Johnny Depp is tud szexi lenni

cry-baby, johnny depp
Vágólapra másolva!
Johnny Depp jelenleg a világ legjobban fizetett színésze és sokak szerint a legszexisebb férfija. Ráadásul még szimpatikus is, mert nem szépfiúskodik, hanem előszeretettel vállal csodabogár-szerepeket Ollókezű Edwardtól kezdve az Alice Csodaországban Kalaposáig, az életben pedig akkor érzi jól magát, ha több kacat lóg róla, mint Keith Richards hajából. Akármennyire is bírjuk, filmben elég rég nem láttuk vonzónak, ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy felidézzük, milyen volt, amikor megremegett a lábunk, ha csak feltűnt a vásznon. Szerintünk Depp ebben az öt filmben volt a legszexisebb.
Vágólapra másolva!

Cry-Baby (1990)


Ez volt Johnny Depp első filmfőszerepe, amit állítólag azért kapott meg, mert John Waters rendező megvett egy halom tinimagazint, hogy tájékozódjon a fiatal színészekről, és mindegyik címlapján a 21 Jump Street című sorozatban szereplő Depp pózolt. A film musical-paródia, ami főleg a Grease-t figurázza ki, és természetesen Depp alakítja a Travolta-szerepet, ami meglepően jól áll neki. Az Elvis-frizurás, csak egyik szeméből síró srác elképesztően vagány és dögös, és egy pillanatra sem válik röhejessé, pedig az agyamentségben utazó Watersnél ez egy cseppet sem lenne meglepő.

* * *

Arizonai álmodozók (1993)


Johnny Depp figurája tele van ifjonti hevülettel, közben pedig szinte még tejfölösképű, és olyan ártatlan, hogy elolvadunk, ha ránézünk. A huszonkét évvel idősebb Faye Dunaway-jel folytatott szerelmi viszonya egy kicsit hátborzongató, de közben mégis imádnivaló a fiú, hogy hajlandó belelkesedni a zakkant nő álmára, hogy repülőgépet építsen. Dunaway-jel a '94-es Don Juan DeMarcó-ban újra együtt szerepeltek, de akkor a színésznő szerencsére már Brando partnere volt.

* * *

Don Juan DeMarco (1994)


Depp a kulcsjelenetekben Zorro-maszkot és köpönyeget visel és idétlen spanyol akcentussal beszél, mégis elcsábít minden nőt, plusz a nézőket is. Egy zavarodott fiatalembert alakít, aki meg van győződve arról, hogy ő Don Juan, akinek kábé ezerötszáz nővel volt már dolga rövid élete során. Mivel épp öngyilkosságra készül, elmegyógyintézetbe zárják, de az erotikus energia úgy árad belőle, hogy még a pszichiáterét (Marlon Brando) is meggyőzi az igazáról, és a teljes személyzetet elvarázsolja. Naná, hogy elhisszük mi is: a tengerparton derékig kigombolt fehér ingben sétálgató Deppnek ki tudna ellenállni?

* * *

Fedőneve: Donnie Brasco (1997)


Donnie Brascót valójában Joe Pistonénak hívják, és szicíliai származású FBI-ügynök, aki beépül a maffiába, ahol Al Pacino figurája lesz a mentora. A film elején Depp még idétlen kis bajszot visel, de szerencsére Pacino rászól, hogy borotválja le, és kénytelen hallgatni rá. Muszáj dögleni a bőrdzsekis, hátranyalt hajú, flegma figuráért, és Depp malmára hajtja a vizet vegyes származása is (azt szokta nyilatkozni, hogy indián vér is csörgedezik az ereiben), amitől eléggé hihető olasz-amerikainak. Szexisség tekintetében a kedvenc jelenetünk, amikor Pistone karácsonykor összekap a nejével (Anne Heche), aztán a karácsonyfának nekiesve és a lépcsőn henteregve szeretkeznek.

* * *

Csokoládé (2000)


Talán ebben a filmben volt utoljára igazán szexi Depp (bár a 2003-as Volt egyszer egy Mexikó mellett is lehetne érvelni). Gitáros vándorcigányt alakít, aki rögtön megtalálja a hangot a hasonlóan életvidám és szabadságszerető Juliette Binoche-sal. Szerencsére az összehang tényleg szuperül működik a két színész közt, nagyon lehet drukkolni a románcuknak - hacsak nem vagyunk túl féltékenyek valamelyikükre. Ebben a szerepben Depp laza, teljesen természetes vonzerőt sugároz, mintha magát adná (és pont olyan szerkókban nyomul, amilyeneket az életben is hord). Ráadásul van benne némi huncutság is, amivel még Judi Denchet is úgy leveszi a lábáról, hogy a nagymama azt kívánja, bár lenne egy húszassal fiatalabb.