Russell Crowe és Hugh Jackman a Nyomorultakban

Hugh Jackman
Vágólapra másolva!
Film készül a Victor Hugo 1862-es regényén alapuló Nyomorultak-musicalből. Az 1980-ban Párizsban néhány hónapig játszott, aztán 1985-ben Londonban bemutatott zenés darab a világ egyik legsikeresebb színpadi előadása: 2010 januárjában Londonban megérte tízezredik előadását, és a harmadik leghosszabb ideig futó darab lett a Broadway-n.Hugh Jackman énekel és táncol a 2009-es Oscar-gálán, amelynek a házigazdája voltRégóta tervezett filmváltozatát A király beszédé-ért Oscar-díjat nyert Tom Hooper rendezi, Hugh Jackman és Russell Crowe főszereplésével. Előbbi Jean Valjeant alakítja, akinek a börtönből szabadulásával kezdődik a musical, utóbbi pedig a Javert nevű rendőrt játssza, akinek a sorsa több ponton keresztezi Valjeanét. Mindkét színész bizonyította már zenei tehetségét: Jackman karrierje musicalekkel indult Ausztráliában, Crowe pedig a 80-as évek óta énekel és gitározik különböző zenekarokban.A premier dátumát máris kitűzték 2012. december 7-ére.
Vágólapra másolva!