Rövid ideig tartó filmek

Vágólapra másolva!
Mundruczó Kornél, Szelíd teremtés - A Frankeinstein-terv című filmje hamarosan a cannes-i filmfesztiválon versenyez, amely örömteli híren felbuzdulva most megmutatjuk a Szép napok, a Johanna és a Delta tehetséges rendezőjének hat rövidfilmjét. Akad bennük a falu haragjának árnyékában gyötrődő szerelmes testvérpár, szelíd és romlott angyal lány, kiszolgáltatott és pusztító telepi srácok, csodálatos halszaporítás, önmagát kereső hurkás kiskölyök és egy vámpíros Péterfy Bori videoklip is.
Vágólapra másolva!

Haribo, haribá! (1999)

Neonfényű parkolóház kukacos padlójáról indul a rendhagyó gumicukorfutam, ahol az ijesztő anyuka (Pelsőczy Réka) rikácsolva inti rendre kajla kisfiát, mondván autó alatt fekvő emberbe belerúgni nem illik és engedetlen gyereknek amúgy sem jár nyalánkság. A tételt cáfolandó, főhősünk (Keszég László) kimászik a jármű alól, majd rövid látogatást tesz egy benzinkúton, ahol jócskán megdézsmálja a cukorkakészletet, valamint gyanús szemkontaktust létesít a benzintöltőt erotikusan megnyaló alkalmazott lánnyal (Tóth Emese). A hajnalig tartó őrült és magányos autókázás gumimaci-túladagolással és kellemetlen látomásokkal végződik, de a kompon kitisztul a kép.

* * *

Afta (2001)

Filmszemlegyőztes alkotás, a Szép napok előképe, amelyben már ott bandázik a többi kiszolgáltatott és elhanyagolt telepi kölyökkel Polgár Tamás. Füllesztő nyári délutánon párolog az aszfalt, egymás szájába erőltetik a nyelvüket az unatkozó kamaszok és az akváriumában csendesen agonizál a lakótelepi teknős. A sittes, bűzlő betongarázsok sarkában gyűlik az indulat, dühös a lézengés, miközben az egyetlen jelenlévő felnőtt bedrogozva ténfereg a panelben. Pontosan és hitelesen megrajzolt brutális világ. Szóba kerül Isten, ("Hogy lehet ekkora baromságot elhinni? Nyomják ezt a hülyeséget, semmi okosság nincs benne, mégis mindenki beveszi.") és a házi feladat erőszakos megíratása ("Mondom, csináld már meg a leckémet, azt mondja, nem csinálom, mondom, mi az, hogy nem csinálod te köcsög."), majd a mocskosul kilátástalan helyzet odáig fokozódik, hogy a nap végén gyilkol az unalom.

* * *

Kis apokrif #1 (2002)

Mesterségesen megsokszorozott, túlsúlyos kisfiú (Oláh Edmond) igyekszik fekete-fehérben eleget tenni a testnevelés órák megszokott elvárásainak, de a kinyúlt atlétatrikós kisember szekrényugrásos és kötélmászásos megpróbáltatásai hamarosan még komolyabb, identitásával kapcsolatos problémákba torkollnak. A gyóntatószékben világossá válik, hogy különbözni vágyna a többi embertől, így aztán saját fát választ magának, amely csak az övé és amelynek árnyékában elégedetten majszolja a medvecukrot.

* * *

Kis apokrif #2 (2004)

Üres hálókkal siklanak a ladikok a Duna-deltában, és ha nem bukkanna elő a lángoló nádasból éjjel egy fehérbe burkolt törékeny lány (Tóth Orsi), bizony aznap is éhen maradnának a halászok. A pici szőke jelenés vacsorával szolgál és jó pénzért cserébe a kalyibában más kívánságokat is teljesít. Kedves, gondoskodó és bár reggelre nyoma vész, a jólelkű halász csodálatosan nagy fogását csak misztikus látogatásával magyarázhatjuk. A film helyszínei a Deltá-ban, a téma a Johanná-ban kerül újra elő, valahogy így kergetőznek és keverednek egyik meséből a másikba a meglelt motívumok.

* * *

Rövid ideig tartó csend (2005)

A fiú (Trill Zsolt) a városban tanít, de ma hazatér oda, ahol ömlik az eső, sűrű sötét az erdő és már várja a lány (Tóth Orsi). Óvatosan tapogatózva közelíti meg újra egymást a két testvér, a rettegő, erős férfi és a bátor kis nő. A halott anya a kis szobában felravatalozva, a falu szörnyűségeket beszél, de a nyomorultul lepusztult ház falait akkor is és mindezek ellenére is szétfeszíti az elfojtott szenvedély. Testvérszerelem - ahogy a Deltá-ban - amely egy rövid, "Csókolj meg!" és "Menj el!" közé beékelt fél percben az omladozó fürdőszoba közepén szabad utat tör magának.

Vámpír (2008)

Szó mi szó, a fergeteges Péterfy Bori koncerteken megejtett tombolások közepette nem épp egy sötét országút közepén, ramaty állapotban kiterült prostit vizionáltam, de a Vámpír videoklipjének rendezői változata ettől még lefetyelő macskástól, elkenődött sminkestől úgy remek, ahogy van. A kocsi lefékez, Bori beszáll, majd egy kisebb zsúr kerekedik a hatvankilences szobában, ahol lekerül az indigókék latex cicanadrág és az alá rétegesen felhúzott necc harisnya is. Folyik a tej meg egy kis vér is, tapétát nyaldos a vonagló nő, majd megszelídül és mindenki hazamegy.