Vágólapra másolva!
Utoljára 2005-ben, A hihetetlen család és a Verdák között fordult elő, hogy a mozinézők nem kapták meg az évi betevő Pixar-filmjüket. Jövőre sajnos megint Pixar-film nélkül kell átvészelnünk egy évet, ugyanis a The Good Dinosaur című animációs film 2014. május 30-ra bejelentett bemutatóját eltolták egészen 2015. november 25-ig. Ez a döntés azt is eredményezte, hogy a Némó nyomában eredetileg 2015-re tervezett második részét (Szenilla nyomában) majd csak 2016 június 17-én láthatjuk.The Good DinosaurForrás: Pixar/DisneyA The Good Dinosaur bemutatójának elhalasztása minden bizonnyal összefüggésben van azzal, hogy augusztus végén a cég levette a projektről Bob Peterson (Fel!) rendezőt, és azóta sem jelentették be, hogy ki fogja befejezni a filmet, amely arról szól, hogy milyen lenne az élet a Földön, ha a dinoszauruszok sosem haltak volna ki.2015-ben egyébként egy másik Pixar-film, az Inside Out című is a mozikba kerül, amely egy fiatal lány elméjébe enged majd betekintést.
Vágólapra másolva!