Nincs ebben a bankrablásban semmi meglepő

2 kaliber
Vágólapra másolva!
Ha minden akciófilm olyan lenne, mint a 2 kaliber, nem lehetne egy rossz szavunk sem. Igaz, túl sok jó sem: az izlandi Baltasar Kormákur új amerikai filmje tisztességes, gond nélkül nézhető, tulajdonképpen szórakoztató darab, de az ég egy adta világon semmi újat nem tesz le az asztalra.
Vágólapra másolva!

Ne menjünk most bele, hogy mikor kezdődött az egész, de az biztos, hogy legkésőbb a Ponyvaregény bemutatója óta a szíve mélyén minden akciófilm-rendező és forgatókönyvíró azt szeretné, ha főszereplői egyszerre lennének viccesek, lazák és kemények. Derék törekvés ez, hiszen az akciófilm és annak alműfajai, szabályszerűségeik miatt elég hamar kiismerhetők és így megunhatók, a műfaj kliséinek kiforgatásán kívül pedig talán a humor az egyetlen, ami némi váratlanságot tud csempészni akár egy, a 2 kaliber-hez hasonló zsarufilmbe is. És ez megfordítva is igaz: a váratlanság mindig humort tud csempészni a hasonló mozikba.

Denzel Washington és Mark Wahlberg a 2 kaliber című filmben Forrás: InterCom

Viszont az elmúlt pár évtizedben, és főleg az elmúlt pár évben annyian próbáltak egyszerre vicces, laza és kemény filmeket csinálni, hogy az pont ezt a váratlanságot ütötte agyon, így már a szabálytalanság is egyfajta szabályossággá vált. Egy B-kategóriásnál jobb filmtől az ember már nem várja, hogy a szereplői pontosan kövessék a milliószor látott sémákat: hogy minden ijesztő helyzetben megijedjenek, hogy minden durva akció közben durván viselkedjenek, hogy minden komoly szituációt komolyan vegyenek, és így tovább. És ez az, ami miatt a 2 kaliber sem tud több lenni egy tisztességes és gyorsan feledhető popcorn-filmnél, ami a mozijegy árát ugyan megéri, de a DVD-ét már semmiképpen sem.

Mert az Izland helyett most Hollywood felől támadó Baltasar Kormákurnak az az egyetlen receptje a nagy átlagból való kitűnésre, hogy macsó főszereplői, Denzel Washington és Mark Wahlberg olyan lazák, hogy csak a töltényöv tartja össze őket. Ezt nagyjából hetvenkét másodpercig tart felismerni – onnantól pedig már egyáltalán nem meglepő semmi, amit csinálnak, vagy amit az író meg a rendező csinál velük. Nem meglepő, hogy bankrablás előtt hosszasan elvitatkoznak azon, hogy palacsintát vagy sült krumplit reggelizzenek-e a szemközti vendéglőben – pedig mindenki emlékszik azokra a filmekre, amelyekben ez még újszerű volt. Szinte nyilvánvaló, hogy amikor Washington azt mondja, mindkettejük feje bekerülhet a drogbáró imént látott táskájába, Wahlberg nem a halálos fenyegetésre reagál, hanem elereszt egy viccet a táska méretéről – pedig tíz-tizenöt éve ez még talán sokkolt volna a váratlanságával. Abszolút előrelátható, hogy a büntetést, amit Washington dühében megígér Wahlbergnek akkor, amikor még utálja, azt végül akkor is végrehajtja, amikor már legjobb cimborák – pedig a filmes viszonyrendszerek íratlan szabályainak ilyen felrúgása valaha újszerű volt. És ez így megy két órán keresztül: érezhető, hogy mit szántak viccesnek/menőnek/lazának, de valójában semmi sem az igazán, már csak azért sem, mert a 2 kaliber sosem merészkedik olyan látványosan messzire a szabályok felrugdosásában, mint mondjuk az év elején a Jack Reacher tette.

Denzel Washington és Mark Wahlberg a 2 kaliber című filmben Forrás: InterCom

Azért persze még ilyen erősen korlátozottan működő humorral vagy egyénieskedéssel is jobb a 2 kaliber, mint ha Kormákur semmi hasonlóval nem is próbálkozott volna – aki nem hiszi, nézze meg a rendező másfél évvel ezelőtti thrillerét, a Csempészek-et, amiben az untig ismert rablós thriller séma semmi olyannal nem párosult, ami ne lenne meg minden egyes hasonló filmben. A 2 kaliber-ben legalább egy-két poén működik, és van egy-két úgy-ahogy meglepő momentum is.

Na meg maga a cselekmény is abszolút korrekt erre a két órára: a beépített drogelhárító-ügynök és a beépített tengerészgyalogos el akarja rabolni egy bankból a lefülelendő drogbáró pénzét, de egyikük sem tudja a másikról, hogy valójában az sem bűnöző, s ráadásul tudtukon kívül valaki sokkal befolyásosabbat rövidítenek meg. Mindennek pedig nagyon jól működik a dinamikája: Kormákur és Blake Masters forgatókönyvíró végig fenn tudják tartani a feszültséget azzal, hogy jó ütemben derülnek ki a hol többé, hol kevésbé meglepő új információk a pénz gazdájának kilétéről vagy a rablás kitervelőinek személyéről és motivációiról. Az akciójelenetek izgalmasak, a karakterek, ha nem is összetettek, de legalább sajátos és viszonylag kidolgozott egyéniségük van, és egy akciófilm támasztotta elvárásoknak az érzelmi változások is megfelelnek.

Paula Patton és Denzel Washington a 2 kaliber című filmben Forrás: InterCom

Ennyi. Azért különösebben okos vagy kiszámíthatatlan megoldásokra senki ne számítson: ez nem az a film, amiben ne lehetne úgy betörni a legszigorúbban őrzött katonai objektum területére, hogy az ember rátapos a gázra, rozoga kocsijával áttöri a fémsorompót, majd az autóból kiszállva elrejtőzik egy oszlop mögött, ezzel válva láthatatlanná hosszú évek alatt kiképzett, profi üldözői számára. Vagy ha már itt tartunk, ez nem is az a film, amely le akarna számolni az akciófilmekre jellemző masszív férfiszemszögűséggel: az egyetlen női szereplő pont olyan, ahogyan azt általában elképzelik azok a férfirendezők, akik fejből több fegyvermárkát tudnának felsorolni, mint női nevet. Washington ex-barátnőjét (Paula Patton) ugyanis a film összes többi szereplőjével szemben nem a ráció vezérli, hanem (naná, hogy) az "érzelmek": tíz percen belül éli meg a "nem tudom elviselni, hogy a férfi már nem szeret, akkor inkább tönkreteszem" és a "nem tudom elviselni, hogy rosszat tettem, akkor inkább meghalok" címkéjű, úgynevezett butapicsa-szimptómákat. (Igaz, Baltasar Kormákur minden eddigi filmje hangsúlyosan férfifilm volt a 101 Reykjavík lélekben fiúból férfivá váló főszereplőjétől a Vérvonal gyötrődő apafiguráján és a Fehér nászéjszaka vőlegény-dzsemboriján át a macsóságát titkolni kényszerülő férfit bemutató Csempészek-ig.)

Denzel Washington és Mark Wahlberg a 2 kaliber című filmben Forrás: Intercom

Mindezzel együtt a 2 kaliber-t különösebb gond nélkül megnézheti bárki, aki nem kizárólag a valamilyen szempontból kiemelkedő filmekre kíváncsi, és az is, aki valami jobbat szeretne látni a névtelen színészekkel egy kaptafára készült tévés akciófilmeknél. Egy tartalmas estéhez kevés, ha a rendező csak próbálkozik, de egy szórakoztatóhoz akár elég is lehet. És Kormákur próbálkozik, mégpedig kifejezetten tisztességesen.