Ütik-vágják a kritikusok az új Transformers-lányt

transformers 3
Vágólapra másolva!
Nem először fordul elő a világtörténelemben, hogy egy topmodell megbukik színésznőként: Cindy Crawfordnak, Claudia Schiffernek, Shalom Harlow-nak és Amber Valettának sem sikerült az áttörés. Arra viszont jók voltak, hogy be lehessen harangozni velük a filmeket. A Transformers 3 női főszereplője, Rosie Huntington-Whiteley is felkerült minden magazin címlapjára, de hogy lenne még jövője a vásznon, abban az első kritikák után erősen kételkedünk. Valószínűleg pár napig az utcára sem tanácsos kimennie.
Vágólapra másolva!

Nem kímélték a kritikusok sem magát a filmet, sem Michael Bay rendezőt, de őket legalább komolyan vették - ha másért nem, legalább a korábbi részek sikere okán. Rosie Huntington-Whiteley viszont a legtöbb kritikusnál annyira kiverte a biztosítékot, hogy rajta csak viccelődni tudtak. "Az előző lányt, Megan Foxot a nagy szája miatt rúgták ki, ezt az újat, Rosie Huntington-Whitley-t meg ugyanezért szerződtették" - írta A.O. Scott a New York Times hasábjain, utalva arra, mennyi színészi kvalitásra volt szükség a szerephez.

Rosie Huntington-Whiteley első jelenete a Transformers 3-ban

De kiemelhette volna egy másik testrészét is, ahogy sokan mások tették: "Bay a korábbi fehérnemű modellt a fenekéről komponált, egész vásznat betöltő képpel vezeti be, és az angol lánynak később is csak annyi a dolga, hogy a pubertáskorban megrekedt nézők igényeit kielégítse" - írja a német Spiegel újságírója, és itt még csak arról van szó, milyen feladat hárult a modellre. Később már arra is tesz utalást, hogyan sikerült teljesítenie azt: "Hiteles alakításról az ő esetében mindenesetre szó sincs, ilyen értelemben tökéletesen folytatja a Transformers-filmek hagyományait."

Érdekes, mert mások szemében épp Huntington-Whiteley színre lépése értékelte fel a korábbi női főszereplő, Megan Fox színészi munkáját. A Total Film kritikusa, Neil Smith például így fogalmaz: "A brit modell egyszerűen szörnyű. Szörnyű! LaBeouf szerelmeként minden életet kiszív azokból a jelenetekből, amikben szerepel. A Victoria's Secret kacsintós modelljének sikerül elérnie azt a teljesítményt, hogy Megan Fox egy rendes színésznőnek tűnik mellette. Különösen azokban a jelenetekben, amikor a félelemtől kell reszketnie." (Ami nagyjából a film egészére jellemző. Sok kritikus éppen azt kifogásolta, hogy Michael Bay ábrázolásában a nők semmi másra nem valók, mint hogy mutatósak legyenek, és hagyják magukat megmenteni.)

Forrás: [origo]
Rosie Huntington-Whiteley és Michael Bay a Transformers 3 londoni premierjén

A Livingcinema kritikusa szerint azonban lett volna lehetőség arra, hogy egy értékelhető szerepet formáljon Carly figurájából: "A védelmében mondom, hogy soha eddig nem kértek tőle többet, mint hogy kényeztesse a szemünket, de minden bájt nélkülöző, kongó üressége a vásznon mégis meglepő mélyrepülés Megan Fox játéka után. Fox legalább adott némi pezsgést annak a szexuális tárgynak, akit játszott, és valódi kémia volt közte, és LaBeouf között. Amikor viszont ez a csaj épp nincs a vásznon (és sokszor akkor is, amikor szerepel), egyszerűen megfeledkezünk róla, hogy létezik. A látványt éppen nem csúfítja el, de fájdalmas, hogy a film mennyivel érdekesebb volna, ha ő is hozzátett volna valamit."

Az Ultra Culture is összehasonlítással kezdi: "Talán kissé korai ítélkezni Megan Fox utódjáról, tekintve, hogy igencsak csekély kihívás elé állították - pucsíts a fenekeddel, nézz ijedten, tedd úgy a nyelvedet, hogy azzal azt sugalld, bármikor készen állsz az orális szexre - de még azzal a pár sor szövegével is pályázhatna az Év legrosszabb alakítása díjra. Nem vagyok benne biztos, hogy akár a saját, brit akcentusával képes lenne boldogulni." A magyar nézőknek szerencsére ez fel sem tűnhet, köszönhetően Balsai Mónika szinkronhangjának, ami jópár fokkal javít az alakításon. Az arcjáték persze így is adott, és az Ultra Culture kritikusa szerint szintén vállalhatatlan. "És azok az arckifejezések! Nem csoda, hogy Shia LaBeouf úgy döntött, inkább erőszakkal igazgatja az arcizmait, mint hogy hagyná szétterülni a valós érzelmeit az ábrázatán" - írja és egy GIF-animációval ad nyomatékot véleményének.

Forrás: [origo]
Rosie Huntington-Whiteley és Shia LaBeouf a Transformers 3 New York-i premierjén

A Daily Mail munkatársa, Baz Bamigboye sem cifrázza a véleményét: "Szegény Rosie Huntington-Whiteley. Lehet, hogy gyönyörű, de játszani annyira sem tud, mint egy kávéskanál." Az Empire kritikusa szerint sem: "Azt még csak elhisszük, hogy egy robot tud repülni, de hogy ez a nő meg tud szólalni, azt már nem." Végül a Village Voice kritikusa, Dan Kois is hozzáteszi a maga véleményét: "Inkább ignoráljuk Huntington-Whiteley-t és LaBeoufot, úgyis csak azért vannak ott, mert a filmnek szüksége van egy hősre, meg egy dugnivaló gumibabára, aki inspirálja őt."

Igazából voltak már korábban is arra utaló jelek, hogy Rosie alakítása nem a legütősebb: a legtöbbet játszott előzetesből például egy az egyben kihagyták. Egy másikba pedig csak néhány villanás erejéig vágták be, azokban sem nyitja ki a száját. Dicsekedni mindenesetre már az alkotók sem tudtak a szereplésével.