De Niro alkoholista lesz az Utódomra ütök rendezőjének új filmjében

Vágólapra másolva!
Paul Weitz meglehetősen egyenetlen színvonalon teljesítő rendező: öccsével, Chrisszel megcsinálta az aranyos About A Boy-t, aztán egyedül a szintén teljesen vállalható Jó társaság-ot, azóta viszont csak mellélövései voltak (American Dreamz, Rémségek cirkusza, Utódomra ütök). Most egy komolyabb filmre készül, ami reméljük, együtt jár azzal, hogy elmélyültebb rendezői énjét veszi elő. Az Another Bullshit Night In Suck City című regényadaptációról már 2009 tavaszán hírt adtunk, de azóta feledésbe merült a projekt. A Playlist bloggerei most kiderítették, hogy a filmterv még mindig napirenden van, és ha minden igaz, márciusban el is kezdődik a forgatás. Az egyik főszerepet Robert De Niro játssza: egy alkoholista hajléktalant formál meg, aki időnként hajléktalanszállókon találkozik ott dolgozó fiával. Korábban úgy volt, hogy a fiút Casey Affleck játssza, de helyette végül Paul Dano (A család kicsi kincse, Vérző olaj) szerződött le a szerepre.Paul Weitz és Robert De Niro az Utódomra ütök forgatásán
Vágólapra másolva!