Most kapnak szívrohamot a filmrajongók

Vágólapra másolva!
Május 16-án kezdődik a világ legjelentősebb filmszemléje, a cannes-i filmfesztivál. Csütörtök dél körül Párizsban jelentették be a hivatalos programot, amely láttán minden filmrajongónak beindulhat a nyálelválasztása: Cronenberg óriáspatkánya Robert Pattinsont üldözi, a levágott lábú Marion Cotillard delfineket szelídít, Brad Pitt gyilkol, Kristen Stewart utazgat, Nicole Kidman pedig Zac Efronnal és Hemingwayjel kokettál.
Vágólapra másolva!

Korábban már bejelentették, hogy a fesztivál nyitófilmje ismét egy sztárokban dúskáló amerikai produkció, Wes Anderson Holdfény királyság-a lesz (versenyben), míg 11 nappal később az április végén elhunyt Claude Miller utolsó rendezése, a Thérese Desqueyroux zárja a rendezvényt.

Forrás: Big Bang Media
Frances McDormand és Bruce Willis a Holdfény királyság-ban

A hivatalos versenyprogram, ahogy minden évben, most is hemzseg a nagy nevektől, és pár böjtös év után erősebb a hollywoodi jelenlét, mint valaha. Az idén sem ússzuk meg a Brangelina médiagépezet landolását a Riviérán, a tavalyi Aranypálma-díjas Az élet fája után Pitt most a Killing Them Softly-val versenyez. Érdekes módon négy tinisztárnak is sikerülhet 2012-ben Pitt nyomdokaiba lépnie, hiszen Robert Pattinson (Cosmopolis), Kristen Stewart (Úton), Zac Efron (The Paperboy), Shia Lebouf (Lawless) is helyet kapott a versenyprogramban. A paparazzók az idén nem fognak unatkozni, az biztos.

Forrás: [origo]
Brad Pitt és Richard Jenkins a Killing Them Softly című filmben

Persze az idei óriási hollywoodi nyomulás inkább a rendezőknek köszönhető, elvégre Jeff Nichols (Mud), John Hillcoat (Lawless), Andrew Dominik (Killing Them Softly), Walter Salles (Úton), Lee Daniels (The Paperboy) és persze David Cronenberg (Cosmopolis) újdonságaira az eddigi filmjeik alapján is lélegzet-visszatartva várt a filmvilág. Érdekes adalék, hogy David Cronenberg fiának, Brandon Cronenbergnek a rendezését is beválogatták a hivatalos programba: az Antiviral az Un Certain Regard szekcióban versenyez.

Forrás: Budapest Film
Robert Pattinson a Cosmopolis-ban

Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy elmarad az utóbbi két év messiásvárása Terrence Malickkel kapcsolatban, aki tavaly elnyerte az Aranypálmát, majd eszeveszett tempóban elkezdett egy rakás új filmet forgatni (az egyik éppen a Lawless címet viselte, de Malick állítólag személyesen mondott le róla Hillcoat javára). Sokan arra számítottak, hogy a Ben Affleck főszereplésével készült The Burial elkészül idén májusra, de egyelőre úgy tűnik, nem így lett, bár minden évben vannak utólagos adalékok a cannes-i versenyprogramban.

Ha Malick nem is, de négy másik korábbi cannes-i fődíjas bekerült a versenyprogramba az új filmjével: Michael Haneke (Amour) beválogatása automatikusnak számít, csakúgy mint Ken Loaché (The Angel's Share) és az iráni Abbas Kiarostamié (Like Someone In Love), a legjobban mégis a 4 hónap, 3 hét, 2 nap-pal berobbant román Cristian Mungiu új filmjét, a Beyond the Hills-t várjuk.

Forrás: Cirko
Egy kocka a Beyond the Hills című filmből

Az európai művészfilmeseket Hanekén és Mungiun kívül az osztrák Ulrich Seidl képviseli, aki a háromrészes Paradies első felvonását viszi a Riviérára, míg a tavaly persona non gratának nyilvánított Lars Von Trier pártfogoltja, Thomas Vinterberg Dánia zászlaját lengetheti a Jagten-nal. Olaszország idén a Gomorrá-t jegyző Matteo Garrone új filmjével, a Reality-vel indul, de ne feledjük, hogy a zsűrielnök Cannes kedvenc olasz rendezője, Nanni Moretti. Magyar film most sajnos nem került be a hivatalos programba, de ennél még feltűnőbb, hogy a tavalyi négy után az idén egy női rendező sem versenyez.

A franciáknak szánt 4-5 versenyprogramhely valószínűleg még kiegészül, az mindenesetre nem meglepetés, hogy a veterán Alain Resnais a Vous n'avez encore rien vu-vel bekerült és Jacques Audiard De rouille et d'os című újdonságára is számítottunk a levágott lábú Marion Cotillarddal (az előzetes több mint biztató!). Még izgalmasabbnak tűnik Leos Carax visszatérése, a Holy Motors-ban ráadásul Eva Mendes és Kylie Minogue is játszik.

Forrás: [origo]
Marion Cotillard a De rouille et d'os című filmben


Minogue valószínűleg szállítja majd a glamúrt a vörös szőnyegre, de Ausztráliát nemcsak ő képviseli, hanem egykori duettpartnere Nick Cave is, aki a Lawless-t írta, valamint Nicole Kidman, aki a The Paperboy főszerepe mellett a tévéfilmnek készült Hemingway és Gellhorn-t is elhozza a fesztiválpalotába.

Az Un Certain Regard szekcióban kapott helyet Cannes csodagyereke, a 23 éves Xavier Dolan, akinek mindkét előző filmje a Riviérán debütált, és sokan az idén már a versenyprogramba várták a Laurence Anyways című újdonságát. Cannes-ban hagyományosan támogatják a színészek rendezéseit, így nem meglepő, hogy a 7 Diás en la Habana című szkeccsfilm (amelyben az egyik részt Benicio Del Toro rendezte) is helyet kapott a mellékszekcióban. Ebben a válogatásban debütál Sylvie Verheyde filmje, a Confession of a Child of the Century is, amelynek a forgatásán állítólag (Pete Doherty elmondása szerint) összeszűrte a levet a két főszereplő, Pete Doherty és Charlotte Gainsbourg. Az Un Certain Regardba szinte minden évben bekerül a Sundance fesztivál legnagyobb amerikai függetlenfilmes durranása, az idén sincs másképp; jön a Beasts of the Southern Wild.

Forrás: [origo]
Laurence Anyways

Versenyen kívüli, speciális vetítéseken mutatkozik be számos korábbi cannes-i nyertes újdonsága, például a két évvel ezelőtti thaiföldi Aranypálma-nyertes Apichatpong Weerasethakul Mekong Hotel-je, Bernardo Bertolucci Io e te című filmje, és Fatih Akin dokumentumfilmje, a Der Müll im Garten Eden. Éjféli speciális vetítésen lesz látható Dario Argento 3D-s Drakulá-ja is, amire reméljük, majd beülnek az Alkonyat vérszegény tinivámpírjai, Kristen Stewart és Robert Pattinson, hogy tanuljanak egy kicsit.

- - -

A 2012-es cannes filmfesztivál programja

Nyitófilm: Holdfény királyság (Wes Anderson)

Zárófilm: Thérese Desqueyroux (Claude Miller)

- - -

Versenyben:

Amour (Michael Haneke)
The Angel's Share (Ken Loach)
Baad el Mawkeaa (Yousry Nasrallah)
Beyond the Hills (Cristian Mungiu)
Cosmopolis (David Cronenberg)
Holy Motors (Leos Carax)
In Another Country (Hong Sang-soo)
Im Nebel (Sergei Loznitsa)
Jagten (Thomas Vinterberg)
Killing Them Softly (Andrew Dominik)
Lawless (John Hillcoat)
Like Someone in Love (Abbas Kiarostami)
Moonrise Kingdom (Wes Anderson)
Mud (Jeff Nichol)
On the Road (Walter Salles)
The Paperboy (Lee Daniels)
Paradies: Liebe (Ulrich Seidl)
Post Tenebras Lux (Carlos Reygadas)
Reality (Matteo Garrone)
De Rouille et d'Os (Jacques Audiard)
Taste of Money (Im Sang-soo)
Vous n'avez encore rien vu (Alain Renais)

- - -

Versenyen kívül:

Ai To Makoto (Takashi Miike)
Dracula (Dario Argento)
Hemingway & Gellhorn (Philip Kaufman)
Io e te (Bernardo Bertolucci)
Madagascar 3 (Eric Darnell és Tom McGrath)
Une Journee Particuliere (Gilles Jacob és Samuel Faure)
Thérese Desqueyroux (Claude Miller)

- - -

Un Certain Regard szekció:

11.25 The Day He Chose His Own Fate (Koji Wakamatsu)
7 Days in Havana (Laurent Cantet, Benicio Del Toro, Julio Medem, Gaspar Noé, Elia Suleiman, Juan Carlos Tabío és Pablo Trapero)
Aimer a Perdre la Raison (Joachim Lafosse)
Antiviral (Brandon Cronenberg)
Beasts of the Southern Wild (Benh Zeitlin)
Les Chevaux de Dieu (Nabil Ayouch)
Confession of a Child of the Century (Sylvie Verheyde)
Despues de Lucia Loptok (Michel Franco)
Elefante Blanco (Pablo Trapero)
Laurence Anyways (Xavier Dolan)
Le grand soir (Benoît Delépine és Gustave de Kervern)
Miss Lovely (Ashim Ahluwalia)
Mystery (Lou Ye)
La Pirogue (Moussa Toure)
La Playa (Juan Andrés Arango)
Student (Darezhan Omirbayev)
Trois Mondes (Catherine Corsini)

- - -

Speciális vetítések:

Der Müll im Garten Eden (Fatih Akin)
The Central Park Five (Ken Burns, Sarah Burns és David McMahon)
Les Invisibles (Sébastien Lifshitz)
Journal de France (Claudine Nougaret és Raymond Depardon)
Mekong Motel (Apichatpong Weerasethakul)
A Musica Segundo Tom Jobim (Nelson Pereira Dos Santos)
Roman Polanski: A Film Memoir (Laurent Bouzereau)
Villegas (Gonzalo Tobal)