Cannes: Sean Pennből elmázolt rúzsú vénasszony lett

Amikor az első képeket megláttam a This Must Be the Place-ből a Robert Smith-fejűre maszkírozott Sean Penn-nel, rögtön gondoltam, hogy Paolo Sorrentino (aki öt éve Cannes-ban a L'Amico di famigliá-val sokkolta az agyamat) megint valami totál elszállt dologgal áll elő. A film egy furcsa road movie, és az benne a szuper, hogy tele van olyan logikátlan őrültségekkel, amik a legtöbb filmben idegesítők lennének, itt viszont kifejezetten szórakoztatók. Például, hogy a visszavonult rocksztárt alakító Sean Penn-nek egy tűzoltó (Frances McDormand) a felesége, a szabadidejét pedig egy tizenéves grufticsajjal tölti a helyi plázában.Sean Penn a This Must Be the Place-benA filmnek van egy teljesen konvencionális dramaturgiai íve: Penn figurájának tényleges utazása Írországból az USA-ba és vissza elindít egy belső utazást, aminek a végén a legalább hetvennek tűnő, a film szerint középkorú férfi végre felnő. Ha az extrém későn érést leszámítjuk, ez egy teljesen sablonos sztori, de Sorrentino rögtön csavar rajta egyet azzal, hogy egy náci háborús bűnös utáni kutatásra fűzi fel, aztán pedig a road movie-ban kötelező személyiségépítő megállókat rendre máshova futtatja ki, mint amire számítanánk. Váratlan epizódokat is bedob, például egy látványos David Byrne koncertet, ahol végighallgatjuk a film címét adó számot.Sean Penn a This Must Be the Place-benPenn fantasztikus. Teljesen eltűnik a szerepben, szánalmasan nyávogva beszél, rozzantan jár, és leginkább egy olyan megfáradt öregasszony benyomását kelti, aki nem veszi észre, hogy az ő korában már nem kéne élénkpiros rúzst viselni. Gyakorlatilag minden mondata iszonyatosan vicces, és nincs olyan pillanata a filmnek, amikor ne lennénk irtó kíváncsiak, hogy a következő jelenetben mi fog történni vele.