Nicolas Cage nem normális - 13 bizonyíték

nicolas cage
Vágólapra másolva!
Nicolas Cage a hétvégén New Orleansban részegen tetoválást akart csináltatni, majd az utcán üvöltözött a feleségével, ezért letartóztatták. Az Oscar-díjas színész ugyan már szabadlábon van (köszönhetően egy fejvadász-rajongójának, aki letette érte a tizenegyezer dolláros óvadékot), de koránt sem ez volt az első eset, hogy balhéba keveredett. Összeszedtük Cage leghajmeresztőbb húzásait.
Vágólapra másolva!

1. A GQ magazin főszerkesztőjének is van egy New Orleans-i Cage-sztorija: a színész, óriási gyűrűkkel az ujján részegen randalírozott egy elegáns étteremben, bort lögybölt az ingére, italokat vett egy házaspárnak, akiket akkor ismert meg, és afelől érdeklődött, hogy "hol vannak az igazi csajok?". Amikor egy asztalnál kiszúrt egy szőke és egy barna nőt, a barnára mutatott, és közölte, hogy "te versenyben vagy", majd a szőkére, "te nem". Miután az étterem alkalmazottai kikísérték, kintről betörte az üvegajtó egyik tábláját.

Forrás: AFP
Nicolas Cage keze a Féktelen harag Los Angeles-i premierjén

2. Decemberben, amikor A szellemlovas folytatásának forgatása miatt Romániában tartózkodott, Bukarestben csinált jelenetet az utcán egy bár előtt. Többek közt azt üvöltötte, hogy "a becsületért hajlandó lennék meghalni".

3. Annak ellenére, hogy az egyik legjobban fizetett amerikai filmszínész (2009-ben például 40 millió dollárt keresett), 14 millió dollárral tartozik az amerikai adóhivatalnak. Ennek oka Cage finoman szólva költséges életvitele: vett többek közt egy (más források szerint kettő) szigetet a Bahamákon, van tizenöt háza és vagy ötven különleges kocsija, mindenféle egzotikus állata és egy dinoszauruszkoponyája, amit állítólag egy Leonardo DiCaprio elleni licitálás végén kaparintott meg.

4. David Letterman műsorában elmesélte, hogy középiskolás korában volt egy Lewis nevű macskája, aki imádta a hallucinogén gombát, úgyhogy együtt begombáztak, aztán órákig nézték egymást, és Cage meg volt róla győződve, hogy a macska a testvére.

Forrás: AFP
Lisa Marie Presley és Nicolas Cage az Adaptáció Los Angeles-i premierjén 2002-ben

5. Elég impulzív a lánykérésben, ami nem sok jóra vezetet eddig. Patricia Arquette kezét állítólag aznap kérte meg, amikor megismerkedtek, a kapcsolatuk aztán mindössze kilenc hónapig tartott 1995-ben, de csak évekkel később váltak el. Lisa Marie Presley-vel még rövidebb életű volt a házasságuk: 2002 augusztusában házasodtak össze, és novemberben már be is adták a válókeresetet.

6. Mostani, harmadik feleségével már 2004 óta házasok, egy fiuk is van, akinek Kal-el a neve - így hívták ugyanis Supermant a Krypton bolygón.

7. Mint az előző pontból már kiderült, Cage hatalmas képregény-rajongó. Számos tetoválása egyike egy Szellemlovas-tetkó a karján, amit A szellemlovas forgatásán persze el kellett takarni.

Forrás: AFP
Nicolas Cage a Trükkös fiúk torontói sajtótájékoztatóján 2003-ban

8. Charlie Sheen állítása szerint Cage egyszer segített neki kokaint felcsempészni egy repülőgépre. Cage maga is megemlítette egy interjúban, hogy időnként kokainozik "az orrjáratai kitisztítása" céljából.

9. Eredetileg ő játszotta volna a főgonoszt Michel Gondry Zöld darázs című filmjében, de menet közben meggondolta magát (végül Christoph Waltzé lett a szerep). Gondry utólag bevallotta, hogy megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Cage-nek mégsem kell a szerep, mert korábban a színész érthetetlen okokból kötötte az ebet a karóhoz, hogy a figurájának jamaikai akcentussal kell beszélnie.

Forrás: [origo]
Nicolas Cage, Nicole Kidman és Cam Gigandet a Trespass-ban

10. Tavaly nyáron majdnem dugába dőlt miatta Joel Schumacher Trespass című thrillerjének forgatása, mert először kitalálta, hogy mégsem Nicole Kidman férjét akarja játszani, hanem a házaspárt foglyul ejtő rosszfiúk vezetőjét, majd a forgatás kezdete előtt néhány nappal szó nélkül lelécelt a Bahamákra. Aztán mégis visszajött és hajlandó volt a férj szerepét eljátszani, de azért a forgatás kezdetét két héttel el kellett halasztani az incidens miatt.

11. A vámpír csókja című film forgatásán ragaszkodott hozzá, hogy figurája a forgatókönyvben szereplő nyers tojás helyett élő csótányt egyen. Persze nem kellékcsótányt, hanem igazit, amiből hármat is elfogyasztott, mert a jelenetet háromszor vették fel.

12. Kathleen Turner a memoárjában azt állította, hogy Cage folyamatosan részeg volt az Előre a múltba (Peggy Sue Got Married) című film forgatásán, amiben együtt szerepeltek, és egy csivavát is ellopott. Cage beperelte Turnert, aki kénytelen volt bocsánatot kérni - valószínűleg csak a részegség volt igaz, a kutyalopás nem.

Forrás: AFP
Nicolas Cage egy New York-i utcán 2009-ben

13. Senki másnak nem volt életében annyi elképesztően előnytelen frizurája, mint neki. Hajámokfutását részletesen itt elemeztük.