Dustin Hoffmannal próbálják helyrekalapálni az elbaltázott Ben Stiller-komédiát

Vágólapra másolva!
Komoly bajok vannak az Utódomra ütök-kel (Little Fockers), adja hírül a Deadline Hollywood. A Ben Stiller és Robert De Niro főszereplésével készült komédiát már rég leforgatták (egy hete mutattuk a nem túl életerős előzetest), karácsonykor kerül a mozikba, de a Universal stúdió úgy döntött, hogy szeptemberben felvesznek hat új jelenetet a filmhez. Mi több, Dustin Hoffmanra hárulhat a feladat, hogy életet leheljen a vígjátékba, ami azért ironikus, mert az előző részben (Vejedre ütök) Stiller apját megformáló színészt az Utódomra ütök forgatásának kezdete előtt kellett kiírni a filmből, mert nem tudott megegyezni a stúdióval. Most mégis rávették, hogy pár jelenet erejéig ugorjon be, amiért ugyanannyit fizetnek neki (az összeget nem tudni), amennyit eredetileg is kapott volna.Dustin Hoffman és Robert De Niro a Vejedre ütök című filmbenA Deadline beszámolója szerint már rég tudni lehetett, hogy a filmmel problémák vannak: a stúdió fontolgatta a rendező, Paul Weitz lecserélését John Hamburgra (aki a forgatókönyv egyik írója volt és rendező is). Ezt végül nem tették meg, de Weitz, Hamburg, Stiller és Jay Roach producer két hónapon keresztül próbált valami használhatót összekalapálni a leforgatott anyagból, míg végül a pórforgatások mellett döntöttek. Eközben amúgy a Universal azt állítja, hogy a tesztvetítéseken nagyon jól szerepelt a film, csak "még jobbá" akarják tenni.
Vágólapra másolva!