Mundruczó szörnyetege a spanyol mozikba megy

Vágólapra másolva!
Kettős magyar sikerrel ért véget a hétvégén a sevilla-i filmfesztivál. Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv (kritikánk) című filmje nyerte a zsűri különdíját és Erdély Mátyás a legjobb operatőrnek járó elismerést. Ez a különdíj amiatt is fontos, mert a nyertes filmnek biztosítja a spanyol mozibemutató költségeit, és ezzel garantálja, hogy vetíteni fogják az ottani mozikban.Kiss Diána Magdolna, Mundruczó Kornél és Frecska Rudolf a Frankenstein-terv-benA nemzetközi zsűri indoklásában kiemelte, hogy "az elmélyült és intelligens film a klasszikus mítosz újragondolásával és feledhetetlen képi világával a jó és a rossz határait feszegeti, miközben a figyelmet a felszín alatti igazságokra irányítja, és mindvégig időszerű marad." Mundruczó Kornél színházi turnéja miatt nem tudott jelen lenni a szombat esti díjátadón, ezért videóüzenetben köszönte meg a rangos elismerést.Polgár Tamás és Tóth Orsi a Szép napok című filmbenMundruczó Kornél összes eddig készült játékfilmjét retrospektív program keretében nagy sikerrel mutatták be a pozsonyi filmfesztiválon a múlt héten. A főiskolás éveiben készült Nincsen nekem vágyam semmi, a Locarnóban díjazott Szép napok, a Johanna című operafilm, a cannes-i FIPRESCI-díjas Delta, valamint a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv is látható volt a szlovák fővárosban.Forrás: Filmunió
Vágólapra másolva!