Ryan Gosling herevédőben csinálja ki a rosszfiúkat

Vágólapra másolva!
Kijött néhány hangulatfotó Nicolas Winding Refn (Drive, Elátkozott város) Only God Forgives című, jövőre mozikba kerülő filmjéből. A fekete-fehér képeken (a film persze színes lesz) a főszerepet játszó Ryan Gosling látható alaposan helybenhagyott állapotban. Ez is erősíti azt a korábbi feltevésünket, hogy a thaiföldi alvilágban játszódó gengszterfilm témájában és hangulatában is a Drive-ra fog hajazni. Persze hülyék lennének az alkotók, ha nem próbálnák pont ezt hangsúlyozni a Drive elsöprő sikere után.Cannes-ban levetítettek egy mintegy kétperces, dialógus nélküli részletet a filmből, amit volt szerencsém látni, és arról is üvöltött, hogy direkt úgy választották ki, hogy minél Drive-osabb legyen. Valószínűleg a film nyitójelenete volt, mert thai betűs feliratokkal kezdődött, majd egy folyosón haladt végig lassan a kamera (a képben még benne volt a fahrtsín, amit nyilván digitálisan szednek majd ki utólag), hogy megérkezzen egy neonfényekkel bevilágított karaoke bárba. Az egyik falnál egy kanapén két fehéröltönyös, gengszterküllemű helyi fickó vígad, egy másik kanapén pedig Ryan Gosling nyúlik el, akinek - első pillantásra legalábbis - úgy tűnik, hogy feláll a farka. Gosling egy nőt néz, aki mikrofonnal a kezében, mozdulatlanul áll a színpadon, majd odamegy a két gengszterhez és elkezdi ütlegelni őket.Bedugja a kezét az egyikük szájába, és így cibálja ki a földön húzva a fickót a helyiségből, majd a derékszíjával is ütni kezdi, de végül Gosling is a földre kerül. Közben a kamera ráközelít egy thai bokszolót ábrázoló szoborra, és számomra ebből derült ki, hogy amit erekciónak véltem, az valószínűleg a bokszolók által használt herevédő Gosling farmerja alatt. Az aláfestő zene, a színes fények, a folyosón végigkocsizó kamera, a néma, de erőszakos hős mind tiszta Drive.
Vágólapra másolva!