Kicsit őrült az új Pókember

Vágólapra másolva!
A Sony újabb figyelemfelkeltő anyagot dobott ki a nyári szuperprodukciójukhoz, A csodálatos Pókember-hez. A négy perces előzetesben az eddig megjelent trailerek jelenetei mellett láthatjuk, amint Pókember új ellenfele, a Gyík (Rhys Ifans) nagy galibát okoz New York egyik forgalmas hídján. Peter Parker (Andrew Garfield) természetesen a bajbajutottak segítségére siet, a hálóján csüngő autóból próbál meg kimenteni egy kisfiút, és még a maszkját is leveszi, hogy a gyerek ne féljen tőle. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a feldolgozás kicsit sötétebb és realisztikusabb lesz, mint a Sam Raimi-féle változat, valamint Garfield által játszott Pókember jóval labilisebb személyiségnek tűnik, mint az a figura, akit a korábbi filmekben Tobey Maguire alakított. A csodálatos Pókember július 12-én érkezik a magyar mozikba.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RJ00Hp5BWI2j9sFg
Vágólapra másolva!