Zack Snyder: A valóság sem valóságos

Vágólapra másolva!
Az Álomháború rendezőjével, Zack Snyderrel beszélgettünk, akit megvádoltunk azzal, hogy szexista a filmje, mire ő elmagyarázta nekünk, hogy miért nem jó, ha egy korhatáros filmben nincs elég szex és erőszak. Elmesélte azt is, hogyan válogatták a filmben hallható számokat, és még hamarosan forgó Superman-filmjéről is elárult egy dolgot. Az interjú telefonon készült, és időnként a háttérből beleugatott Zack kutyája, DJ is.
Vágólapra másolva!

- A filmben megjelenik a valóság és a fantázia több szintje is, de a valóság vizuálisan ugyanolyan elemelt és stilizált, mint a fantázia. Miért döntöttél amellett, hogy a valóságot is így ábrázolod?

- Az volt a koncepcióm, hogy ebben a történetben a valóság sem valóságos. Elvileg a valóság a normalitás világa, de mire a néző visszajut a valóságba, és éppen megnyugodna, hogy de jó, visszatértünk, addigra kiderül, hogy a való világ is teljesen bizarr. Tulajdonképpen az egész történet kiindulópontja az a metafora volt, hogy a való világ sem valós.

- A többi filmedre is igaz, hogy semmi realisztikus nincsen bennük. A valóság egyszerűen nem izgat, amikor filmet készítesz?

- Nem véletlen, hogy a film azzal kezdődik, hogy egy előadáson vagyunk. Elmegyünk megnézni egy előadást, amin belül zajlik egy előadás. Számomra a legizgalmasabb show maga a mozi, a valóság pedig más lapra tartozik. De nem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd csinálok egy realista filmet is, a témán múlik.

- Az Álomháború felépítése hasonlít az Eredet-ére annyiban, hogy itt a fantáziának, ott pedig az álomnak különböző szintjei vannak. Szerinted van valamilyen különösebb oka, ami miatt mostanában több ilyen film is készült? Ez akár trendnek is tekinthető?

- Trendnek talán nem nevezném, de tény, hogy létezik a filmeknek egy olyan csoportja, amit én metafizikai akciófilmnek hívok. Ezt akár az akciófilmek egy alműfajának is tekinthetjük. Ezeknek a valóság különböző szintjeivel foglalkozó filmeknek már megvan a maguk hagyománya, a Mátrix például egy jellemző példa erre a műfajra. Hogy van-e valami sajátos ok, amiért ez több filmest is izgat, azt nem tudom, inkább egy pszichológustól kéne megkérdezni.

Forrás: InterCom
Emily Browning, Jena Malone, Abbie Cornish és Zack Snyder az Álomháború forgatásán

- A filmet az Egyesült Államokban tizenhárom éven aluliaknak nem ajánlottként vetítik, de nekem úgy tűnik, elég közel áll a felnőtt korhatár-besoroláshoz. Tudtad kezdettől, hogy tizenhármas karikának kell lennie rajta? Sok mindent ki kellett vágnod, hogy ezt elérd?

- Igen, kezdettől tizenhárom éves korhatár-besorolásban gondolkodtunk, és eszerint terveztem az egész filmet, de elég nehéz volt elérni, hogy a bizottság rábólintson. A felnőtt korhatár-besorolásnak nem lett volna semmi értelme, hiszen annyira azért nem erőszakos a film, sőt, kifejezetten béna lett volna: az emberek csalódnak, ha beülnek egy korhatáros filmre és nincs benne se igazi szex, se igazi erőszak. Lagymatag korhatáros filmet nem akartam. De a korhatárbizottság persze másképp gondolkodik erről, és ha jól emlékszem, hétszer kellett visszamennem újabb és újabb változatokkal, mire megadták azt a korhatár-besorolást, amit akartunk.

- Nem akarlak megbántani, de szerintem a film némiképp szexista. Mi a véleményed erről?

- A filmben a férfiak az elnyomók, a nőknek pedig ez ellen kell küzdeniük. A film koncepciója szerint a lányok egy olyan helyre vannak bezárva, ahol kihasználják őket, de a csapatuk felülemelkedik ezen a közegen. Szándékom szerint a film pont hogy célkeresztbe állítja a klisészerűen használt szexuális ikonológiát azzal, hogy a figurák magukévá teszik ezt a szexuális klisét, és egyfajta hatalmi jelvénnyé alakítják át. A bordélyban ugyan szexuálisan kihasznált figurák, de aztán a szexualitásukat sikeresen használják fel a fogvatartóik ellen.

Forrás: InterCom
Zack Snyder és Jena Malone az Álomháború forgatásán

- Mégis félő, hogy ha egy tizenkét-tizenhárom éves srác megnézi a filmet, akkor ez az üzenet nem jön át neki, csak a felszínt látja, hogy itt miniszoknyás, tűsarkús csajok verekednek.

- Erre csak azt tudom mondani, hogy az akciójelenetekben a lányok irányítják azt a világot, amiben éppen vannak, és az öltözékük nem azt a célt szolgálja, hogy szexuálisan provokatív legyen, nem a férfi elnyomóik adták rájuk azokat a ruhákat. A szexis ruhák itt sokkal inkább a veszélyességüket, az erejüket tükrözik.

- Kísérőzene helyett főleg jellegzetes számokat használtatok. Miért döntöttetek így, és mi alapján választottátok ki a számokat?

- A zene kezdettől fontos eleme volt a filmnek, mert az álomvilágba való alámerülésnek a zene az eszköze, sőt, mondhatnám úgy is, hogy a zene maga az álom. Ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy olyan számokat válasszunk, amik már önmagukban is azt fejezik ki, hogy a zene átjáró egy másik tudati szintre. Ezt jól illusztrálja Björk Army of Me című száma, ami az egyik első volt, amit kiválasztottunk a filmhez, és a White Rabbit-et is nagyon hamar kiszúrtuk.

Forrás: InterCom
Zack Snyder az Álomháború forgatásán

- Ezek a számok tükrözik valamelyest a saját zenei ízlésedet?

- Mindegyik számot szeretem, ami bekerült a filmbe, de nem mindegyiket ismertem korábban. Meglehetősen vegyes a zenei ízlésem, a napszakon és a hangulatomon is múlik, hogy éppen mit hallgatok. A 80-as évek zenéjétől kezdve a countryig és a klasszikus zenéig minden belefér. Nagyon bírom a soundtrackeket, most éppen A sólyom végveszélyben zenéje van a kocsim CD-lejátszójában.

- Végül muszáj megkérdeznem, hogy a te Superman-filmed miben fog különbözni az összes eddigi Superman-filmtől?

- Szerintem az a lényeg, hogy úgy közelítsük meg, mintha ez lenne a legelső Superman-film, amit valaha csináltak. Nem akarunk a korábbi filmek vizuális megoldásaira támaszkodni semmilyen módon. Természetesen tiszteletben tartjuk a képregények által megteremtett kánont, de szeretnénk a sztorit modernné és relevánssá tenni.