Kicenzúrázták a kínai alieneket a Men in Black 3-ból

Vágólapra másolva!
Kivágták a helyi cenzorok szerint Kínára rossz fényt vető részeket a Men in Black - Sötét zsaruk 3 című filmből. Mintegy 13 perccel kurtították meg a produkciót: eltávolították azt a jelenetet, amelyben Will Smith kitörli a körülötte álló kínaiak fejéből a földön kívüliekkel kapcsolatos emlékeket, és az a két jelenet is nem kívánatos lett, amelyben földönkívüliek egy kínai étterem alkalmazottjaiként tűnnek fel. (A lenti előzetes első fél percében pont ezek a jelenetek vannak.)Az egyik kifogásolt rész a Men in Black - Sötét zsaruk 3-banA Kínába eljutott amerikai kasszasikereknek számolniuk kell a hasonló beavatkozásokkal. A Karib-tenger kalózai egyik epizódjából eltűntek a kínai kalózok, a Mission: Impossible egyik részéből pedig egy párbeszéd kínai utalásai repültek.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=diyarAnIWc0ZdqBQMiközben egyre több nagyköltségvetésű amerikai film születik kínai koprodukcióban (például A karate kölyök két évvel ezelőtti remake-je, aminek Will Smith volt az egyik producere), az alkotóknak észben kell tartani, hogy - hacsak nem maximálisan kedvező színben tüntetik fel a kínai szereplőket - a produkció fennakadhat az állami cenzúrán. A filmesek tapasztalata szerint a tabuk sora olyan hosszú, hogy mindet tekintetbe venni szinte képtelenség. Egy alkalommal azért kellett kicserélni egy szereplő nevét, mert az egykori kínai vezető, Teng Hsziao-ping unokájának becenevével egyezett.
Vágólapra másolva!