Will Smithre rátapad egy zöld nyelvű nő

men in black 2
Vágólapra másolva!
A Men in Black 3-at kissé nehezen hozták tető alá: a rendező, Barry Sonnenfeld saját bevallása szerint még nem tudták mi lesz a film vége, amikor elkezdték forgatni, ezért szünetet kellett tartaniuk, hogy befejezhessék a forgatókönyvet. Úgy tűnik, mostanra összeállt a film és kijött hozzá a második előzetes, amit nálunk máris magyarul lehet megnézni.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=q7ksw8aZfK4xGiwc A sztori szerint Tommy Lee Jones figuráját, K ügynököt kiírták a történelemből, ezért Will Smithnek, azaz J ügynöknek egy kis kütyü segítségével vissza kell utaznia a 60-as évekbe, hogy kiderítse, mi történt, és valahogy visszahozza K-t. Josh Brolinról nehéz elképzelni, hogy ő a fiatal Tommy Lee Jones, de bizonyára majd a filmből kiderül, hogy miért is tűnik olyan öregnek már '69-ben is. A Men in Black - Sötét zsaruk 3 a tervek szerint május 24-én érkezik a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!