Keira Knightley és Jessica Biel is verseng Batmanért

Vágólapra másolva!
Christopher Nolan nyár elején kezdi majd forgatni Batman-trilógiájának záródarabját, a The Dark Knight Rises-t, amihez a következő két hétben készít próbafelvételeket különböző színésznőkkel a Hollywood Reporter híre szerint. A filmben két fontos női szerep van, az egyik figura Bruce Wayne ellenfele, a másik pedig Talia al Ghul, az egyik legnagyobb szerelme.Kate Mara | Charlotte RileyPróbafelvételre olyan sztárokat is behívtak, mint Keira Knightley, Anne Hathaway és Jessica Biel, de Nolan megnéz kevésbé ismert színésznőket is, konkrétan Kate Marát, Rooney Mara nővérét, akinek egy kisebb szerepe volt a 127 Hours-ban és Charlotte Riley-t, Tom Hardy (Eredet) menyasszonyát, aki eddig főleg tévében játszott. A lap úgy tudja, az már eldőlt, hogy Hardy szerepel a filmben. Gemma Arterton neve is felmerült, de a színésznő most vállalta el a női főszerepet Jeremy Renner oldalán a Hansel and Gretel: Witch Hunters-ben, úgyhogy valószínűleg nem ér majd rá a forgatás idején. A The Dark Knight Rises 2012. július 20-án kerül az amerikai mozikba.
Vágólapra másolva!