Tőlem ide is hányhattok

A Másnaposok 3-ból kiderül, hogy olcsó poénokból nem lehet várat építeni. Todd Phillips azt hitte, a megkedvelt figurákkal és némi politikailag inkorrekt humor bedobásával megúszhatja a forgatókönyvírást, de a sztori annyira blőd, hogy úgy érezzük, hülyére vett minket.

Sigmund Freud szerint a vicc lényege, hogy tiltott vágyakat, érzéseket juttatunk kifejezésre ártalmatlan formában, és ezzel feloldjuk a tudatalattinkban lappangó feszültségeket. Tabukat döntünk le úgy, hogy senki sem szólhat meg érte minket, hiszen "csak vicc volt". Irónia nélkül írom, hogy a primitív humor néha csodálatos. Mintha ez lenne az utolsó ledöntött tabu Hollywoodban: a szexualitás, a rasszizmus, a politikai inkorrektség minden elképzelhető válfaja megjelent már a korhatáros vígjátékokban, mire előrukkoltak a testi funkciókkal is. A hollywoodi forgatókönyvírók viszont hamar annyira elmerültek a hányás, fingás és szarás örömeiben, hogy megfeledkeztek róla, ezek nem önmagukban, csak szituációkba építve, rendesen megírt figurák vonatkozásaiban viccesek.

Zach Galifianakis, Bradley Cooper és Ed Helms a Másnaposok 3-ban

A Másnaposok-trilógia középső része tökéletes esettanulmánya volt ennek az úttévesztésnek. Az első rész ordenáré humora attól működött, hogy a három főszereplő, Zach Galifianakis, Bradley Cooper és Ed Helms közt remek dinamika alakult ki, és hogy a kegyetlenül eldurvuló Las Vegas-i legénybúcsú mint a cselekmény kiindulópontja még a hihetőség határán táncolt. A második részből kimaradt minden emberi, viszont került bele akciójelenet, hulla és rengeteg olcsó poén. Az izzadtságszag belengte az egész filmet, ami ostoba lett, humortalan és tét nélküli, mert már nem hittük el a figurákat.

Todd Phillipsnek a harmadik (remélhetőleg befejező, bár a film vége sajnos erősen újabb folytatást sejtet) részt írva szerencsére eszébe jutott, hogy a Másnaposok a három jól eltalált karaktertől emelkedett ki a fingós-hányós komédiák sorából, megint több gondot fordított a srácok interakcióira, és visszavett a primitívségből. Zach Galifianakis néha enyhén értelmi fogyatékosnak, máskor csak betegesen őszintének tűnő figurája szinte önmagában elviszi a hátán a Másnaposok 3-at, és a melegséget sugárzó Cooperrel megint pompás a kettősük. A továbbra is jófiú Ed Helms a háttérből támogatja őket, és az ő súrlódásai is nagyon viccesek Galifianakisszal. Megint szerethető ez a trió.

Zach Galifianakis a Másnaposok 3-ban

Ez azonban nem elég, mert Phillips és szerzőtársa, Craig Mazin ismét nagyvonalúan eltekintettek attól, hogy sztorit is írjanak. Egy olyan történetet gányoltak össze, ami legfeljebb egy Monty Python-szkeccsben állná meg a helyét, annyira abszurd és értelmetlen. A lényeg, hogy felbukkan egy gengszter - John Goodman, aki helyett ezúttal a napszemüvege végzi el a színészi feladatokat -, aki haverjuk, Doug (Justin Bartha) elrablásával teljesen indokolatlan módon arra kényszeríti a három srácot, hogy keressék meg az előző részekből ismert Chow-t (Ken Jeong), aki ellopott tőle több mint húszmillió dollár értékű aranyrudat. Hogy miért a fogorvos, a hibbant és a szépfiú dolga előkeríteni a rafkós bűnözőt, amikor Goodman figurája nyilvánvalóan rendelkezik csicskásokkal, fegyverekkel és alvilági kapcsolatokkal, az rejtély. Egy cseppet sem izgalmas, módfelett bosszantó rejtély.

John Goodman a Másnaposok 3-ban

Szóval, akárcsak a második rész, a harmadik is egy borzasztóan gyenge akciókrimivé silányul, amelyben minden létező közhelyet elpuffogtatnak az emberrablástól kezdve az autós üldözésen keresztül a titkos éjszakai emberkicserélésig. A film csak a fent említett okból jobb egy hajszállal az előzőnél: itt legalább megint kap egy kis teret a három főhős közti dinamika. Galifianakis annyira zseniális humorista, hogy sok jelenetet megment pusztán a jelenlétével, és a film csúcspontja, amikor egy Las Vegas-i zaciban összetalálkozik Melissa McCarthyval. Ez a két briliáns komédiás pár percre elfeledteti velünk azt a langyos trutyit, amiben ülünk.

A Másnaposok-filmek zsákutcába futása törvényszerű volt, mert az első rész azokat a poénokat aknázta ki, amik egy humoros helyzetben rejlettek, nem kellett hozzá igazi sztori, hogy vicces legyen. Ezt viszont nem lehet megismételni, ugyanaz a helyzet másodszorra már nem vicces, a folytatásokhoz ki kellett találni valami cselekményt, de ebbe csúfosan belebuktak az alkotók, mert azt hitték, bármilyen gagyi sztorira felfűzhetik a poénjaikat, az működni fog.

Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Ken Jeong és Ed Helms a Másnaposok 3-ban

Ugyanez a betegsége egyre több korhatáros hollywoodi vígjátéknak. Merész komédiák régebben is készültek, sőt, a 80-as évek némelyik bizarrabb humorú filmjét (mondjuk a Steve Martin-féle Mindenem a tied-et vagy a John Cusackkel készült Better Off Dead-et) nézve ma már csodálkozunk, hogy mennyi minden belefért akkoriban a mainstream vígjáték műfajába, de a korhatáros komédiák mai felívelése nagyjából a 2005-s Ünneprontók ünnepé-vel kezdődött. Hollywood rájött, hogy óriási piaca van a politikailag inkorrekt humornak. Természetes, hogy kialakult egy ilyen nézői igény: az USA-ban a túlzásba vitt, kötelező politikai korrektség miatt rengeteg olyan elfojtás keletkezhetett, amitől a nézők nagy élvezettel szabadulnak meg ezeket a filmeket bámulva.

Ed Helms, Heather Graham, Zach Galifianakis és Bradley Cooper a Másnaposok 3-ban

Hollywood azonban nagyon lusta és mindig biztonsági játékot játszik. A bátor humor hamar átmegy olcsó poénkodásba, a szellemes sztori és az érdekes figurák pedig elsikkadnak. És ha egyszer pénzt lehetett keresni fingással vagy hányással, biztosak lehetünk benne, hogy megkapjuk újra és újra és újra. De még ezen a fronton is lehetett újat mutatni, a 2011-es Koszorúslányok humora bármilyen közönséges is volt olykor, felszabadítóan hatott, hogy kivételesen nem férfiak, hanem nők gusztustalankodtak benne, végre a fosás is emancipálódott. De annak a filmnek volt két tehetséges (női) forgatókönyvírója, akik a figuráikat tartották szem előtt, nem pedig egy listát pipálgattak az összes elképzelhető altesti poénnal. Amikor a komédiaírás idáig süllyed, akkor akár a nézők arcába is hányhatnának, az sem lenne megalázóbb.