Se focira, se hülyékre nincs igény

Vágólapra másolva!
A hétvégén a magyar mozikba került premierfilmek mind látványosan elhasaltak. Legtöbben a Gerard Butler-féle Kispályás szerelem-re ültek be, de a focis-romantikus film 8666 nézője meglehetősen kevés ahhoz képest, hogy 41 moziban vetítették. A Colin Farrell főszereplésével készült A hét pszichopata és a si-cu 7046 látogatója sem fényes, mert 27 moziból jöttek össze ennyien.Jessica Biel és Gerard Butler a Kispályás szerelem-benAz országszerte vetített filmek közül arányaiban az Égből pottyant Mikulás című német mesefilm teljesített a legrosszabbul: 1779 jegyet tudtak eladni rá 24 moziban. A Sinister című, Ethan Hawke főszereplésével készült horrorfilmre 3573-an fizettek be 16 moziban, a Fehér éjszaka című francia thriller pedig 7 moziból 294 érdeklődőt kapart össze.A toplista élén ismét a múlt hétvégén bemutatott Az öt legenda áll, aminek csak kb. 4500-zal csökkent a nézőszáma a nyitáshoz képest, és most is beültek rá több mint 26 ezren. Az Alkonyat - Hajnalhasadás második része negyedik hétvégéje után majdnem 280 ezres nézőszámnál tart, a Felhőatlasz pedig három hét után a 70 ezret közelíti.Égből pottyant MikulásA szintén most bemutatott A tündér, A keresztelő és A végzet napja című filmekről nem érkeztek nézettségi adatok.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Az öt legenda (26 462 / 67 826)2. Alkonyat - Hajnalhasadás 2 (15 051 / 279 577)3. Felhőatlasz (12 411 / 68 496)4. Kispályás szerelem (8666 / 8666)5. A hét pszichopata és a si-cu (7046 / 7046)6. Skyfall (6376 / 380 963)7. Sinister (3573 / 3573)8. Az Argo-akció (2797 / 20 845) 9. A maflás (2726 / 55 592)10. A gyilkos médium (1386 / 7091)
Vágólapra másolva!