Egy magyar már biztos lesz idén Cannes-ban

Vágólapra másolva!
Kenyeres Bálint Tegnap (Hier) című filmterve meghívást kapott a 64. cannes-i filmfesztivál L'Atelier nevű válogatásába (a filmtervről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesen). A L'Atelier nevű programot 2005-ben hozták létre azzal a céllal, hogy fiatal rendezők és producereik már alakulóban levő projektjeinek megvalósulását segítsék további potenciális befektetők és forgalmazók bevonásával. Idén 15 országból 15 filmtervet hívtak meg a szervezők, amelyeket művészi minőségük és mondandójuk eredetisége alapján választottak ki.Kenyeres BálintA Tegnap Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmje lesz, de a 35 éves rendező nem először kapott meghívást Cannes-ba: a Before Dawn című rövidfilmje 2005-ben a hivatalos versenyprogramban debütált, 2009-ben pedig A repülés története című kisjátékfilmét a Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) programjában mutatták be.A május 11. és 22. között zajló cannes-i fesztivál zsűrielnöke Robert De Niro lesz. A hivatalos versenyprogramban szereplő alkotások listáját április közepén hozzák nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!