Az akciótaták nem robbantak akkorát

Vágólapra másolva!
Sylvester Stallone és korosodó akciócsapata A feláldozhatók második részével 28,8 millió dollárt zsebelt be az amerikai mozikban. A Jean-Claude Van Damme és Chuck Norris részvételével erősített folytatás hétvégi bevétele 17%-os visszaesést jelent az első rész 35 milliós nyitásához képest. Viszont még így is könnyedén lepipálták A Bourne-hagyaték-ot, ami múlt héten még képes volt átvenni a vezetést A sötét lovag - Felemelkedés-től. A Jeremy Renner főszereplésével újraindított Bourne-sorozat a második hétvégéjén 17 millió dollárt hozott.A feláldozhatók 2 | Sylvester Stallone és Chuck Norris Christopher Nolan utolsó Batman-filmje mostanra visszaszorult a lista hatodik helyére, de még így is 11,1 milliót teljesített ötödik hétvégéjén. A harmadik helyre az új stop-motion animációs film, a ParaNorman került, 14 millió dollárral. Ezt követi Will Farrell és Zach Galifianakis politikai komédiája, a Képtelen kampány, amely a múlt heti erős kezdés után megtorpanni látszik. Whitney Houston utolsó filmje, a Sparkle című musical 12 millió dollárral nyitott, így három nap alatt szinte vissza is hozta a gyártási költségét.ParaNorman A legnagyobbat Az emlékmás remake-je esett. A 125 millió dollárból készült film harmadik hétvégéjén mindösszesen 3,5 milliót tudott összehozni. Az elmúlt pénteken volt a premierje Cronenberg Cosmopolis-ának Amerikában, és a három moziban bemutatott film 72 ezer dollárt tudott produkálni, ami nem számít rossz kezdésnek a független filmek között.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):01. A feláldozhatók 2 (28,8m/28,8m)02. A Bourne-hagyaték (17,0m/69,6m)03. ParaNorman (14,0m/14,0m)04. Képtelen kampány (13,4m/52,7m)05. Sparkle (12,0m/12,0m)06. A sötét lovag - Felemelkedés (11,1m/409,9m)07. The Odd Life of Timothy Green (10,9m/15,2m)08. Amit még mindig tudni akarsz a szexről (9,1m/35,1m)09. Diary of a Wimpy Kid: Dog Days (3,9m/38,8m)10. Az emlékmás (3,5m/51,8m)
Vágólapra másolva!