Brad Pitt fotózgat a Jolie-film forgatásán

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie munkára fogta élettársát, Brad Pittet a készülő bosnyák szerelmesfilmje forgatásán. A neves színészt dél körül láttuk először a Rózsák terén elkerített forgatási helyszínen egy méretes objektívvel felszerelt fényképezőgéppel fel s alá mászkálni és fotókat készíteni. Úgy tudjuk, hogy eddig nem is volt hivatalos standfotósa a Jolie-filmnek, ezek szerint Brad Pittre bízták a feladatot. Pittnek nem ez az első kalandozása a fotóművészet területére: 2008-ban a W magazin novemberi számának címlapsztorijához Angelina Jolie-t fényképezte szoptatás közben.Kiegészítés: Kiderült, hogy mégis van standfotósa a filmnek, még pedig Ken Regan, aki olyan világhírű filmeken fényképezett korábban, mint A bárányok hallgatnak, a Philadelphia, vagy A szív hídjai. Brad Pittet is fotózta már 1997-ben Az ördög maga forgatásán.Update: Öt nappal cikkünk megjelenése után jött a hír, hogy az egyik budapesti forgatási helyszínen ellopták Brad Pitt Leica típusú, 4,6 millió Ft-ot érő fényképezőgépét, amellyel élettársa filmjének forgatásán kattintgatott.Még több fotó Brad Pittről és Angelina Jolie-ról a Rózsák terénMég több fotó Brad Pittről és Angelina Jolie-ról a Rózsák terénMég több fotó Brad Pittről és Angelina Jolie-ról a Rózsák terénMég több fotó Brad Pittről és Angelina Jolie-ról a Rózsák terénKorábban: Angelina Jolie szétkapta a Rózsák terét
Vágólapra másolva!