A legjobb drámai filmnek az iráni túszválságról szóló, Az Argo-akció című thrillert, a legjobb rendezőnek az alkotóját, Ben Afflecket választották. Köszönőbeszédében Affleck szimpatikusan azt mondta: "nem is érdekel, mi a díj, de amikor a nevedet ilyen nevekkel együtt olvassák fel, az elképesztő" - utalva arra, hogy Steven Spielberg, Ang Lee, Kathryn Bigelow és Quentin Tarantino voltak a jelölttársai.

Forrás: AFP
Daniel Day-Lewis | Hugh Jackman

A díjak szépen megoszlottak a filmek közt, de a legnagyobb nyertesnek A nyomorultak tekinthető, amely három elismerést is besöpört: győzött mint a legjobb komédia/musical, főszereplője, Hugh Jackman ebben a kategóriában megkapta a legjobb színész díját, Anne Hathaway pedig a legjobb női mellékszereplő lett. Hathaway megköszönte "ezt a tompa tárgyat, amelyet fegyvernek fogok használni önbizalomhiány ellen", Jackman pedig a színpadon állva bevallotta a rendezőnek, Tom Hoopernek, a próbákat annyira nehéznek találta, hogy három héttel a forgatás kezdete előtt majdnem feladta: "mondtam a feleségemnek, hogy felhívlak, és megmondom, hogy add oda valaki másnak a szerepet. De aztán a feleségem lelket öntött belém, mint általában".

A drámai kategóriában a színésznők közt Jessica Chastaint, az Oszama bin Laden utáni hajtóvadászatról szóló Zero Dark Thirty főszereplőjét ismerték el. Bár Chastain sokáig a legnagyobb Oscar-esélyesnek is számított, az utóbbi napokban felfokozódott azok tiltakozása a film ellen, akik szerint egyrészt túlzóan mutatja be a CIA által a vallatások során alkalmazott kínzásokat, másrészt azt sugallja, hogy csak a kínzások segítségével tudták megtalálni Bin Ladent. Könnyen lehet, hogy a balhé és a film ellen indult kampány miatt Chastainnek be kell majd érnie a Golden Globe-bal. A 35 éves színésznő köszönőbeszédében azt emelte ki, hogy mennyit dolgozott, míg eljutott idáig: "meghallgatásokra jártam, küzdöttem, a partvonalon álltam évekig", majd kiemelte, hogy figurájában sok van a film rendezőnőjéből, Kathryn Bigelow-ból, aki "többet tett a nőkért a filmiparban, mint amennyit bevall".

Forrás: AFP
Anne Hathaway | Jessica Chastain

A komikus kategóriában a nőknél a Napos oldal főszereplője, Jennifer Lawrence nyert, aki akár az Oscart is elhappolhatja majd Chastain elől. A 22 éves színésznő köszönőbeszédét "legyőztem Merylt!" felkiáltással kezdte, mert a kategóriában a nyolcszoros Golden Globe-nyertes Meryl Streep is jelölt volt.

A Django elszabadul két díjat vitt haza: Quentin Tarantino megkapta a legjobb forgatókönyvért járó elismerést, és meglepetésre Christoph Waltz elnyerte a legjobb férfi mellékszereplő díját King Schultznak, a német fejvadásznak a megformálásáért. A kategóriában korábban esélyesebbnek tartották Philip Seymour Hoffmant és Tommy Lee Jonest is, ráadásul Waltz két éve már nyert a Becstelen brigantyk-kal. Tarantino meglepődött a díján, és a színészei mellett a barátainak is köszönetet mondott, akiknek fel szokott olvasni részleteket a készülő forgatókönyvéből: "Nincs szükségem a véleményetekre, isten ments, hogy megmondjátok, ha valamit elszúrtam, de felmérhetetlenül sok támogatást nyújtotok nekem".

Forrás: AFP
Quentin Tarantino | Christoph Waltz

Kisebb meglepetésnek tekinthető még, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a rendszerint populárisabb ízlésű Golden Globe-szavazók nem az Életrevalók című francia sikerfilmet, hanem Michael Haneke súlyosan érzelmes Szerelem című drámáját díjazták.

A Golden Globe-nyertesek teljes listája a filmes kategóriákban (a jelöltek közül pirossal kiemelve a győztes):

Legjobb film (dráma):

Az Argo-akció
Django elszabadul
Lincoln
Pi élete
Zero Dark Thirty

Legjobb film (komédia/musical):

A nyomorultak
Holdfény királyság
Keleti nyugalom - Marigold Hotel
Lazacfogás Jemenben
Napos oldal

Legjobb rendező:

Ben Affleck (Az Argo-akció)
Steven Spielberg (Lincoln)
Kathryn Bigelow (Zero Dark Thirty)
Ang Lee (Pi élete)
Quentin Tarantino (Django elszabadul)

Legjobb férfi alakítás (dráma):

Daniel Day-Lewis (Lincoln)
Joaquin Phoenix (The Master)
Denzel Washington (Kényszerleszállás)
John Hawkes (A kezelés)
Richard Gere (Végzetes hazugságok)

Legjobb férfi alakítás (komédia/musical):

Hugh Jackman (A nyomorultak)
Jack Black (Börni, az eszelős temetős)
Bradley Cooper (Napos oldal)
Ewan McGregor (Lazacfogás Jemenben)
Bill Murray (A király látogatása)

Legjobb női alakítás (dráma):

Jessica Chastain (Zero Dark Thirty)
Marion Cotillard (Rust and Bone)
Rachel Weisz (The Deep Blue Sea)
Helen Mirren (Hitchcock)
Naomi Watts (A lehetetlen)

Legjobb női alakítás (komédia/musical):

Jennifer Lawrence (Napos oldal)
Maggie Smith (Kvartett)
Meryl Streep (Amit még mindig tudni akarsz a szexről)
Emily Blunt (Lazacfogás Jemenben)
Judi Dench (Keleti nyugalom - Marigold Hotel)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Christoph Waltz (Django elszabadul)
Alan Arkin (Az Argo-akció)
Tommy Lee Jones (Lincoln)
Leonardo DiCaprio (Django elszabadul)
Philip Seymour Hoffman (The Master)

Legjobb női mellékszereplő:

Anne Hathaway (A nyomorultak)
Sally Field (Lincoln)
Helen Hunt (A kezelés)
Amy Adams (The Master)
Nicole Kidman (The Paperboy)

Legjobb forgatókönyv:

Quentin Tarantino (Django elszabadul)
Mark Boal (Zero Dark Thirty)
Tony Kushner (Lincoln)
Chris Terrio (Az Argo-akció)
David O. Russell (Napos oldal)

Legjobb filmzene:

Mychael Danna (Pi élete)
Alexandre Desplat (Az Argo-akció)
Dario Marianelli (Anna Karenina)
Tom Tykwer (Felhőatlasz)
John Williams (Lincoln)

Legjobb betétdal:

Skyfall (Skyfall)
For You (Act of Valor)
Not Running Anymore (Stand Up Guys)
Safe & Sound (Az éhezők viadala)
Suddenly (A nyomorultak)

Legjobb idegen nyelvű film:

Szerelem
Egy veszedelmes viszony
Életrevalók
Kon-Tiki
Rust and Bone

Legjobb egész estés animációs film:

Merida, a bátor
Frankenweenie
Hotel Transylvania
Az öt legenda
Rontó Ralph