Gerard Butler mégis tökös

Vágólapra másolva!
A Croodék című animációs film erőteljes 44,7 millió dolláros bevétellel startolt az amerikai mozikban a hétvégén. A 135 millió dolláros büdzséjű film az USA-n kívül eddig 63,3 milliót hozott. Amerikában a közönség majdnem 70%-át családok tették ki, amelyek többsége nem akart pluszpénzt fizetni a 3D-ért: az összbevétel csak 38%-a származott a 3D-s vetítésekből. A film feltehetően jól teljesít a következő héten is, mert most kezdődik a tavaszi szünet, és még több család megy majd moziba.Gerard Butler a Támadás a Fehér Ház ellen című filmbenJól startolt Antoine Fuqua Gerard Butler főszereplésével készült Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen, hazai premier: április 4.) című akcióthrillerje is: 30,5 millióval szerezte meg a toplista második helyét. A siker nagyon kellett már Butlernek, akinek az utóbbi pár évben sorban buktak meg a filmjei (Géppisztolyos prédikátor, Mavericks, Kispályás szerelem).Bemutatták még Paul Weitz Admission című vígjátékát is Tina Fey-jel és Paul Rudd-dal, ami 6,4 milliót hozott. Ez nem túl fényes eredmény, de legalább a film sem volt nagyon drága: 13 millióba került. Az ötödik helyen álló Admission-t a Spring Breakers követi a toplistán, amit múlt hétvégén nagy sikerrel mutattak be néhány moziban, és most kezdtek országos szinten vetíteni. A film ezen a hétvégén 5 milliót termelt, ami ahhoz képest mindenképpen szuper szám, hogy a filmet mindössze 2 millióból csinálták.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Croodék ($44,7/$44,7)2. Támadás a Fehér Ház ellen ($30,5/$30,5)3. Óz, a hatalmas ($22/$177,6)4. The Call ($8,7/$30,9)5. Admission ($6,4/$6,4)6. Spring Breakers ($5/$5,4)7. The Incredible Burt Wonderstone ($4,3/$17,4)8. Az óriásölő ($2,9/$59,1)9. Személyiségtolvaj ($2,5/$127,7)10. Csapda ($1,9/$40,3)
Vágólapra másolva!