Scorsese és Aronofsky tényleg szereti Jancsó Miklóst

Vágólapra másolva!
Két évvel ezelőtt Darren Aronofskyval a Rekviem egy álomért és A pankrátor rendezőjével interjúztam. Amikor a bemutatkozáskor megemlítettem, hogy magyar vagyok, azonnal Jancsó Miklósról kezdett érdeklődni, ugyanis a kilencvenes évek elején Jancsó tanította Aronofskyt a Harvardon (ezt a sztorit akkor meg is írtam ennek a cikknek a végén).http://www.youtube.com/v/ip2emDFhLiM?fs=1&hl=hu_HUDarren Aronofsky köszönti Jancsó MiklóstAz idei CineFesten Jancsó Miklós kapta az életműdíjat, és a szervezők megpróbálták elhívni Aronofskyt, hogy személyesen köszöntse egykori mesterét. Aronofsky nyilván a Black Swan (kritikánk) című új filmje fesztiválkörútjával volt elfoglalva, ezért nem tudott Miskolcra látogatni, de volt olyan kedves, és a fenti rövid videóval kívánt minden jót Jancsónak.Jancsó egyébként már 1991-ben a Filmvilágba írt amerikai naplójában is megemlítette az azóta híressé vált tanítványát: "Az osztály ifjú titánja, Darren megszólal: "Ki az a Bunuel?" Nem szemtelenkedik, tényleg nem hallott róla. Baj? Darren nagyszerű filmeket csinál. Talán nem kell mindent tudni, mindent ismerni. Zseninek születni kell. Talán a filmcsinálásban is."http://www.youtube.com/v/rWlRzpEt6SM?fs=1&hl=hu_HUMartin Scorsese köszönti Jancsó MiklóstA CineFest YouTube csatornáján tovább nézelődve találtam még három videót, amiken a világ jelenleg legjobb filmrendezőjeként számon tartott Martin Scorsese (A pénz színe, Kundun) beszél Jancsóról. Vagyis csak egy videóban beszél Jancsóról (lásd itt fent), a másikban a fiatal filmeseknek ad jótanácsokat, a harmadikban pedig a "Miskolc" szót próbálja meg kimondani.
Vágólapra másolva!