Kicsit monoton lett Antal Nimród Ragadozókja

Vágólapra másolva!
A legtöbb amerikai és brit lap már leközölte kritikáját Antal Nimród ma mozikba kerülő (nálunk csak augusztus 19-én) Ragadozók-járól. Bár a filmkritika-összegző Rotten Tomatoes honlapon a film 71%-os eredménnyel a pozitív tartományban helyezkedik el, a kritikák többsége inkább szolidan negatívnak tűnik.Számos kritika elolvasása után az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a kritikusok többsége kicsit unta a filmet. A Variety szerint például az amúgy hatásos üldözéses, robbantgatós jelenetek egy idő után monotonná válnak, amikor pedig kicsit szünetelnek, akkor nehézkes dialógusok veszik át a helyüket. A szerző Adrien Brody direkt bemélyített, akcióhős-hanghordozását is unalmasnak találja, és szerinte azzal is veszít a feszültségből a film, hogy (szemben az eredeti Ragadozó-val) egy az egyben megmutatják a nem elég életszerű ragadozókat. Pados Gyula operatőri munkája viszont kap egy jó szót.Roger Ebert szétunhatta a fejét a filmen, más magyarázatot nem találunk arra, hogy kritikája középpontjába a film logikátlanságait állítja, ami a műfaj ismeretében elég nevetséges döntés. Ebert például nem érti, hogy a ragadozók miért vették a fáradtságot, hogy a főhősöket elcibálják arra a távoli bolygóra, ahol a film játszódik (miért, annak több értelme van, hogy emberek Afrikába utaznak védett állatokra lövöldözni?), és az is rejtély számára, hogy az elképesztően hosszú szemfoggal rendelkező lények hogyan képesek egyáltalán megenni az áldozataikat. Cikkében igazából egy tömör mondat van, amiből kiderül, mi a baja: "a filmből hiányzik az első Ragadozó csendes feszültsége".Adrien Brody a Ragadozók-banInkoherenciát emleget a Hollywood Reporter kritikusa is, bár ő még ennyire se fejti ki, hogy mire gondol. Szerinte az elején még jó kis B-film a Ragadozók, "olyan, mint egy felturbózott Alkonyzóna", de ahogy halad előre, egyre zavarosabbá válik.Hogy Adrien Brody alkalmas-e az akcióhős-szerepre, arról megoszlanak a vélemények. Az Empire szerzője értékeli, hogy nem egy hústoronyra osztották a szerepet - bár megjegyzi, hogy amikor Brody leveti az ingét, látszik, hogy nem kevés időt töltött a konditeremben - és hatásosnak találja a figura erőszakos kirohanásait. A Guardian kritikusa pont ellentétes véleményen van: szerinte a színész "orrcimpa-tágulós érzékenysége" aláássa a macsóságát.Bár mi még nem láttuk a Ragadozók-at, a szaklapok írásainál kicsit jobban szimpatizálunk a Playlist blog kritikájával. Ők nem feledkeztek meg róla, hogy ez egy zúzós szörnyfilm, amin nem kell se árnyalt karakterábrázolást, se különösebb logikát számon kérni. És talán, ha ezt fejben tartja az ember, még élvezni is tudja.
Vágólapra másolva!