Így sírtok ti

Olvasóinkat arra kértük, írják meg nekünk, melyik filmen sírtak utoljára, és a 350 beérkezett válaszból kiválogattuk személyes kedvenceinket. Nem lepődtünk meg, hogy az említett filmek közt feltűnt az Oroszlánkirály, Az élet szép, a Fel! és az Életrevalók, de olyan válaszadónk is akadt, aki az Erőszakik című komédián vagy a Family Guyon pityergett, és olyan is, aki azon kámpicsorodott el, hogy sosem lógott a gimiből, mint az egyik tinifilm főhőse. Megint más kizárólag akkor tudott filmen sírni, amikor ráesett egy tekercsre, és megvágta magát.

A férfiak egy része nehezebben ismeri el, a nők általában könnyebben, de tény, hogy többségünk időnként el-elsírja magát, ha megindító filmet lát. A filmek megríkató hatása olyan általános és izgalmas jelenség, hogy pszichológusok és médiakutatók is rendszeresen foglalkoznak vele. A CNN témával foglalkozó cikkében azt emelik ki, hogy a filmek "lehetővé teszik, hogy erős érzelmeket éljünk át biztonságos közegben", de azt is megjegyzik, hogy sokszor nem is a film okozza a katarzist, hanem például az a társas élmény, hogy a barátnőnkkel egymás vállára borulva bőgünk.

Holt költők társasága

Egy biokémikus kísérlete szerint, amikor kapcsolatba lépünk valakivel, a szervezetünkben oxytocin szabadul fel, és ez indítja be az empátiánkat valós szituációkban valós személyek iránt, de az oxytocin felszabadul akkor is, amikor a mozivásznon látunk fiktív embereket fiktív szituációkban, így irántuk is képesek vagyunk empátiát érezni. Úgy véli, ez magyarázza, hogy filmen is sírunk, annak ellenére, hogy tudjuk, nem a valóságot látjuk. Egy másik biokémikus szintén az empátiának tulajdonítja, hogy képesek vagyunk sírni a moziban, de ő még azt is kiemeli, hogy ha a filmbeli figurák sírnak, akkor a nézők is hajlamosabbak elsírni magukat, mert azt a következtetést vonják le, hogy "a film annyira szomorú, hogy még a figurák is sírnak", és ez mintegy feljogosítja őket is a sírásra.

Vannak olyan filmek, amelyek bombabiztosan elszomorítják az emberek többségét, és a pszichológusok ezt fel is használják olyan kísérletekben, amikor fontos, hogy az alany szomorú legyen. A Berkeley egyetem két pszichológusa több száz filmjelenetből választotta ki azt, amelyik a legtöbb embert elszomorította: ez A bajnok című '79-es filmnek az a része, amikor a főhős szőke kisfia zokogva siratja elhunyt édesapját. Ez a jelenet még Bambi anyukájának halálánál is hatásosabb.

Olvasóink ezeken a filmeken sírtak

"DVD-n beraktam a gyerekeimnek a Fel! című filmet, amit két hete vettem, mivel sok jót hallottam róla. Velük néztem, és nem értették, miért sírtam el magam a már film kezdete után pár perccel és a végén is. Ilyen élményem sosem volt animációs filmnél, most abszolút ez a kedvencem és a gyerekeknek is." - Á. R.

Fel!

"Rocky Balboa, természetesen eredeti hanggal. A film utolsó mondatánál törik el a mécses. Yo, Adrien, we did it." - B. E.

- - -

"Imádom a katasztrófafilmeket, így nem meglepő, hogy az Armageddon az egyik kedvenc filmem. Bruce Willis, a kedvenc színészem az élete árán megmenti a Földet. Férfi létemre ezen a filmen sírtam egyben először és utoljára, illetve akárhányszor, amikor megnézem." - B. Á.

Armageddon

"A Drive című filmet pár hete láttam és elsőre magába szippantott. Amikor együtt autóznak a csatornában, az a legszebb jelenet. Azt kívántam, hogy Ryan Gosling legyen a férjem!" - Sz. B.

- - -

"Talán utoljára a Beszélnünk kell Kevinről című filmen sírtam... Mivel sokáig ki sem derül, hogy miért néznek olyan megvetően a város lakói az anyára, hatalmas feszültség gyűlt fel bennem, aztán sírásban törtem ki, mikor kiderült. A feszültségre még rátett egy lapáttal az a félelmetes kapcsolat, ami anya és fia közt van, ijesztő, hogy alakulhat ki egy ilyen viszony, és hogy csaphat át egy ilyen tragédiába. De azt hiszem, Tilda Swinton óriási játéka nélkül kevésbé lett volna hatásos az egész, elképesztően adja az anya kettős személyisége közti vívódást." - D. D.

Beszélnünk kell Kevinről

"Az utolsó film, amin sírtam, az az Istenek a fejükre estek valamelyik része volt. Alsós voltam, és nagyon megsajnáltam hősünket, mikor megkínálta a vadászokat a hússal, de azoknak nem kellett. Hát igen, régen még tudtak olyan filmet csinálni, ami megríkatott."

- - -

"Igazából ez az egyetlen film, amelyen valaha igazán sírtam: A.I. - Mesterséges értelem. Számomra a gyermek szülő irányába kifejezett szeretetének erejét mutatta be, mintaszerűen. Annyira mintaszerűen, ami minden szülő álma, éppen ezért (vagy ennek ellenére) szófogadatlan gyermekként nagyon meghatott. A film után telefonon felhívtam a távolban élő édesanyámat, csak hogy halljam a hangját, és szólhassak hozzá, kedvesen." - M. K.

A.I. - Mesterséges értelem

"Utoljára a Minden nap című filmen sírtam, Helen Hunt főszereplésével. A férj, Ned kilátástalannak érzi az életét, holott van egy középkorú, ám még mindig gyönyörű és okos felesége (aki épp most költözteti magához haldokló apját, és azzal küzd, hogy elviselje a tényt, hogy az apjával soha nem szerették egymást), és két szép fia (akik közül a tizenhat éves Jonah homoszexuális). A helyzetből úgy próbál menekülni, hogy hagyja, hogy a munkatársnője elcsábítsa. Szívbe markoló látni, hogy az ember képes elherdálni, amije van a pillanatnyi örömökért." - T. K. J.

- - -

"Nem tudom leírni, hogy miért sírok folyton a Billy Elliot című filmen, amikor a papa elmegy a bányába, és a fia látja, akkor sírok nagyon. A végén, amikor berobban a fiatalember a színpadra, na akkor is. Illetve amikor a frizsidernél találkozik a mamával, akkor is, szinte végigsírom az egész filmet." - O. L.

Billy Elliot

"A Blue Valentine rendezése sokat dob a film erején, az idősíkokban való ugrálás és a kézikamerás felvételek erősítik a kuszaság, az elveszettség érzését - miközben két ember kibontakozó drámáját, egy kapcsolat evolúcióját kísérhetjük végig egészen a bukásig. A belső küzdelmeket, a fájdalmat, az elesettség és tehetetlenség érzését fantasztikusan átadja a rendezés és a kiváló színészi játék - Ryan Gosling itt vált kedvencemmé. Számomra azért volt megindító a film (s ezért folytak a könnyeim), mert saját magam is voltam/vagyok olyan helyzetben, amikor a körülmények és gyökerek miatt és ennek következtében a célok különbözősége miatt válik ketté két ember útja - és ez a film nagyon hűen tükrözte vissza számomra ezen út fájdalmát, nehézségeit és küzdelmeit." - S. K.

- - -

"Szemünk fénye, francia film. Egy agydaganatos kisfiú szüleinek vesszőfutását mutatja be, hogyan próbálják egymásban és a gyermekükben tartani a lelket, amikor kiderül a betegség, a műtét és rehabilitáció során. A film mély fájdalma az, hogy miközben mindent megtesznek a gyermekükért, az ő kapcsolatuk véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlik. Fájdalmas volt látni, és belegondolni, hogy akár a saját gyermekemmel is megtörténhetett volna." - P. CS.

Szemünk fénye

"Terrence Malick Az élet fája című zseniális alkotásán sírtam talán legutóbb. Vagy ha azóta be is könnyeztem valamin, közel sem volt olyan emlékezetes, mint ez a hihetetlen filmélmény, amikor is a moziból kijövet még húsz percig zokogtam az Arena pláza folyosóin bolyongva kifelé, az aktus utáni feloldozó, görcsoldó, gőzkieresztő cigarettához sietve. A film számomra teljesen új, meglepően összetett és teljes filmnyelvvel kommunikált, amihez hasonlóval még nem találkoztam, és egyáltalán nem is számítottam ilyesmire, de mivel annyira jól működött, nagyon hamar ráhangolódtam, és otthon éreztem magam benne, tehát beszippantott, és ezután már Malick azt csinált velem (a nézővel), amit akart, vagy amit nem szégyellt (vajon a rendezők tisztában vannak azzal, hogy mekkora hatalom van a kezükben? Vagy pont ezért lesznek rendezők?). Az utolsó mondatomban nem tudom, a film művészi bravúrját, gyönyörű szimbólumrendszerét firtassam-e, vagy a hihetetlen életközeliségét, mindenesetre durva, hogy ez a műfaj (a film) képes ilyen pontos és ilyen emberi, de megfogalmazhatatlan érzelmi tartalmakat közvetíteni és olyan rétegeket feltárni bennem is, amikről addig nem is tudtam, hogy léteznek, pedig érzelmi ember vagyok. Szóval ez egy jó film volt." - D. E.

- - -

"A legutóbb A sötét lovag: Felemelkedés fináléját könnyeztem meg. A helyzet az, hogy egy jó film drámai befejezésén én mindig nagyon könnyen elsírom magam, de azért a Batmannél nem számítottam erre, mert hiszen műfajilag sem számít drámának. De aztán a végén jött az a firenzei jelenet, amiről Alfred a film elején mesél, és akkor elkezdtek potyogni a könnyeim, mert tényleg ott kellett hogy vége legyen a sztorinak, ráadásul tudatosult, hogy egyben a trilógiának is..." - L. D.

A sötét lovag: Felemelkedés

"Az utolsó film, amin sírtam az Egy egyedülálló férfi című film volt. Három mondat: Magával ragadó. Torokszorító. A végén pedig megértettem, hogy minden ember ugyanazt érzi, és nem értem sokszor miért nem értjük mégsem egymást." - G. E.

- - -

"Bár ez technikailag nem film, utoljára az Ez melyik filmből van?-sorozat Huzella Júliás része hatott meg nagyon. Csak egyszer láttam a Taxisofőr-t, és az eredeti jelenet önmagában nem is nagyon fogott meg, de ahogy HJ csinálta, abban ezernyi új dimenzió volt. Nem sértett hiúság volt benne, hanem inkább valamiféle asszonyi elszántság, a fészek védelme, közben az elején a kapkodásban a bizonytalanság, aztán az összeszedettség... nagyon tetszett. Megnézném az egész filmet." - B. J.

"Múlt pénteken néztük meg a férjemmel A szabadság útjai című filmet, ami egészen hasonlított a mi kis életünkhöz. Szinte végig libabőrös voltam attól, ahogy a Kate Winslet által megformált feleség gondolatait, cselekedeteit ábrázolta a film." - F. V. É.

- - -

"Elég gyakran nézek filmeket, de újra és újra felfedezem, hogy a régi nagy klasszikusok terén vannak még hiányosságaim. Régóta szerettem volna megnézni a Keresztapa-trilógiát, és szerencsére a múlt héten az egyik kedves munkatársam kölcsönadta a dvd-ket, mivel véleménye szerint így nem is lehet élni, hogy egy ekkora klasszikust még nem láttam soha, úgyhogy a hétvégén pótoltam is ezt a hiányosságomat. Mai szemmel nézve ugyan kissé hosszú mindhárom rész, de nagyon izgalmas és megdöbbentő történetek. A 3. rész végén még a könnyeim is kijöttek, nagyon átjön az apa szenvedése, főként így, hogy egymás után néztem a részeket." - M. A.

Keresztapa III.

"Sírós film: Szkafander és pillangó. A film francia alkotás. Kedvenc kölyökképű színészem a főszereplő, aki súlyos agyvérzésen esik át. Vegetatív állapotában próbál a világhoz kötődni nehézkes, szemmozgásos kommunikációval. A sírás oka pedig személyes érintettség." - SZ. E.

- - -

"Sajnos nem tudok kiválasztani egyetlen olyan filmet sem, amelyiknél sírtam. Utoljára édesanyám temetésén sírtam könnyekkel, de azért néha-néha facsargatja az orromat, vagy inkább a torkomat egy-egy megható jelenet. Ha mégis meg kell neveznem egy filmet, akkor a Biutiful-t említeném. Az egész film szomorú volt, és csodálatos. A Férfi magánya, keménysége mellett a leánya iránti szeretete emlékeztetett magamra, mert én is elvált vagyok, és beleéreztem magam a szerepbe, amikor könnybe lábadt a szemem." - P. I.

Biutiful

"Legutóbb a Pixar Fel! című remekén sikerült elpityerednem (31 éves férfi vagyok). Ráadásul mindez a film első tíz perce alatt bekövetkezett, a szerelmesek életét bemutató montázs alatt. Újranézéskor ismét belesajdult a szívem, az a jelenetsor valami elképesztő módon hatásos. Egyébként a film második felére kicsit haragudtam is, úgy éreztem, megléphető lett volna, hogy az egész filmet az elejére jellemző érzékenységre építsék, feleslegesnek éreztem a túlzott akciózást." - N. A.

- - -

"Legutóbb az Egy nap biciklis jelentén indult meg a sós vizes folyam a könnycsatornáimon keresztül. A film végéig abba sem tudtam hagyni. Rengeteg érzés tolult fel bennem: eszembe jutott a párom is. Azonnal fel kellett hívnom, hogy tudjam, jól van-e." - M. P.

Anne Hathaway az Egy nap forgatásán

"A legutóbbi film, és egyben az, amit már kismilliószor is láttam, A halott menyasszony. Azontúl, hogy a világ egyik legédesebb története, nagyszerű mondanivalója van a bizalomról, a segítségről és azokról az emberi tulajdonságokról, amiket általában szentimentálisnak bélyegzünk. A legteljesebbé az egész filmet Danny Elfman zenéje teszi, ami mindig a legmegfelelőbb pillanatban, ami mindig a legmegfelelőbb pillanatban szólal meg - nemhiába zseni a csávó. A legszebb jelenet, amikor Emily pillangókká változik. Na azon mindig bőgök." - D. I.

- - -

"Én legutóbb a Kacsamesék-en sírtam, amikor megszakították az adást Antall József halála miatt. Kicsi voltam, és nem értettem, miért lett vége a mesének. Ráadásul nem is vetítették le utólag a hiányzó részt." - K. Á.

"Roberto Benigni Az élet szép című filmjén sírtam legutóbb. Az utolsó - és nyilván legemlékezetesebb - jelenetek egyikében, az apa (Benigni) játékosan, vigyázzmenetben bohóckodva gyalogol a halálba, elhitetve a kuka fémteteje alól kikukucskáló fiával, hogy minden, ami velük történik, játék csupán. A végig színvonalas humorral és rengeteg abszurd geggel telített dráma a tetőpontján egyszerre csak szívszorítóan tragikussá válik." - B. Z.

- - -

"A legutóbbi film, amin sírtam, a Brokeback Mountain volt. Először tartottam tőle, mert nem lettem volna kíváncsi arra, ahogy két férfi durván szexel. De a végén úgy sírtam, amikor a szekrény mögött megtalálta az ingeket: belül a sajátját, kívül az övét. Szép és szomorú a szerelem. Szerelmesfilm lett belőle." - G. V.

Brokeback Mountain

"A film, amin a legutóbb sírtam a Halálsoron című klasszikus mozi. Nagyon megrendített, mert végig azt gondoltam, hogyan lehet ennyire szeretnivaló John Coffey figurája, és ezzel együtt milyen igazságtalan vele az élet. Szerintem minden szereplő nagyon a helyén volt, jobb színészeket nem is tudnék elképzelni ebben a filmben, csodálatosan szép, mégis fájdalmas." - P. D.

- - -

"Legutoljára a Kezdők című filmen sírtam, amikor a húgommal néztem, és nagyon próbáltam ezt úgy tenni, hogy ő ne vegye észre. Szerencsére nem nézett felém, mert rá is hasonló hatással volt a filmből nem egy jelenet. Akit a karakterek őszintesége, a kedves viccek, a gyönyörű zene és Christopher Plummer alakítása nem hat meg, az nem ember." - O. M.

Kezdők

"Én életemben egyszer sírtam filmen. Még kiskoromban térddel ráestem egy tekercs No, megállj csak!-ra, és összevissza vagdaltam magam. Na, akkor sírtam. Nagyon." - K. K.

- - -

"A legutóbbi film, amin sírtam az Életrevalók volt. Újra és újra meg tudom nézni, és ugyanazt az örömöt és meghatottságot váltja ki ez a francia vígjáték. Philippe, a gazdag mozgássérült arisztokrata és Driss (külvárosi gettóból származó fiatal férfi) barátságát mutatja be." - S. B.

Életrevalók

"Múltkor néztem meg a Meglógtam a Ferrarival-t, és két dolog szomorított el rettenetesen. Az egyik, hogy sosem lógtam a gimiből. A másik, hogy ha lógok az egyetemről, az már nem menő egyáltalán." - G. M.

- - -

"Jó ideje nem sírtam egy filmen se. De ami minden egyes alkalommal megríkat, az az Egy makulátlan elme örök ragyogása. Nem emlékszem, mikor néztem meg utoljára, de valószínűleg ez az a film, amin a legutóbb sírtam. Mindig szomorkássá válok, ahogy Jim Carrey elveszíti a kapcsolatának szép emlékeit, reménytelenül küzd, de nem tehet semmit, az egész meg sem történtté válik. Amint meghallom a film zenéjét, pavlovi reflexként könnybe lábad a szemem. Ezt a filmet minden problémákkal küzdő, szakítás előtt álló párnak látnia kellene, talán ráeszmélnének, hogy a pillanatnyi gondok mögött sokkal több olyan szép élmény és érték húzódik meg, amiért érdemes küzdeni." - K. J.

Egy makulátlan elme örök ragyogása

"Engedj be! A fára fellógatott gyerekből tölcséren keresztül, műanyag kannába folyó vér, amit egy tündéri kislánynak csapolnak mérnöki precizitással, meg a Diósgyőr-Stockholm lakótelep minden mocskával meg a frissen leesett szűz hóval, a kórház falán Klaus Kinskit megszégyenítő módon felmászó, kislánybőrbe bújtatott vámpírral, a vízbe fojtogatós uszodajelenettel, annyira mindennapos és annyira mese, annyira felnőtt és annyira gyerek, annyira fagyos és annyira meleg, annyira százszor elmesélt történet és annyira egyedi, hogy amikor a végén a vonaton ülve a bőröndből Eli és Oskar beszélget egymással, akkor elmorzsoltam néhány könnycseppet." - B. R.

- - -

"Legutoljára tegnap, a Távol Afrikától című gyönyörűségen sírtam. Nem bírom a gejlt, de ez a gyönyörű szemétség, amit Sorsként megmutat Sydney, az úgy hangol le, hogy közben a lelkem az egekbe emeli. (Soha nem tudom visszatartani ezen a filmen a sírást.) Meryl Streep gyönyörű, Robert Redford pedig egy Isten. Gyűlölöm, hogy a legtisztább jó szándék, a tevőleges akarás is kevés ahhoz, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy szeretnénk. Mindig közbeszól valami. De azért próbálkozunk." - Gy. K.

Távol Afrikától

"A legutóbbi film, amin majdnem sírtam a Veled is megtörténhet című áldokumentumfilm volt. Mivel gyengén tudok franciául, a neten kerestem magyar feliratot. Nagyon gyenge minőségűt találtam és egy napig kellett szerkeszteni, hogy használható legyen. A közelgő dühroham többször is könnyeket csalt a szemembe." - K. P.

- - -

"Legutoljára a Gyönyörű lányok című Ted Demme-filmen sírtam el magam, amit pont egy [origo] filmklubos játék juttatott eszembe, ezért néztem meg újra. Amikor Willie (Timothy Hutton) megpróbálja megmagyarázni a fiatal Martynak a korcsolyapálya mellett, hogy hiába várna rá éveket, ők akkor sem lennének sosem egy pár. Párhuzamként Micimackóról beszél és Róbert Gidáról, hogy az a mese vége, hogy a kisfiúnak többé nincs szüksége a mackóbarátjára, mert felnőtt, és ez az élet rendje, ez fog történni kettejükkel is. Ezt a jelenetsort már több tucatszor láttam, de még mindig megkönnyezem." - V. É.

"Sok filmet megkönnyezek, de a legutolsó-utolsó, amin sírtam az Szabó István Szerelmesfilm-je volt. Az Örökmozgóban adták nemrég. Kilencen voltunk, négy szerelmespár meg én. Közben könnyezgettem, aztán már sírtam. Katát néha felpofoztam volna, hogy "Hé, az a fiú szeret, ne legyél már hülye!". De végül csak sírtam. Leghátul szerencsére, így a szerelmesek élményét nem rontottam." - M. B.

- - -

"Előre leszögezem, hogy nem vagyok az a sírós fajta... Nem valami macsóságból.. Vannak érzéseim, de nem érintenek meg olyan mélyen a filmek manapság. Viszont van két film, amelyen mindig sírok. Utoljára a Bábel-t néztem meg, ezért ezzel a filmmel nevezek a versenyre. Biztosan láttátok, de elmesélem. Az a rész, amikor a meglőtt nőért (Susan) megérkezik a helikopter a marokkói faluba, megszólal Sanatolla zenéje, a helikopterre teszik a hordágyon fekvő Susant, és Richard pénzt akar adni Mohamednek, az idegenvezetőnek, és Mohamed nem fogadja el. Nos, ott mindig eltörik a mécses. Komolyabb patak indul el a szememből. Vicces, mert most is, ahogy írok róla. Megható. A másik ilyen film a Jób lázadása. Szintén elképesztően erős film." - F. P.

Bábel

"A Harry Brown volt az utolsó, ahol savanyú lett az orrom. Részben az egész probléma megoldásának kilátástalansága miatt, mert törvényszerűen vezet oda, ahová a történet, s mert nálunk is vannak ilyen szituációk, csak a szikra hiányzik. Részben a férfiárulás fájdalma miatt." - S. L.

- - -

"Ha egy film a megfelelő pillanatban kap is el, jellemzően uralkodom az érzéseimen, és maximum megkönnyezem a szívfacsaró jeleneteket, ezért lehet, hogy a koromhoz képest igen messzire, egészen a 90-es évek közepéig kell visszamennem, hogy ilyen élményről beszámolhassak. Ez pedig Az Oroszlánkirály kultikus jelenete, melyben a fiatal Szimba próbálja felkelteni az addigra már halott édesapját. Gyermeki szívvel ez a jelenet felért egy szíven szúrással..." - Sz. G.

Az Oroszlánkirály

"Legutóbb akkor sírtam filmen, amikor a Family Guy-ban az egész család elutazott, de Stewie-t otthon hagyták. Az őrült gyermek megbirkózott a szomszédokkal, a pelenkacserével, de ahogy teltek a napok, fogyott az étel, és a munkakeresés sem sikerült túl fényesen. Stewie belátta, hogy szüksége van a családjára, és már a sírkő feliratát tervezte Ruperttel, amikor a család végül hazaért, és Stewie könnybe lábadt szemmel ugrott Lois karjába. Ez olyan megható pillanat volt, hogy Stewie-val együtt könnyeztem meg a hazatérés örömét. És hogy felfedezte a pornócsatornát." - T. B.

- - -

"Teljesen egyedül néztem meg először az Erőszakik című filmet, a szobámban ülve sötétben. Nagyon tetszett a film, azóta is az egyik kedvencem, és ezeken kívül még azt kell róla ugye tudni, hogy bérgyilkosokról szól. Végig ott ültem, szerettem, akit szeretni kellett, utáltam, akit utálni, de főleg inkább szerettem őket, a bérgyilkosokat, és folyt a könnyem és az orrom a végén, amikor mindenki meghalt." - P. V.

Erőszakik

"A Zongorista című filmben van egy jelenet, amikor a "bevagonírozásra" váró család ül egy zsúfolt helyen. Az apa elővesz egy apró bonbondarabot, négybe vágja, és elosztja a családtagoknak. Mi is négytagú család vagyunk, számtalanszor elosztjuk az édességet, persze nem ilyen végzetes körülmények között." - B. B.

- - -

"Mindenkinek van egy beteljesületlen szerelme, akivel tudja, hogy teljes életet élne, ám a megszokás és a kényelem nagy úr. Akkor is, ha a vágyaink utat törnek maguknak, és az eltitkolt szerelmünk kiköpött mása Guillaume Canet-nek. Így amikor egyedül töltöm az estét, és némi önkínzásra szorulok, megnézem a Tegnap éjjel-t, aztán napokig arról álmodom, mi lett volna ha..." - V. N.

Tegnap éjjel

"Az egyik kedvenc filmem, amin sírtam is - nem keveset -, az 50 első randi volt. Annyira megható, ahogy a srác (Adam Sandler) mennyit segít annak a lánynak (Drew Barrymore), akit nagyon szeret, hogy az életéből kimaradt részeket pótolhassa! Türelmesen végigcsinálja vele ugyanúgy mind az 50 napot és mindig ad neki jó tanácsokat. A legvégén pedig még gyermekük is születik, és dvd-n lejátssza neki reggelente az addigi fontosabb történéseket." - V. A.

- - -

"Mindenki röhögött a moziban a Magic - A Queen Budapesten című filmen, amikor meglátta a Queen előzenekaraként a Z'Zi Labort és a Veresegyházi Asszonykórust, vagy amikor a Friss Házitej, Túró kapható felirat előtt elsétált Freddie Mercury, de az is felejthetetlen pillanat volt, ahogy Aczél Endre áll este egy hajón a Dunán, és interjút készít a kissé spicces Freddie-vel, és Endre sem józan. Nagyon érdekes volt látni a '86-os Budapestet, madártávlatból emberek, rendőrök, hidak, éjszakai élet, kis Párizs utánérzés... ekkor még senki nem merte elhinni, hogy valaha is vége lesz a szocializmusnak. Akkor sírtam, amikor Freddie Mercury a közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt." - V. F. ZS.

"A filmen síráshoz nekem tragikus érzelembomba, szovjet háborús film kellett. A Ballada a katonáról már majdnem előcsalta a könnyeimet, de még a Szállnak a darvak-nak is ellenálltam, A negyvenegyedik-en viszont már sírtam rendesen. Bánatomban, dühömben, mert nem értettem, vagy mert nagyon is értettem, mi történik, ha az ember nem hisz már a saját szívének, mert a világ kettészakadt, és valahová tartozni kell, mert a naiv és törékeny nőből a háború önmagával meghasonlott önfeláldozó katonát formált, aki inkább a szerelmét pusztítja el, mint az "eszmét" veszítse el, amiben hisz, és amiért megtanulta az életét is feláldozni, ha kell." - P. I.

- - -

"Legutóbb talán a Holdfény királyság-on sírtam. Azt nézve eszembe jutottak dolgok, amikre kiskoromban vágytam, és olyanok is, amikre most vágyom. Boldogságszag volt a moziteremben - egy kis popcornszaggal keverve. Szeretem azt hinni, hogy többre emlékszem a kiskoromból, mint a legtöbben, és szeretem azt hinni, hogy még mindig gyerek vagyok - a Holdfény királyság pedig hagyta, hogy ezt higgyem." - V. P.

Holdfény királyság

"Férfiember lévén nem nagyon vagyok az a filmen síró típus. 1 film azonban akadt az eddigi életem során, amin mindig könnybe lábad a szemem, ez pedig a Pearl Harbor. Vesszek meg, ha pontosan értem, miért, de amikor Rafe és Danny a rizsföldön harcol, aztán a végén, amikor Rafe kiveszi Danny koporsóját, végem van. Lehet, hogy az örök barátság érzése motoszkál bennem, és a mi lenne, ha elveszíteném, hiszen gyerekkorom óta nekem is van egy mindenben legjobb barátom." - T. I.

- - -

"Nem vagyok egy sírós típus, de A nagy Lebowski-ban Donnie "temetésének" jeleneténél mindig elfog egy furcsa érzés, és nemrég egy magányos késő éjszakai átszellemült filmezés során be is könnyeztem tőle. Az a rész a filmtörténet egyik legmorbidabb-legviccesebb és egyben legszomorúbb jelenete. Ott érezhetjük a három idióta összetartozását, Walter gyerekességét és tulajdonképpeni ártatlanságát." - J. D.

A nagy Lebowski

"Ritkán sírok filmen, azt is csak otthon a szobám mélyén. Legutóbb a Kezdők-ön sírtam, mert én is elvesztettem az apukámat, és Christopher Plummer valamiért emlékeztetett rá. Ha nem emiatt, akkor pedig Ewan McGregor szépségén bőgtem volna el magam." - P. M.