Jennifer Lopez se győzi le ezt a sárkányt

Vágólapra másolva!
A premierfilmek nem hasítottak a hétvégén az amerikai mozikban, ezért az Így neveld a sárkányodat ötödik hétvégéjén visszaszerezte az első helyet a mozijegy-eladási toplistán. (Múlt hétfőn is elsőnek kiáltották ki, de a vasárnapi eredmények befutása után kiderült, hogy a Kick-Ass mégis megelőzte. Ezen a héten ez nem fordulhat elő, mert a sárkányos film sokkal vezet.) Az animációs film 15 milliót keresett, amellyel együtt összbevétele 178 millió dollár jelenleg. Második helyen nyitott az Ilyen a formám (The Back-Up Plan, hazai premier: június 10.) című Jennifer Lopez-féle romantikus vígjáték, ami 12,3 millió dollárt hozott. Ez alig fele a két hete bemutatott, azonos műfajú Párterápia nyitásának, és utóbbi még ezen a hétvégén is 10,6 milliót produkált, ezzel a harmadik helyet megszerezve a listán.Jennifer Lopez az Ilyen a formám című filmbenNegyedik helyen nyitott a The Losers című akciófilm, amely az elvárásoknál gyengébben teljesített és csak 9,6 milliót vitt haza. Aránylag jobb eredményt ért el a tengeri élővilág pusztulásáról szóló Oceans című dokumentumfilm, ami 6 milliót keresett, de vetítési átlaga 4975 dollár volt szemben a The Losers 3271 és az Ilyen a formám 3735 dolláros átlagával.A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Így neveld a sárkányodat ($15/$178) 2. Ilyen a formám ($12,3/$12,3) 3. Párterápia ($10,6/$63,5)4. The Losers ($9,6/$9,6)5. Kick-Ass ($9,5/$34,9) 6. A titánok harca ($9/$145,6)7. Death at a Funeral ($8/$28,4) 8. Oceans ($6/$8,5) 9. Az utolsó dal ($3,7/$55,4) 10. Alice Csodaországban ($2,2/$327,5)
Vágólapra másolva!