Az összes mozijegyet megvette a Titanicra egy kínai nő

Vágólapra másolva!
Egy kínai nő felvásárolta az összes jegyet a Titanic egyik 3D-s vetítésére, hogy teljesen zavartalanul élvezhesse az filmet. A 26 éves Li Csu mindig is kedvelte James Cameron alkotását, de különösen sokat jelent neki azóta, hogy két évvel ezelőtt beleszeretett egy férfibe, akivel együtt énekelte a film betétdalát egy karaoke bárban. A kapcsolat azonban megszakadt, a nő pedig most vérző szívvel ült be a moziba. "Tudtam, hogy nagyon elérzékenyülök majd a filmen, ezért inkább egyedül akartam megnézni" - idézte a nőt az Austrian Times nevű osztrák honlap.  
Vágólapra másolva!