Ahol nagyestélyi helyett fűszoknya a módi

Vágólapra másolva!
Vetítés az ananászfeldolgozóban és virágfüzérekkel ékesített mozisztárok: az [origo] riportere a hawaii Oahu szigetén megrendezett nemzetközi filmfesztiválon járt, ahol nagy a nyugi, nem jellemző a vörös szőnyeg, van polinéz blokk, és egyszer Tarr Bélát is vetítettek. Riport egy szokatlan, trópusi filmfesztiválról.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó polinéz államban harmincegy éve rendeznek filmfesztivált. A régebben még a francia táskamágus Louis Vuittonról elnevezett eseményt minden októberben Oahu szigetén tartják. Oahu nem a szigetcsoport legnagyobb tagja (az Hawaii, a szigetcsoport első, névadó szigete), de mivel a főváros, Honolulu is itt található, ez az itteni élet centruma.

A filmfesztiválnak a Honolulu ódon kínai negyedéhez közel eső Dole Cannery Stadium ad otthont, amely mozivá alakítása előtt ananászfeldolgozó üzemként működött. Néhány filmet ingyenes szabadtéri előadás formájában Waikiki híres tengerpartján vetítenek.

A fesztivál az elmúlt években nemcsak a polinéz térségben, hanem Amerikában is egyre fontosabbá vált. Idén 220 filmet mutattak be 43 különböző országból. (Az összehasonlítás kedvéért: az első fesztiválon még csak hét filmet mutattak be hat országból a hawaii egyetemi kampuszon). A rendezők azt a kettős célt tartják szem előtt, hogy a bemutatott filmek Ázsia és Polinézia sokszínűségét is reprezentálják, de egyúttal az európai fesztiválsikereket is megismertessék a közönséggel.

Így tűnhetnek fel olyan európai filmek a programban, mint a We Need to Talk About Kevin (kritikánk), a francia The Artist (kritikánk), a Dardenne fivérek legújabb munkája (Srác a biciklivel - kritikánk) vagy Kaurismaki Kikötői történet (kritikánk) című filmje. (Magyar alkotás ebben az évben nem szerepelt a fesztiválon, pedig Tarr Bélától A torinói ló éppen aktuális lett volna, már csak azért is, mert a négy évvel ezelőtti fesztiválon A londoni férfi-t is beválogatták a versenyprogramba.) Külön szekcióban szerepelnek a Hawaiin forgatott filmek, Ázsia és Polinézia különböző térségeinek alkotásai, valamint az amerikai emigráns rendezők filmjei.

A "Made in Hawaii" szekció alkotásait általános érdeklődés övezte, ami azért is érdekes, mert ezek a filmek rendszerint a szokásos esztétizáló hawaii ábrázolás ellenében készülnek. Például James Sereno Paradise Broken című alkotása honolului drogdílerek alvilágában játszódik, de a 6B című, helyi alkotók által készített szkeccsfilm is Oahunak azt az oldalát viszi vászonra, amely kevés hollywoodi filmben jelenne meg.

Forrás: HIFF
Ebben a környezetben zajlanak az ingyenes vetítések

Hawaiira különösen jellemző az egyes kultúrák békés együttélése, a különbözőség értékként való felfogása. Ez talán akkor tűnik fel leginkább, ha Honolulu templomait szemügyre vesszük: szinte ahány vallás a világon, annyiféle templomot találunk a fővárosban. A fesztivál arculata is ezt a nyitottságot és harmóniát adja vissza. Senki sem siet, a vetítések utáni közönségtalálkozón szinte mindenki ottmarad, az ingerültség pedig az itteni szervezők számára, úgy tűnik, ismeretlen fogalom. Önkéntesként simán beülhettünk egy-egy filmre még a műszakunk alatt is, ha éppen nem volt semmi tennivaló; amikor pedig lejárt a munkaidő, mindenki kapott egy-egy ingyenjegyet. A békés légkörnek köszönhető az is, hogy a biztonsági szolgálat jelenléte szinte szükségtelen.

A fesztivál legfőbb közönségcsalogatója közé tartozott a Hawaii Five-O tévésorozat színészeivel készített kerekasztal-beszélgetés, Alexander Payne (Kerülőutak, Schmidt története) Oscar-díjas rendező megjelenése, valamint a szintén Oscar-díjas Michael Giacchino (Lost, Super 8, A hihetetlen család) filmzeneszerző közönségtalálkozója. E meghívottak általában mindenféle biztonsági ember nélkül sétáltak be a moziba, az egyetlen dolog, ami megkülönböztette őket a többi nézőtől, az a nyakukban lógó virágfüzér, amely köztudottan a hála és vendégszeretet helyi szimbóluma. Ez a hozzáállás amúgy a fesztiválon kívül is jellemző a hawaii lakosokra. Mivel elég sok filmet forgatnak a szigeteken, a helyiek hozzá vannak szokva a színészek jelenlétéhez, így nem csinálnak különösebb felhajtást abból, ha az utca túloldalán mondjuk Cameron Diaz ebédel.

Beszélgetés az Utódok alkotóival a vetítés előtt és után a hawaii filmfesztiválon

A fesztivál fő eseményének Alexander Payne új filmjének, az Utódok (The Descendants)-nak a bemutatója számított (ezzel a filmmel egy külön cikkben foglalkozunk). Ezenkívül három olyan elsőfilmes rendező munkájára lehetett felfigyelni Ohaun, akik már debütálásukkal bizonyították, hogy érdemes követni a munkásságukat a jövőben.

Mimi Csakarova: The Price of Sex

A fesztivál dokumentumfilmes programjának legjobbja volt a kelet-európai prostitúcióval foglalkozó alkotás, amelynek rendezőnője, a bolgár Mimi Csakarova korábban fotósként és újságíróként tevékenykedett. The Price of Sex volt az első dokumentumfilm-rendezése, ám több mint tíz éve foglalkozik a prostitúció és emberkereskedelem problémájával.

A The Price of Sex előzetese

Filmjével személyes felfedezőútra visz minket. Mivel a rendezőnő maga is egy szegény bolgár faluból származik, a megszólaló nők olyan közvetlenséggel és nyíltsággal mesélnek Csakarovának, mintha egy közeli családtag volna. Csakarova a nők elbeszélései alapján végigjárja a lánykereskedelem egész ördögi körét, amely a szabadulásból a szégyenbe, a megbélyegzettségbe vagy rosszabb esetetekben az újradeportálásba vezet.

A film többek között Moldovában, Dubajban, Törökországban, Oroszországban és Bulgáriában készült, amelyek a legrelevánsabb színhelyek a téma szempontjából. A film a "másik oldalról" is igyekszik feltérképezni a problémát, nemcsak néhány kliens és strici szóra bírásával, hanem Csakarova odáig elmegy, hogy prostituáltnak öltözve, rejtett kamerával bele veti magát az isztambuli éjszakába. A rendezőnő elszántsága személyes meggyőződéséből ered, hogy az emberek prostitúcióhoz kapcsolódó gondolatain változtatni lehet. A közönségtalálkozón az USA dohányzás elleni kampányához hasonlította e folyamatot, amely az utóbbi ötven évben szintén jelentős pozitív változásokat hozott az emberek hozzáállásában.

- - -

Justin Kurzel: Snowtown

A magyar közönség számára valószínűleg nem sokat jelent a film címe, amely Ausztrália legvéresebb sorozatgyilkosságainak helyszínére utal. A kilencvenes évek Snowtownja maga a bűnözés melegágya, ahol a helyi lakosok legszórakoztatóbb elfoglaltsága a helyi pedofilesetek kibeszélése néhány olcsó sör társaságában.

A Snowtown előzetese

E szellemi mocsárba egy nap új lakos érkezik, a karizmatikus John, akinek személyében a meggyötört családanya, Elizabeth megértő társra, Elizabeth kamaszfia, Jamie pedig apafigurára lel. Ahogy azonban Jamie közelebb kerül az új lakóhoz, fény derül John kegyetlen természetére. Kurzel dokumentarista részletességgel számol be a szörnyű eseményekről, amely során a kamaszfiú tettestárssá válik a gyilkosságokban. A Snowtown az a film, amely után sokan fognak panaszkodni, bár ne látták volna, ugyanis a rendező a dokumentarista hűséget szó szerint értelmezve bizonyos jeleneteket odáig visz el, hogy szinte nézhetetlenné válnak a részletező brutalitás miatt.

Forrás: HIFF

Kurzel érdekes játékot űz velünk: a lassan kibontakozó történet, a baljós zene és hangeffektek észrevétlenül húzzák be a nézőt abba a fekete csőbe, ahonnan nincs visszaút, és kénytelen vagyunk végignézni a filmet, akármennyire viszolyogtató is. Ám pontosan ez a mechanizmus a kulcsa a főszereplő Jamie megértésének is, aki a kegyetlenség látványának tehetetlen rabjává válik. Ahhoz, hogy a gyilkolástól undorodó, félszeg fiú belső útját megértsük, fel kell hogy merüljön bennünk a kérdés: miért maradtunk a moziban, ha egyszer nyitva volt az ajtó?

- - -

Michael Roskham: Bullhead

A történet főhőse, Jacky, fiatalkora óra együtt működteti nagybátyjával a családi kézben levő marhafeldolgozó üzemet. A férfi napi rendszerességgel injekciózza magát olyan hormonmennyiségekkel, amely adagok leginkább egy hormonkezelt bika szükségletével egyeznek meg. Ahogy Jacky kapcsolatba kerül a hormonkereskedelem alvilági rendszerével, úgy derül fény a férfi múltjának szomorú eseményeire.

A Bullhead előzetese

A Bullhead első húsz perce maffiafilmet ígér, amelynek azonban kevés, ugyanis a háttérben álló korrupció túlkomplikált és nem elég érdekfeszítő. Szerencsére azonban Roskham kevésbé a bűnügyi szál kidolgozására koncentrált. Amint megtudjuk, miért van szüksége a főszereplőnek hormonadagokra, új irányt vesz a történet, és egyre inkább a főszereplő belső küzdelmére kerül a hangsúly. Jacky olyannyira különleges karakter, hogy képes feledtetni a bűnügyi és szerelmi szál gyengeségeit. A főszereplőt alakító briliáns Matthias Schoenaerts leszegett fejével, hatalmas vállaival akaratlanul is Scorcese Dühöngő biká-ját juttatja eszünkbe, akinek jelenlétében egyszerre keveredik a kirobbanó agresszió és a sebezhetőség.


Említést érdemel még Maryam Keshavarz iráni rendezőnő Circumstance című filmje, amely a mai Iránban élő fiatal lányok lázadási kísérleteiről szól, valamint a Letter to Momo című japán anime, amelynek a rendezője, Okiura Hirojuki hét évig dolgozott mesterművén. A legjobb dokumentumfilm kategóriában Adam Pesce Splinters című alkotása győzött, a legjobb játékfilm kategóriában pedig Prashant Bhargava Patang című munkája. A közönségdíjat az Utódok nyerte, amely a premier hangulatát tekintve nem volt nagy meglepetés. Annak ellenére, hogy a Hawaii Nemzetközi Filmfesztivál egyelőre nem bír akkora publicitással, mint más amerikai testvérei, ám kétségtelenül különleges helyet foglal el a filmfesztiválok sorában sajátos helyszíne és hangulata miatt.