Mindannyian frusztráltak vagyunk

Két heteroszexuális férfi melegpornót forgat - erről készített filmet Ne zavarjanak! címmel a francia színész-rendező Yvan Attal, akit általában arról szokás ismerni, hogy a csodás színésznő, Charlotte Gainsbourg a felesége. A szerencsés férfiú riporterünknek fásultan vallotta be egy párizsi luxushotelben, hogy maga is frusztrált, még vár a remekműre, és csalódott, mert kevesen nézték meg a filmjét. Beszélgetésünkből az is kiderült, nem fél amerikai filmből francia remake-et készíteni, öt évig is eltököl egy filmtervvel, és hogy szereti magát rendezni, ezért osztotta magára most is az egyik főszerepet. Interjú.

A Ne zavarjanak! a négy évvel ezelőtti A legmelegebb nap című amerikai film alapján készült. Te kezdeményezted, hogy remake-elni kellene A legmelegebb nap-ot?

Nem. A finanszírozó cég keresett meg az ajánlattal. Persze francia rendezőként nem lelkesített túlzottan az ötlet, hogy megcsináljam egy amerikai film remake-jét, de aztán megnéztem az eredetit, és kedvet kaptam hozzá. Jó gyakorlatnak tűnt.

Szerinted mikor van létjogosultsága egy film remake-jének?

Nem kell különösebb indok rá, ha az eredeti film rendezője engedélyt ad rá, akkor minden további nélkül érdemes belevágni. Egy film is csak olyan, mint egy színdarab vagy egy kotta. Ott az alapanyag, miért ne nyúlhatnánk hozzá? Shakespeare és Moliere darabjait is játsszák még, miért ne lehetne megcsinálni egy film másik verzióját egy másik országban, más szereposztással? Rájöttem, hogy hülyeség úgy gondolni egy filmre, mint valami különleges dologra. Egyáltalán nem különleges, én is eladtam az amerikaiaknak mindkét korábbi filmem remake-jogait. Tetszett az alapanyag, úgy gondoltam, hogy érdekes lesz színészként hozzányúlni, ezért is adtam magamnak az egyik főszerepet.

Általában egy remake esetében az ember kényszert érez, hogy a saját ízlése szerint alakítsa át a forgatókönyvet. Amikor először megnézted A legmelegebb nap-ot, rögtön tudtad, hogy mit akarsz máshogy csinálni?

Természetesen megpróbáltam megtartani, ami tetszett benne, és kihagyni belőle azt, ami nem. De tetszett a film, máskülönben nem is vállaltam volna el. Egy Shakespeare-darabhoz sem úgy nyúl az ember, hogy mindent meg akar változtatni benne. Amikor egy producer keres meg a remake gondolatával, először azt kérdezed meg tőle, hogy szerinte miért szükséges ez. Az egyik indoka az volt, hogy az eredeti filmet alig látta valaki Franciaországban.

Ne zavarjanak! | François Cluzet és Yvan Attal

A Ne zavarjanak! természetesen Franciaországban játszódik, és lehet, hogy ez egy sztereotípia, de azt gondolná az ember, hogy a franciák nem kerekítenek akkora feneket a házasságtörésnek vagy a szexuális kísérletezésnek, mint az amerikaiak. Ez felmerült akkor, amikor a forgatókönyvet írtad?

Persze, a kulturális különbségek miatt egy csomó mindent át kellett alakítani. Fontos része volt az adaptációnak, hogy bizonyos dolgok nem működtek volna amiatt, hogy a film Franciaországban játszódik. De a veleje alapvetően ugyanaz maradt. Nyilván a franciák nyitottabbak az ilyen kérdésekben, és amikor beszélgettem az eredeti film rendezőnőjével, ő azt mondta, hogy ez egy kifejezetten rázós téma az amerikai közönség számára. Persze, aztán kiderült, hogy a francia közönség is ugyanúgy van ezzel.

A Ne zavarjanak! főhősei legalább 15 évvel idősebbek, mint az ürgék az eredetiben. Ez hatással volt a film hangvételére? Csak mert ami jó mókának tűnik két harminc körüli fickó számára, az két 45 évessel már egy kicsit szánalmasabb.

Amikor elkezdtem dolgozni a forgatókönyvön, nem volt a fejemben, hogy mindenképpen idősebb főhősöket szeretnék. Ez csak akkor merült fel, amikor kitaláltam, hogy én akarom játszani az egyik férfit, a másik szerepet pedig François Cluzet-nak adtam. Mondjuk, nem gondolom, hogy annyira idősnek néznék ki, de nyilván nem vagyok már harmincéves (Yvan Attal 48 éves - a szerk.). Azzal, hogy idősebbek a főhősök, több problémát vet fel ez a kaland. Ezért is akartam jobban elmélyíteni a házaspár kapcsolatát, mint az eredeti filmben volt. A remake-ekkel az a gond, hogy mindenki az eredetihez hasonlítja őket, de azért próbáljuk meg önmagában nézni ezt a filmet.

Még ha a francia közönség nem is látta az eredetit, a kritikusok látták, és ezért ahhoz hasonlítják.

Igen, ez sajnos így van, és nem tudok mit tenni ellene.

Ne zavarjanak! | Laetitia Casta, Yvan Attal és François Cluzet

Kevesen tudják magukat rendezni. Számodra ez sosem okozott gondot?

Számomra nem, és remélem, hogy a nézők számára sem.

Mi a módszered?

Amikor csak színészkedek egy filmben, gyakran úgy érzem, mintha egyedül végezném a munkámat. Ha a saját filmemben játszom, akkor könnyebb a dolgom. Olyankor nincs ott az a másik ember, aki megítéli a munkámat, nem kell vitázni senkivel, szabadabb vagyok. Elképzelhető viszont, hogy a többi színésznek nehezebb olyankor, mert sosem tudják, hogy éppen kivel állnak szemben, a színésszel vagy a rendezővel. Plusz kevesebb időm is van rájuk, mert még ezer dologra kel figyelnem az alakításokon kívül.

Ez az első olyan filmed, amiben a feleséged, Charlotte Gainsbourg nem a feleségedet játssza. Túl nyilvánvaló választás lett volna nekiadni azt a szerepet, vagy miért alakult így?

Igen, túl nyilvánvaló, szerettünk volna most már kicsit variálni ezen, hogy ne mindig ő játssza a feleségemet. Nem azt mondom, hogy soha többé nem fordulhat elő, de nem árt, ha más rendezők is látják, hogy nem csak férjet/feleséget tudunk játszani egy filmben.

Charlotte Gainsbourg és Yvan Attal a Változatok a házasságra című filmben

Miért olyan nagy szám, hogy két heteroszexuális férfi lefekszik egymással, amikor a melegpornó színészek 90 százaléka hetero? Őket hívják GayForPay-nek.

Ezt nem tudtam. Szerintem ez nem igaz. De ha így is van, azok a férfiak eldöntötték, hogy ezt csinálják, pénzt kapnak érte, ez a munkájuk. Profik. A filmem főhőseinél más a helyzet. Ők azt sem tudják, hogyan fogjanak hozzá.

Ez a film olyan sikeres volt Franciaországban, mint remélted?

Egyáltalán nem. Na, például ez is a frusztrációm egyik oka. A korábbi filmjeim jól teljesítettek, de soha nem gondoltam, hogy elég jól. Ha elérsz egy szintet, akkor rögtön egy magasabbat akarsz, és nem érted, hogy miért nem megy. Folyton csak a csalódottság van.

Mi a jelentősége annak, hogy mindkét főhős frusztrált művész?

Ez nem jelent semmit, csak egyszerűen így van. Sok frusztrált művésszel találkozom, sőt, magam is frusztrált művész vagyok. Rendezőként, színészként. Fiatalkoromban mindent ki akartam próbálni, mert azt gondoltam, hogy attól leszek nagy művész, ha mindent megtapasztalok. És a film főhősei is ezt gondolják. Szeretnének valami eredetit csinálni végre, mert nyomasztja őket, hogy nem úgy alakult az életük, ahogy szerették volna.

Ne zavarjanak! | Yvan Attal és François Cluzet

A te frusztrációd milyen jellegű? Nem kapsz olyan szerepeket, lehetőségeket, amilyeneket szeretnél?

Szerintem mindannyian frusztráltak vagyunk. Van olyan, hogy az ember maradéktalanul büszke arra, amit csinált? Nincs. Mindig úgy érzed, hogy csinálhattad volna jobban is, vagy, hogy a film lehetett volna jobb. De nem vagy abban a helyzetben, hogy meg tudd ítélni a saját munkádat. Amikor drámában játszol, akkor komédiában szeretnél, vagy fordítva. Legalábbis én így vagyok ezzel. Sosem vagyok elégedett. Az az álmom, hogy egyszer létrehozzak egy mesterművet, vagy legalább szerepeljek egyben.

Egy mestermű elég lenne?

Ó, igen. Egy mestermű létrehozásában részt venni hatalmas dolog.

Mikor vagy a legboldogabb filmkészítés közben? Csak vannak boldog pillanatok.

Persze, a legtöbb részét élvezem csinálni. Talán a forgatókönyv írás a legnehezebb, de aztán az előkészítés, a forgatás és a vágás alatt már nagyon boldog vagyok. Mármint öröm csinálni, de azt nem mondanám, hogy mindig boldoggá tesz az eredmény is.

Az elmúlt évtized közepén játszottál pár hollywoodi filmben. Az milyen élmény volt?

Remek élmény volt, de csak nagyon kis szerepeket játszhattam. Együtt dolgoztam pár nagyszerű rendezővel, de színészként nem volt különösebb kihívás. Olyan volt, mint a hab a tortán. Francia színészként lehetőségem volt együtt dolgozni Steven Spielberggel a München-ben és Sidney Pollackkal A tolmács-ban, ami nagyon kevés embernek adatik meg.

Csúcsformában 3 | Chris Tucker, Jackie Chan és Yvan Attal

Nyolc év telt el az utolsó rendezésed óta. Inkább a színészetre akartál koncentrálni, vagy csak egyszerűen nem találtál olyan témát, amit érdemes lett volna filmben feldolgozni?

Volt egy filmtervem, amin sok évig dolgoztam, de nem tudtunk pénzt szerezni. A Les Sabines című regény alapján készült volna, amit egy Marcel Aymé nevű híres író írt a negyvenes években. Érdekes könyv, de megértem, hogy befektetői szempontból nem tűnt túl vonzónak. Furcsa, szürreális, költői, és elég drága is lett volna megcsinálni. A producerek nem tudták megérteni a filmet, nem tudták belerakni egy skatulyába, mert egyszerre lett volna vicces és drámai is. Mindig nehéz pénzt szerezni egy olyan filmre, ami kicsit más, mint a többi, főleg, ha még sokba is kerül. Több országban kellett volna forgatni, és egyre csak vittük lefelé a költségvetést, de egy pont után látszott, hogy ez a film kárára vált volna.

Ez a filmterv még megvalósulhat?

Nem tudom. Ennyi év után már nem izgat annyira, mint eleinte. Szóval azt hiszem, feladtam. Persze, sosem tudhatjuk, akár még újra előkerülhet, de öt évet öltem bele, és eléggé elvették tőle a kedvemet.

Yvan Attal a Változatok a házasságra című 2004-es filmje forgatásán

Nehéz megtartani a lelkesedést, amikor évek telnek el úgy, hogy semerre sem halad egy film?

Pontosan. Amikor nagyon sok visszautasítást kapsz, és azt látod, hogy mások nem lelkesednek a filmedért, az egy pont után lehangoló tud lenni. Muszáj volt továbblépnem, mert szerettem volna már rendezni valamit, és akkor jött az ötlet, hogy csináljuk meg A legmelegebb nap remake-jét.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Most jöttem vissza egy kéthónapos indiai útról, úgyhogy nem láttam sok mindent. Nagyon tetszett Haneke Szerelem című filmje és a Rozsda és csont Audiardtól.