Rongybabák harcban a világért

Egy poszt-apokaliptikus világ kihalt városában gépek pásztázzák végig a romokat Shane Acker 9 (Nine) című animációs filmjében. Céljuk elkapni azt a kilenc aprócska rongybabát, akiket egy tudós keltett életre, azzal a szándékkal, hogy szebb jövőt hozzanak a világ számára, miután az emberiséget végleg elpusztították saját találmányai.

A gépek és az emberek élet-halál harca nem újkeletű téma a filmvásznon. Az efféle szupermozik hatása helyenként tetten érhető ebben, a néhol rémisztő, néhol mosolyt fakasztó mesében is, mégis a gépek uralomátvételének története itt nem kap akkora hangsúlyt, és nincs mögötte olyan filozófiai háttér, mint mondjuk a Mátrix esetében. A főgonosz - aki egyben a többi masinát is létrehozó gép - ugyanakkor a jól ismert őrszemek majdnem tökéletes mása. Az apró koppintások és a kissé elcsépelt alapötlet összességében azonban eltörpülnek amellett, hogy az elsőfilmes Acker végül egy egyedi, és számos izgalmat magába rejtő világot hozott létre.

A történet főszereplői az emberek után hátra maradt, utolsó érző lények. Eleven tekintetű rongybabák, élükön a bátor 9-cessel. Ez a pirinyó bábú miután öntudatra ébred, kitartóan próbálja megmenteni elsőként 2-est, majd sorban a többieket, akik folyton bajba kerülnek, miközben igyekeznek felgöngyölíteni a professzor által hátrahagyott információkat, amelyek segítségével végleg leszámolhatnak ellenségeikkel. A sztori tulajdonképpen elég egyszerű. A végkifejletet tekintve kicsit lehetett volna eredetibb is, mégis képes az elejétől kezdve lekötni minket, hála a megfelelően adagolt, folyamatosan elcsöpögtetett új történetszálaknak, és a fantáziadús látványvilágnak.

Ez utóbbiért Tim Burton - aki tagadhatatlanul nagy hatással volt Ackerre - producerként vállalt garanciát. Felkarolta a fiatal amerikai animátort, miután a 9 előzményeként elkészített rövidfilmjéért 2005-ben Oscar-díjra jelöltek. Cseppet sem véletlenül, hiszen már abban a tízperces mesében megmutatkozott az a részletgazdagság, ami a most elkészült, egészestés verziót annyira pazarrá teszi.

A Földből megmaradt romhalmaz, a sok rozsdás vasdarab, a szanaszét heverő hulladék és szemét mind mesteri aprólékossággal van kidolgozva. A különböző tárgyakon káprázatosan csillogó meleg fények pedig olyannyira elvarázsolnak, hogy szinte érezzük a tűz forróságát, a gomolygó füst szagát és piros szemű monstrumok dübörgését a közelben. Egyszerre félelmetes és csodálatosan karakteres világ bontakozik ki az apró mütyürökből, amelynek hangulatához tökéletesen passzolnak az ütött-kopott rongybabák.

A kilenc figura mindegyike szépen megformált, különösen a mimikájuk és nagy pislogásaik szórakoztatóak. Karaktereik nincsenek túlbonyolítva, egy-egy tipikus, ugyanakkor nem kizárólag a klasszikus mesékből átvett tulajdonság fémjelzi őket, amelynek okát a történet remekül meg is magyarázza. Akad közöttük diktatórikus vezető, butus rosszindulatú behemót, kényszeres depressziós, és egy furcsán eszelős ikerpár. Egyenként és együtt is mind nagyon szerethetőek. De nem csak az ő alakjuk mesteri, hanem a gépsárkányé és a furcsa fémpóké is, akik a leginkább emlékeztetnek a Burton-filmek karaktereire, miközben hátborzongató effektekkel cikáznak fel-alá a képernyőn.

Shane Acker 9 című 2005-ös Oscar-jelölt rövidfilmje

A szörnyeket felvonultató részek annyira hatásosra, helyenként szinte horrorisztikusra sikerültek, hogy leszögezhetjük, ez a mese nem gyerekeknek szól. A 9-ért inkább azok a felnőttek fognak rajongani, akik rövid időre szeretnek elmerülni egy lebilincselő és varázslatos, fantázia szülte világban.