Jóleső ördögűzéssel ért véget a nyár

Vágólapra másolva!
Egy ördögűzős horrorfilm és egy bankrablós akciófilm uralkodásával ért véget a nyár az amerikai mozikban. Az Eli Roth nevével árusított The Last Exorcism és a Hayden Christensent és Matt Dillont is felvonultató Takers fej-fej mellett végzett a mozijegy-eladási toplistán, de valószínűleg előbbi lett a nyertes 21,3 milliós bevétellel, míg utóbbi 21 milliót keresett.Jelenet a The Last Exorcism című filmbőlMint a Thompson on Hollywood-blog elemzője megjegyzi, mindkét film tipikus nyárvégi eresztés: az ilyen kisebb kaliberű darabok esélytelenek a nyári blockbusterekkel szemben, viszont az őszi moziszezon indulásakor szépen tudnak tejelni. A The Last Exorcism teljesítménye különösen figyelemreméltó, mivel a film mindössze 2 millió dollárból készült, és a forgalmazó is csak egymilliót fizetett érte.Az újrabemutatott, kilenc perccel hosszabb Avatar az előrejelzéseknél némiképp rosszabbul teljesített: 812 moziban összesen 4 millió dollárt hozott, ami jó, de nem kiugró mozinkénti 4926 dolláros átlagot takar. Ez nem volt elég a tízes toplistára kerüléshez: a film a tizenkettedik helyet foglalja el a listán.A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. The Last Exorcism ($21,3/$21,3) 2. Takers ($21/$21) 3. The Expendables ($9,5/$82) 4. Ízek, imák, szerelmek ($7/$60,7) 5. The Other Guys ($6,6/$99,3)6. Vampires Suck ($5,3/$27,9) 7. Eredet ($5,1/$270,7) 8. Nanny McPhee és a Nagy Bumm ($4,7/$17) 9. Sejtcserés támadás ($4,7/$16,5) 10. Piranha 3D ($4,3/$18,3)Kiegészítés (2010.08.31.): A végső számok befutása után kiderült, hogy a toplista élén csere történt: 20,5 millióval a Takers végzett az első helyen, a The Last Exorcim 20,4 millióval a második.
Vágólapra másolva!