Vágólapra másolva!
51 éves korában elhunyt James Gandolfini amerikai színész. Gandolfini Rómában vakációzott, amikor szívroham érte szerdán - adta hírül a Deadline Hollywood. 1999 és 2007 között Tony Sopranót játszotta a Maffiózók című HBO-sorozatban, ezért az alakításáért három alkalommal is elnyerte az Emmy-díjat. 26 évi karrierje során több mint negyven filmben szerepelt, köztük a Tiszta románc-ban, a Szóljatok a köpcösnek!-ben, A mexikói-ban, illetve a Zero Dark Thirty-ben. 
Vágólapra másolva!

James Gandolfini a New Jersey állambeli Westwoodban született, szülei első generációs olasz bevándorlók voltak. Kommunikáció szakon végzett a Rutgers Egyetemen 1983-ban, az iskola után pár évig éjszakai klubokban dolgozott előbb kidobóként, majd üzletvezetőként. A színészettel először úgy került kapcsolatba, hogy elkísérte a barátját egy színészettechnika órára. Két évig tanulta a szakmát, egy New York-i színházban, a Big El's Best Friend című előadásban debütált, egy Elvis-imitátort alakított.

James Gandolfini a Maffiózók című sorozatban Forrás: HBO

Pusztán a színházi munkákból nem tudta eltartani magát, dolgozott kőművesként, ácsként, és utcai könyvárusként is. Éppen fákat ültetett, amikor Sidney Lumet felhívta, és felajánlott neki egy kis szerepet az Idegen közöttünk című 1992-es filmjében. A Broadwayn is ebben az évben mutatkozott be A vágy villamosa című előadásban Alec Baldwin és Jessica Lange partnereként.

Filmes karrierjében az áttörést a Tiszta románc hozta meg egy évvel később. A Tarantino forgatókönyve alapján Tony Scott által rendezett filmben Gandolfini egy kíméletlen bérgyilkost játszott, aki miután perceken át agyalja Patricia Arquette-et, előad egy vérfagyasztó monológot a gyilkosság természetéről. Néhány évvel később ezt a jelenetet mutatta meg a castingügynök David Chase-nek, aki épp a főszereplőt kereste a Maffiózók című sorozatához.

A Tiszta románc után Gandolfini remek epizódszerepeket kapott Hollywoodban: Az utolsó esély-ben újra együtt dolgozott Tony Scott-tal, a Manhattanre leszáll az éj-ben pedig Sidney Lumet-tel, de a legemlékezetesebb alakítását ebben az időszakban a Szóljatok a köpcösnek! című komédiában nyújtotta mackóforma exkaszkadőrként John Travolta oldalán.

A Travoltával közös munka (később még négy filmben játszottak együtt) különleges jelentőséggel bírt Gandolfini számára, ugyanis a hetvenes években az édesapja rendszeresen Travolta apjától vette a kocsigumit, és a tinédzser James irigységgel vegyes csodálattal nézte a műhely falára felragasztott Szombat esti láz-plakátot. "Ha neki sikerült, nekem is fog" - mondogatta akkor.

James Gandolfini és Julia Roberts A mexikói című filmben Forrás: UIP Dunafilm

1999-ben elindult a Maffiózók, ami elképesztő népszerűséget és három Emmy-díjat hozott Gandolfininek. Mivel a sorozat maximalista atyja, David Chase az egyes évadok között gyakran több mint egyéves szüneteket tartott, Gandolfini ebben az időszakban is tudott filmszerepeket vállalni. Ekkor jött A mexikói Julia Roberts és Brad Pitt oldalán, Az utolsó erőd Robert Redforddal, a Túlélni a karácsonyt Ben Affleckkel, valamint a Coen testvérek Az ember, aki ott se volt című fekete-fehér drámája.

A Maffiózók vége után évi három-négy filmet vállalt, New York polgármesterét játszotta a Hajsza a föld alatt-ban (megint Tony Scottnál, megint Travoltával), az egyik szőrmók hangját kölcsönözte a Spike Jonze-féle varázslatos Ahol a vadak várnak-ban, szerepelt a zseniális Egy kis gubanc-ban és az Oscar-jelölt Zero Dark Thirty-ben.

Brad Pitt és James Gandolfini az Ölni kíméletesen című filmben Forrás: ProVideo

A tavalyi Ölni kíméletesen-ben mintha azt mutatta volna meg, hova jutott a Tiszta románc-béli bérgyilkos húsz év elteltével: a Gandolfini által itt játszott Mickey a filmtörténet egyik legszánalmasabb figurája. David Chase-szel is dolgozott még egyszer: a Not Fade Away szentimentalizmus és nosztalgiázás nélkül mesélt a hatvanas években rockzenekart alapító fiatalokról, Gandolfini a főhős hirtelen haragú apját játszotta.