Már egy hónap sincs hátra a halálsikolyig

Vágólapra másolva!
Egy nappal az amerikai bemutató előtt, június 7-én érkezik a magyar mozikba Ridley Scott Prometheus-a. Akik eddig eddig attól tartottak, hogy nem lesz elegendő mennyiségű durvulás a filmben, most megnyugodhatnak, mert Amerikában R (17 éven aluliak csak szülői felügyelettel nézhetik), Angliában pedig 15-ös korhatár-besorolást kapott. A Prometheus egyik forgatókönyvírója, Damon Lindelof (Lost) azt írta a Twitteren, hogy a döntés elkerülhetetlen volt, ugyanis a film PG-13 verziója mindössze 11 perc hosszú lett volna, valamint viccesen megjegyezte, hogy szégyelljék magukat azok, akik arra számítanak, hogy a korhatáros változatban többször láthatják majd Michael Fassbender farkát. A magyar forgalmazó nemrég rakta ki az internetre a Prometheus hosszú nemzetközi előzetesének magyar feliratos verzióját, amit most meg is mutatunk.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TpZ1SnBijmYeoLPs
Vágólapra másolva!