Hálózsákos Frodó Londonba megy

Ezek a mai fiatalok londoni underground-kocsmákban pernahajderkednek és alkalom adtán azt üvöltik, hogy Hot monkey, hot ass!, másnapra meg jól elfelejtenek mindent. Vagy épp folyton nagyon szerelmesek, és amikor mégsem, akkor mérhetetlenül szomorúak. Alexis Dos Santos olyan eredeti és érzékletes módon ábrázolja szereplőit és a világot amelyben szédelegnek, hogy a Bevetetlen ágyak azok számára is tökéletesen átélhető, akik már rég elmúltak húszévesek és fogalmuk sincs róla, hogy mi az indie-pop.

Axl (Fernando Tielve), a fürtös hajú, vézna spanyol fiú leginkább egy érdeklődő és zavaros tekintetű kóbor kisállatra hasonlít -, na meg Zsákos Frodóra A Gyűrűk Urá-ból -, aki mintha folyton arra várna, hogy örökbe fogadják és végre alaposan megmosdassák. Londonban különböző bulikkal, ivászattal és az ezekből adódó emlékezetvesztésekkel bíbelődik, a fennmaradó időben pedig ügyetlenül igyekszik becserkészni és megismerni állítólagos apját, akiről szintén nincsenek emlékei.

Vera (Deborah Francois), a szerelmi okokból kifolyólag szörnyen szenvedő francia lány ugyanabban a foglaltházban lakik, mint Axl, és napközben egy könyvesboltban huncutkodik, mint eladó. Előszeretettel beszéli le az összezavart vevőket az általuk kiválasztott könyvekről és az unalmas és konzervatív katalogizálást is lelkesen bolondítja meg egy-egy random összecserélt kötettel. A két fiatal története párhuzamosan fut és néhány éppen hogy csak egymásba botláson kívül, csupán a film legvégén találkozik.

A Bevetetlen ágyak-at nem Axl apa-mizériája és nem is Vera újabb örök szerelmének története teszi egyedivé. Ezek a cselekményszálak csak vonalvezetők, amelyek arra szolgálnak, hogy a figurákat helyzetbe hozzák, alaposan kidolgozzák és az egymást követő hangulatos, laza jelenetekkel különféle, elképesztő erővel ható atmoszférákat teremtsenek. Így aztán, mikor a karakterek megtorpannak vagy beleragadnak egy-egy szituációba, akkor a cselekmények is leülnek és akadoznak.

Ez a toporgás Vera lírikus, érzelmes románcában sokkal kevésbé zavaró, mint Axl történetében és ezt csakis Deborah Francois messziről sugárzó svájci sapkás, durcás ajkú bájának tudom be. Őt egyszerűen csak elég látni, ahogy mélységes világfájdalmával álldogál az esernyője alatt, vagy ahogy frissen berendezett szobájában táncikál. Vera világa Polaroid fotóival, akkurátusan vezetett naplójával, romantikus elméleteivel (szerelmével nem árulják el egymásnak a nevüket, nem cserélnek telefonszámot, mindig csak a legközelebbi találka helyszínében és időpontjában egyeznek meg), szeretnivaló eszmefuttatásaival (egyszer pár perc alatt kijutott egy labirintusból és komolyan aggódik azon, hogy akkor ott talán elhasználta az egész életére beütemezett szerencséjét) és buta kis kamaszkori sztorijaival lesz teljes.

Bevetetlen ágyak | Deborah Francois

Na, meg az olyan formai megoldásoktól, mint a csupa fényes és fátyolosan homályos képekre ráhelyezett sugdolózós beszélgetés és a melodramatikus pillanatokban rendszerint felcsendülő mormogósan, szavalósan szomorkás Cherry Blossoms. De Verához tartozik az ősrégi lemezjátszó és az egyetlen dal, amit a hibás gépezet nem dob le, a nyolcvanas évekbeli, hosszú távú dúdolási kényszert okozó olasz popsláger-rettenetet, a Sara perché ti amo is. A legtöbb zene egyébként a film folyamán visszatér és hozza magával a már korábban előhívott érzeteket.

Bevetetlen ágyak | Deborah Francois és Michiel Huisman

A Bevetetlen ágyak őszinte és nagyvonalú film a Londonban tekergő indie nemzedékről, amelyből főként olyan töredékek maradnak majd meg, mint az embernagyságú bugizó plüsstehén, a drámai csúcsponton figyelmesen hallgató mackó, egy könnyed kis édeshármas, egy kisebbfajta előadói transzban ütemesen vonyító énekes lány, néhány Super 8-as felvétel, egy dominómintás kapucnis pulcsi és az eklektikusságában nagyszerű zeneválasztások.