Johnny Depp se érti A Karib-tenger kalózai-filmeket

Vágólapra másolva!
Több mint harmincmillió dollár kellett ahhoz, hogy a Disney stúdió rábeszélje Johnny Deppet a májusban mozikba kerülő negyedik A Karib-tenger kalózai-filmre. Úgy tűnik, az ötödik részre sem lesz könnyebb rávenni, mert bár a forgatókönyv már kész van, a színész határozottan úgy nyilatkozott, hogy nem akarja elsietni a forgatást, hogy a következő film is "különleges" lehessen a közönség számára.Johnny Depp A Karib-tenger kalózai 4-benRáadásul (minden bizonnyal a marketingesek nagy bánatára) szokásos stílusánál is lazábban beszél az eddigi filmekről: az Entertainment Weeklynek elmondta, hogy az első három film sztoriját a "semmiből kellett előrántaniuk" az alkotóknak, és néha ő maga sem tudta követni a történetet. "Emlékszem, a második vagy a harmadik film forgatása közben egyszer szóltam [Gore Verbinskinek], hogy nem értem, mi történik. Ő meg erre: 'én se, de azért forgassuk le'." Hogy végül összeálltak-e a filmek, azt Depp nem is tudja, mivel saját bevallása szerint csak az elsőt nézte meg, a másodikhoz és a harmadikhoz már nem vette a fáradságot.
Vágólapra másolva!