Álló periszkóppal fürkészi a csajokat

Könnyű a dolga annak, aki a Submarine című filmet akarja mások figyelmébe ajánlani. Ha vevő vagy Wes Anderson filmjeinek sajátos humorára, ha tetszett a Harold és Maude, ha lenyűgöztek a J. D. Salinger könyveiben szereplő Glass család csodagyerekként induló tagjai, vagy csak egyszerűen kedveled az intelligens felnőtté válós történeteket, akkor ezt a filmet is szeretni fogod.

Oliver Tate (Craig Roberts) tizenöt éves, Walesben él a szüleivel. Egyik kedvenc hobbija, hogy napi rendszerességgel tanul meg új szavakat a szótárból. Hiába fogalmaz azonban választékosabban kortársainál, ő is ugyanolyan fogalmatlanul áll a felnőtté válás kapujában, mint bármelyik másik tinédzser.

A Submarine már számtalanszor feldolgozott témát jár körbe újra, de mindezt lehengerlő humorral, kellő öniróniával, és ami a legfontosabb, emlékezetes és szerethető karakterek szerepeltetésével teszi. Túlzott eredetiséggel vádolni nem lehet, hiszen ha lefejtjük a walesi környezetből, valamint a szokatlan hangvételből adódó egyediséget a filmről, nagyon is hagyományos módon elmesélt romantikus történetet kapunk.

Oliver összejön egy hozzá hasonlóan mérsékelten népszerű lánnyal, Jordana Bevannel (Yasmin Paige), akivel fokozatosan ráhangolódnak egymás különcségeire. Óraműpontossággal következik a szakítás a film kétharmadánál, hogy Olivér észrevehesse, mekkora bunkó volt, hogy aztán egy szűk, de annál kritikusabb nyilvánosság előtt vallhassa meg Jordana iránt érzett szerelmét. Nem eredeti húzás az első szerelem filmre vitele, de annál hálásabb téma - és erre a Submarine jól rá is érzett.

Még az arányokra sem lehet panasz. Megjelenik az Amerikai pité-t kitöltő izgalom, hogy már nagyon itt az ideje a szüzesség elvesztésének, de a Submarine tengerentúli műfaji elődjénél azért összetettebb módon ragadja meg a gyerekkor végének varázslatos hangulatát, és egy pillanatig sem csúszik át a Junó-t néha jellemző mesterkélt jópofizásba sem. A Submarine egyszerre tud vicces, megható és végeredményben őszinte lenni.

Submarine | Yasmin Paige

A filmnek kifejezetten jót tett, hogy a két fiatalt játszó színész ismeretlen. A gimnazistaszerepből végképp kiöregedett, és egyébként eléggé elhasználódott Michael Cera vagy éppen Ellen Page helyett jó új és tehetséges arcokat látni, akikről könnyedén el lehet hinni, hogy ugyanoda jártak középiskolába, ahová mi.

A Submarine-en meglátszik, hogy Richard Ayoade rendező első egész estés játékfilmje (legtöbben a Kockafejek című tévésorozat egyik szereplőjeként ismerhetik, illetve több videoklip fűződik a nevéhez.) Viszonylagos tapasztalatlanságának számlájára lehet írni, hogy a szálak keverése nem mindig megy neki hiba nélkül. A gimnazistarománc mellett, Olivér szüleinek (Sally Hawkins és Noah Taylor) tönk szélére jutott házassága, és Jordana anyjának betegsége is hangsúlyos szerepet kap.

Submarine | Noah Taylor és Sally Hawkins

A szándék érthető és jogos, előbb-utóbb felszínre kell jönni a tengeralattjáróval, és kezdeni kell valamit saját és szeretetteink problémáival, hiszen a felelősség vállalásával kezdődik a felnőttkor. Néha azonban elsietettnek tűnik egy-két fordulat, összecsapottnak néhány megoldás. A rendező angolos eleganciával siklik el pár részlet felett, hogy a film melankóliába hajló, de azért alapvetően vidám hangulata ne bonyolódjon tovább. Ezek többnyire apróságok, és leginkább csak azok számára válnak nyilvánvalóvá, akik olvasták a film alapjául szolgáló azonos című regényt. Ott nem kellett a másfél órás limitre odafigyelni, és emiatt minden szálat megfelelően kibont az alkotó. Az elmúlt években több tinifilmre is rányomta idegesítő bélyegét a túlzásba vitt hipszterkedés (Lázongó ifjúság, Scott Pilgrim a világ ellen). Kétségbeesetten próbáltak menők lenni, ami erőltetettséget, műviséget eredményezett. A Submarine azonban végre eltalálta az áhított egyensúlyt. A stílus ugyan ebben az esetben is harsány, de itt végre sikerült a tartalom szolgálatába állítani. Izgalmasan és szemléletesen adja vissza egy tinédzser zaklatott lelkivilágát.