Angelina Jolie előbb vérszomjas, aztán öngyilkos lesz

Vágólapra másolva!
Darren Aronofsky Angelina Jolie főszereplésével tervezi következő filmjét, a Serena: A Novel című regény adaptációját. Ron Rash regénye egy házaspár történetét meséli el a gazdasági világválság idején: a fiatal pár Észak-Karolinába költözik, ahol jövedelmező faipari vállalkozásba fognak, és nem riadnak vissza attól sem, hogy ellenlábasaikat kíméletlenül eltávolítsák az útból. Minden jól alakul az életükben, de amikor kiderül, hogy a feleségnek, Serenának nem lehet gyereke, a kapcsolatuk nem csakhogy megkeseredik, hanem krimibe fordul át: a nő elhatározza, hogy megöli a férfi korábbi kapcsolatából származó fiát.Angelina JolieA Serena mellett elképzelhető, hogy Jolie főszerepet vállal a Bret Easton Ellis, illetve Gus Van Sant-féle The Golden Suicides-ban is, amely a menő művészpár, Theresa Duncan és Jeremy Blake kapcsolatáról és egy hét különbséggel elkövetett öngyilkosságáról szól. Könnyen lehet, hogy Jolie részvétele csak Ellis fejében született meg, aki Twitteren közölte, hogy Jolie-ra és James Francóra írta a két főszerepet.És még egy Angie-antihír: a színésznő mégsem vállal szerepet a Wanted folytatásában, de a stúdió úgy tervezi, hogy nélküle is megcsinálják a filmet. Öröm az ürömben, hogy így legalább nem kell valami ostoba fordulattal feltámasztaniuk Jolie figuráját, aki elvileg nem élte túl az első részt.
Vágólapra másolva!