A Cannes-ban díjazott magyar filmet itthon nem mutatják be

Vágólapra másolva!
Idén májusban, a 63. cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában debütált a Pál Adrienn (kritika), Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmje, amely elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díját. A Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film műhelyében, nemzetközi koprodukcióban készült film azóta több külföldi fesztiválon is sikerrel szerepelt.Gábor Éva a Pál Adrienn című filmbenA filmet itthon eddig csak két fesztiválon, a CinePécsen, illetve a miskolci CineFesten vetítették, és jelenleg úgy tűnik, nem is kerül a mozikba. Ennek oka, hogy forrásai befagyasztása miatt a Magyar Mozgókép Közalapítvány nem tudja teljesíteni korábban ígért vállalásait. Így a cannes-i filmfesztivál óta a Pál Adrienn zenei jogdíjait sem sikerült rendezni, illetve a terjesztési támogatási rendszer 2011 évi bizonytalanságai miatt nem élhetnek azokkal a pályázati lehetőségekkel, amelyek eddig a magyar és art besorolású filmek mozibemutatását segítették.A jogi problémák miatt jelenleg a filmet kizárólag fesztiválokon lehet vetíteni. Mozi-, tévé-, és DVD-forgalmazása a tartozások rendezéséig sem itthon, sem külföldön nem lehetséges. Ezért bizonytalanná vált a Pál Adrienn eredetileg 2011. január 13-ára kitűzött mozipremierje.Forrás: KMH Film
Vágólapra másolva!