Szabó Erika testét nézték a legtöbben az idén

Vágólapra másolva!
Év végi toplistáink mellé ezúttal összeszedtük azt is, hogy az [origo] filmklub cikkei közül melyek voltak az idén a legnépszerűbbek olvasóink körében. Nem meglepő módon a szép meztelen nők vonzották legjobban a kattintást, de sokan kíváncsiak voltak az Oscar-közvetítésünkre és Madonna új rendezésének negatív fogadtatására is.
Vágólapra másolva!

10. Madonna buktájától volt hangos London

Forrás: AFP

Feltételezzük, hogy a londoni filmfesztiválról szóló beszámolónkra a többség nem azért kattintott, mert annyira kíváncsiak voltak rá, hogy milyen az új Roman Polanski-film vagy akár a Woody Harrelson főszereplésével készült Rampart, inkább Madonna címben beígért lebőgése vonzhatta olvasóinkat. A cikkből kiderült, hogy a VIII. Edward és az amerikai Wallis Simpson szerelmét elmesélő filmből még sajtóvetítést sem tartottak Londonban, miután a kritikusok Velencében már porig alázták a filmet.

* * *

9. Kitették a cicit a plakátra (15+)

Forrás: Szuez Film Kft.

A tetovált lány mellbimbóvillantós plakátja inspirált minket arra, hogy összeszedjük a legkihívóbb filmplakátokat. Itt van Alföldi Róbert para-ősanyja, az elélvező Sharon Stone, az összetéveszthetetlenül meleg Brüno és a Taxidermia lángoló péniszű főhőse is.

* * *

8. A legviccesebb szexjelenetek (18+) - első | második | harmadik | negyedik rész


Négyrészes sorozatban szedtük össze a filmtörténet általunk leghumorosabbnak ítélt húsz szexjelenetét. Felkerült a toplistára a Robert Rodriguez képzeletéből előpattant falábas szex, Monica Bellucci orgazmusa lövöldözés közben, Leslie Nielsen óriáskotonja, Madonna elripacskodott szadomazo aktusa és persze a világ legbénább, Kevin Smithnek köszönhető pornójelenete is.

* * *

7. Kerekes Vica bugyi nélkül ragadja meg a dákót


Amíg az idén a legnépszerűbb magyar film itthon alig húszezer nézőt csábított a moziba, addig Kerekes Vica Muzi v nadeji (Férfiremény) című vígjátékára körülbelül egymillió jegyet adtak el Csehországban, és ezzel a hazájában az év második legnézettebb filmje lett (csak az utolsó Harry Potter győzte le). Ennek az alkotásnak az előzetesével mi is jelentős sikereket arattunk, majd később szánalmasabbnál szánalmasabb címekkel próbáltuk meglovagolni Kerekes Vica bájainak népszerűségét, de azokat a cikkeket már nem kattintották szét.

* * *

6. Oscar 2011: A király beszéde a legjobb film

Forrás: AFP

Egész éjszakás, élő Oscar-közvetítéseink és reggeli összefoglalóink, illetve a szöveget kísérő képgalériáink minden évben nagyon népszerűek szoktak lenni. Az idén is rengetegen kíváncsiak voltak rá, hogy hány díjat visz haza A király beszéde (tizenkét jelöléséből négyet váltott szoborra), hogy hogyan teljesít David Fincher Facebook-filmje (a Social Network a legfőbb kategóriákról lemaradt, de így is jutott neki három Oscar), és hogy Natalie Portman terhesen is gyönyörű-e (az volt), és a Fekete hattyú-ért megkapja-e a legjobb női főszereplő Oscar-díját (megkapta).

* * *

5. Már a mellbimbó sem igazi (18+)


Bemutattuk, hogy Hollywood milyen módszerekkel csal, amikor azt akarják, hogy meztelennek higgyünk egy színésznőt, aki valójában nem az, például a zuhanyozó Jessica Albát a Macheté-ben vagy a vetkőző Olivia Wilde-ot a Testcseré-ben. Megvizsgáltuk a digitális retusálás által felvetett kérdéseket (például, hogy jogos-e a közönség felháborodása, amikor fény derül a csalásra) és arra jutottunk, hogy minket kevésbé zavar a láthatatlan csalás, mint az, ha például egy színésznőn minden szexjelenetben rajta marad a melltartó.

* * *

4. Műpénisszel tesztelték az amerikai tetovált lányt

Forrás: W Magazine

Nem hazudtunk a címben: David Fincher sok fiatal színésznőt megnézett Lisbeth Salander szerepére, akikkel a meghallgatáson A tetovált lány egyik legbrutálisabb jelenetét játszatta el, azt, amiben Salander szexuálisan és fizikailag megkínoz egy férfit, többek közt feldug neki egy műpéniszt. A W magazin cikkünkben ismertetett forgatási riportja azért számított különösen izgalmasnak, mert ez volt az első részletes beszámoló a Svédországban készülő filmről, és a rendező itt beszélt először arról, milyen kíméletlen procedúrának tették ki Rooney Marát már a szereplőválogatáson, aztán később is, amikor átfazonírozták a szerephez.

* * *

3. Scarlett Johansson meztelenül fényképezte magát (18+)

Forrás: Kenczler Márton
Kenczler Márton művészi interpretációja Scarlett Johansson legendás pucér fotójáról

Scarlett Johansson mobiljával saját kezűleg készített két aktfotójára világszerte rákattantak az internetezők, mi is kitettük őket, de amikor kiderült, ez mennyire fáj Scarlettnek, rajzokra cseréltük a képeket. A színésznő később több interjúban is beszélt az esetről, kiderült, hogy a fotókat akkori férjének, Ryan Reynoldsnak készítette, és hogy bár természetesen eléggé kiakadt az eseten, utólag azért nevetni is tud rajta. A hackert, aki feltörte a színésznő (és más hírességek) postafiókját, azóta letartóztatták, és akár 121 év börtönbüntetésre is ítélhetik.

* * *

2. A legjobb magyar csajok - első rész | második rész | harmadik rész

Forrás: www.whoischerry.com
Bordán Lili a Cherry című filmben

Háromrészes cikksorozatunkban a tizenöt általunk legvonzóbbnak tartott, harminc év alatti magyar színésznőt gyűjtöttük össze és mutattuk be. A listán helyet kapott a Katona József Színházban és a Poligamy című filmben látható Tenki Réka, a Made in Hungáriá-ban megismert Valentin Titánia, a színművészetis Törőcsik Franciska és persze a Barátok közt-ben feltűnt Szabó Erika is. Az első hely viszont egy Amerikában élő magyar lányé lett.

* * *

1. Szabó Erikának még mindig tökéletes a teste

Forrás: Szuez Film Kft.

Scarlett Johansson akár tótágast is állhatott volna (meztelenül), a magyar internetezők számára akkor is a "Szabó Erika teste" volt a legcsábítóbb szókapcsolat az idén. Amikor az Üvegtigris 3 egyik jelenetében Lali (Rudolf Péter) belelapozott Niki (Szabó Erika) portfóliójába, egyből tudtuk, hogy muszáj megszereznünk azokat a fotókat. Márciusban, a film DVD-megjelenése előtt meg is kerestük kérésünkkel a produkciót, majd néhány napos vacillálás után a színésznő rábólintott a közlésre. A fotókat bemutató anyagunk több mint 570 ezer egyedi látogatót vonzott, és még két hónappal később is az egyik legnézettebb cikk volt az [origo]-n.