A Telekom pályázatot ír ki magyar filmek támogatására

Vágólapra másolva!
A Telekom, Magyarország legnagyobb infokommunikációs szolgáltatója a Filmtörvény által biztosított lehetőség alapján pályázatot ír ki magyar filmalkotások elkészítésének támogatására. A 2011. május 2-ától a Telekom oldalán olvasható pályázatra azok a filmkészítők jelentkezhetnek, akik megfelelnek a Filmtörvényben előírt feltételeknek és a vállalat által kialakított pályázati szempontoknak. A vállalat a Filmtörvény 2. § 10. pontjának megfelelő, közvetett támogatásban részesíthető filmekhez nyújt segítséget, amely - akár több tízmillió forint nagyságrendű - összeg a film költségvetésének legfeljebb 20%-át teheti ki. A beérkező pályázatokat szakmai grémium bírálja el. Az első pályázati határidő 2011. június 30.A vállalat, akárcsak tavaly, idén is a Magyar Filmszemle egyik főtámogatója lesz. A május 5. és 8. közt megrendezendő 42. Filmszemle ideje alatt a Telekom az interaktív tévézést kínáló T-Home IPTV szolgáltatásán keresztül számos, a szemlére nevezett filmet tesz elérhetővé. Az IPTV szolgáltatás Videotékájából ingyenesen vagy kedvezményes díjért lesznek kölcsönözhetők a szemle különböző szekcióiban induló filmek. A Filmszemle alatt a T-Home IPTV-n keresztül megtekinthető filmekről, a kölcsönzés feltételeiről itt lehet majd tájékozódni.Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.
Vágólapra másolva!